
Alapos felújításra szorul a marosszentgyörgyi kastély
Fotó: Boda L. Gergely
Elkezdik a napokban Marosszentgyörgyön a Máriaffy-kastély felújítási munkálatait – jelentette be az idei településünnepen Sófalvi Szabolcs a község polgármestere. A 19. századi műemléképületet megvásárolta a marosszentgyörgyi polgármesteri hivatal.
2018. április 23., 12:512018. április 23., 12:51
2018. április 23., 12:542018. április 23., 12:54
Kulturális és turisztikai központot rendeznek be a marosszentgyörgyi Máriaffy-kastélyban, amint elkészülnek annak felújításával. A tervek szerint ugyanott
Sófalvi Szabolcs polgármester a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, egy millió euróból gazdálkodnak, aminek nagyrésze Európai Uniós támogatás, kisebb része saját költségvetésből származik.
A falumúzeum számára a marosszentgyörgyiek már jelentős mennyiségű tárgyat gyűjtöttek össze és adományoztak, akárcsak a román, magyar és roma vonatkozású etnográfiai múzeumnak is, amely szintén a felújított kastélyban kap helyet. Ahogy a polgármester lapunknak elmondta,
Fotó: Boda L. Gergely
A terv szerint a munkálatok két évet tartanak, de Sófalvi elmondta, a kivitelező szerint már egy év alatt lehetséges, hogy elkészüljenek, így
Egy második pályázat is elkészült, amelyből a kastély berendezését, illetve annak udvarát szeretnék finanszírozni. A termeket korabeli bútorzattal, vagy stílusban annak megfelelően szeretnék berendezni. Az épült és a főút közötti területnek még mindig tisztázatlan a jogviszonya, a polgármesteri hivatalnak nem sikerült megvásárolnia – válaszolta érdeklődésünkre Sófalvi Szabolcs, hozzátéve, hogy szeretnék, ha azt is, a kastély stílusához igazítva helyrehoznák és szabadtéri bútorokkal, padokkal, berendeznék.
Holott az is egyik látványossága lehetne a községközpontnak, játszótérrel, koncerttérrel, sportolási eszközökkel, szökőkúttal, padokkal – ismertette az elképzelést a község elöljárója.
A kastélyból idegenfogalmi látványosságot szeretnének létrehozni, beillesztve abba az idegenforgalmi projektbe, amely a község turisztikai potenciálját tervezi maximálisan kiaknázni.
– mutatott rá Sófalvi, aki szerint
Fotó: Boda L. Gergely
Marosszentgyörgy központjában, a főút melletti park mélyén áll a mára szinte a megsemmisülésig tönkrement kastély, amely a Petki István által 1640-ben építtetett reneszánsz udvarház helyére épült az 1870-es években. Orbán Balázs 1860-ban jegyzett leírása szerint az „erődített várkastély” romban hevert. Annak köveit felhasználták az új kastély építkezésénél, a régészek a pincefalakban fedezték fel a 17. századi falmaradványokat.
Az épület ablak- és ajtókeretei hiányoznak, a lépcsőfeljáró szélén látszanak az egykori kovácsoltvas korlát maradványai, az emeleti erkélyeknek csak maradványai tanúskodnak az egykori pompáról. Hátul még megmaradtak az egykori bejárati árkádok. Bent helyenként leomlott a mennyezet, a falak romosak, a padlózat is hiányos. A kastélyhoz egykor egy 68 hektáros díszpark is tartozott, különleges fafajtákkal és egy kis tóval, amelynek elmocsarasodott maradványa még ma is látszik. A park területére épült be a tömbháznegyed, a szarvasmarha-tenyésztési kutatóállomás és a csendőrlaktanya.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
szóljon hozzá!