Az online vásárlásokban rejlő csapdákra figyelmeztet a Maros megyei rendőrség a héten kezdődött és április közepéig tartó tájékoztató kampányában. Hargita megyében is van hasonló kezdeményezés, szükség is van rá, hiszen számtalan panasz érkezik.
Mivel idén is a települések életét a nemrég elfogadott helyi költségvetések határozzák meg, fontosnak tartottuk a nagyobb székelyföldi városok 2022-es büdzséjének elemzését, összehasonlítását.
Tiltakoznak a háziorvosok a minisztérium azon bejelentése ellen, miszerint a jódtabletták kiosztása is az ő feladatuk lenne. Az érintettek inkább az orvoslásra szeretnének összpontosítani, hiszen egyre több a virózis, a bárányhimlős eset.
Csaknem fél éve indította be a marosvásárhelyi városháza az iskolabuszokat, amelyek reggelente csak diákokat szállítanak városszerte. Az eddigi tapasztalatokról érdeklődtünk a buszokért felelős alpolgármestertől.
Távolságtartási végzés volt kiadva ellene, mégis arra kényszerítette volt élettársát egy férfi Marosvásárhelyen, hogy maradjon az autóban, majd ismeretlen helyre vitte. A rendőrség hivatalból indított vizsgálatot az ügyben egy szemtanú vallomása alapján.
Megjelent a módszertan, hétfőtől nyilvánosak kell legyenek a körzetek, valamint az iskolák sajátos szempontjai is, április 11-én pedig kezdődik a tényleges iratkozás az előkészítő osztályokba.
Hargita megyében a gazdáknak közel a harmada már leadta a mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó igénylést a megyei mezőgazdasági kifizetési és intervenciós ügynökséghez.
Közleményben reagált a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát azon vádakra, miszerint kereskedett a számára tavaly biztosított gázmennyiséggel.
Március 31-ig élhetnek a tíz százalékos kedvezménnyel azok, akik egész évre kifizetik a helyi adókat és illetékeket. A fent említett időpont után már késedelmi kamatot is felszámolnak az első félévi adók után.
Nem kell börtönbe vonulnia, és semmilyen büntetést nem kap az a bákói férfi, aki 2020 januárjában több több Hargita megyei település helységnévtábláinak magyar feliratát fekete festékszóróval fújta le.
Csíkszeredában és Marosvásárhelyen hétfőn kezdődik a tavaszi nagytakarítás. Székelyudvarhelyen már zajlik a várostisztítás, Gyergyószentmiklóson pedig egyelőre nem tűzték ki ennek kezdési időpontját.
Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.
Elkezdődött hétfőn és négy napon át tart a próbaérettségi a tizenkettedik osztályosok számára. Az érettségi szigorú szabályai szerint zajlik a próbából végzett tudásfelmérő is.
Még mindig lakat van a tavaly július végén átadott marosvásárhelyi olimpiai méretű uszoda bejáratán. A létesítményt tavaly július végén adták át hivatalosan, ám a megnyitást illetően nem sok előrelépés történt.
A 2022-es színházi világnapon újra fizikai közelségben ünnepelhetjük a színházat mint közösségi teret. A március 27-ei világnapra bemutatóval, színész-zenekari produkcióval és komédiával készülnek a székelyföldi színházak – kivéve Gyergyószentmiklóson.
Ingyenes ivartalanítást tart a marosvásárhelyi kutyamenhely hétfőn kedden és szerdán.
Aggasztónak nevezik a szakemberek azt a jelenséget, amely tavalytól egyre gyakoribb Marosvásárhelyen (is): egyre több kolduló gyermek van a nagyáruházak parkolóiban, a jelzőlámpák közelében és az utcákon.
Nagyobb állományveszteségek nélkül ért véget a méhek teleltetése, így tavalyhoz képest kedvezőbb körülmények közt kezdődik az idei szezon a méhészek számára. A természeti és az időjárási tényezők is jobbak idén, a gazdasági körülmények azonban romlottak.
Megérkezett az első gólya Sáromberkére, a gólyafaluként is emlegetett Felső-Maros menti településre.