Nyárádszeredában is elindult a Lábbusz program
Podcast

Nyárádszeredában is elindult a Lábbusz program

Három útvonalon negyven gyermekkel indult el a lábbusz program Nyárádszeredában. A Maros megyei kisvárosban a sepsiszentgyörgyi jó példát szeretnék meghonosítani, és ezzel csökkenteni az autós forgalmat a városközponti iskola környékén.

Kezdődik az egyetemi oktatás – nagy költség az albérlet

Lázas keresésben vannak az egyetemisták, hogy megtalálják azt a kis szobát, lakást, ahol az egyetemi tanév alatt lakhatnak majd. A bérleti árak nőttek, és a közköltségek is fognak.

Kezdődik az egyetemi oktatás – nagy költség az albérlet
2022. szeptember 11., vasárnap

Örömmel jöttek Erdélybe a budapesti művészek

Vasárnap két teltházas koncerten szórakoztatta a közönséget örökzöld musical slágerekkel négy budapesti művész: Koós Réka, Mahó Andrea, Egyházi Géza és Csengeri Attila. Az előadók a Rádió Gaga meghívására érkeztek Marosvásárhelyre.

Örömmel jöttek Erdélybe a budapesti művészek
2022. szeptember 10., szombat

Örökzöld slágerek csendülnek fel Marosvásárhelyen

A Rádio Gaga szervezésében szeptember 11-én négy kiváló magyarországi színművész koncertezik Marosvásárhelyen, ahol örökzöld musical slágereket és ismert magyar popdalokat adnak elő a nagyérdeműnek.

Örökzöld slágerek csendülnek fel Marosvásárhelyen
2022. szeptember 10., szombat

Telekkönyvek hiánya is nehezíti a lakásgazdálkodási vállalat munkáját

Marosvásárhelyen 1300 lakás, valamint 180 más rendeltetésű helyiség van önkormányzati tulajdonban, amelyeket a városháza alárendeltségében működő, lakásgazdálkodással foglalkozó vállalat, a Locativ Rt. ügykezel.

Telekkönyvek hiánya is nehezíti a lakásgazdálkodási vállalat munkáját
2022. szeptember 09., péntek

Jelképes összegért tartózkodhatnak a menedékszobában azok, akik orvosi kezelésre érkeznek Marosvásárhelyre

Hamarosan elkészül a Solidaris Egyesület adományokból működtetett új menedékszobája, ahol jelképes összegért tartózkodhatnak azok, akik orvosi kezelésre érkeznek Marosvásárhelyre.

Jelképes összegért tartózkodhatnak a menedékszobában azok, akik orvosi kezelésre érkeznek Marosvásárhelyre
Podcast
2022. szeptember 09., péntek

Még a kevés jelentkező közül sem jelent meg mindenki a tanintézet-vezetői vizsgán

A versenyvizsgára kiírt tanintézet-vezetői állások zömére nem akadt jelentkező a három székelyföldi megyében. Csütörtökön zajlott le a tanfelügyelőségek által meghirdetett iskolaigazgatói és aligazgatói állások betöltésére kiírt vizsga írásbeli szakasza.

Még a kevés jelentkező közül sem jelent meg mindenki a tanintézet-vezetői vizsgán
2022. szeptember 08., csütörtök

Meleg ebéd a korai iskolaelhagyás és lemorzsolódás visszaszorításáért

Újabb 150 tanintézménnyel bővül a Meleg ebéd program, a székelyföldi megyékből eddig részt vevő nyolc, magyar nyelven oktató tanintézményhez idén ősztől újabb kilenc csatlakozik. A jó hír azonban nem jelent még konkrétumot a diákoknak.

Meleg ebéd a korai iskolaelhagyás és lemorzsolódás visszaszorításáért
Podcast
2022. szeptember 08., csütörtök

Tanszervásárlási segély akadályokkal – „fölösleges” nyilatkozatok is nehezítik az igénylést

Alig kezdődött el a tanév, le is jár az 500 lejes tanszertámogatás igénylési határideje: eredetileg szeptember 23-áig kellett volna a tanfelügyelőségeknek összegyűjteniük a támogatottak listáját, de az oktatási miniszter már 9-én szeretné megkapni azokat.

Tanszervásárlási segély akadályokkal – „fölösleges” nyilatkozatok is nehezítik az igénylést
2022. szeptember 07., szerda

Másodjára töltik fel a napokban 250 lejjel a szociális kártyákat, de van, akinek elkölteni nehéz

Másodjára töltik fel a napokban 250 lejjel a Támogatás Romániának elnevezésű program részeként kiosztott szociális kártyákat, bár vannak olyanok is, akik még mindig nem kapták kézhez ezeket. Másoknak azonban a kártya felhasználása okoz gondot.

Másodjára töltik fel a napokban 250 lejjel a szociális kártyákat, de van, akinek elkölteni nehéz
2022. szeptember 07., szerda

Jelentősen megnőtt a drog hatása alatt vezető sofőrök száma

Egyre több, tiltott szert használó gépkocsivezetőről számol be a Maros megyei rendőrség. A nyálvizsgálat általában marihuána-fogyasztást mutat ki.

Jelentősen megnőtt a drog hatása alatt vezető sofőrök száma
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Tusványos: idézzük fel!
Megnyitás

Tusványos: idézzük fel!

Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

Podcast
2022. szeptember 07., szerda

Két Maros megyei település is „okos falu” lett

Rangsorolták az okos falvakat egy országos felmérésben, amelyben azt vizsgálták, hogy a vidéki települések mennyire használják a digitális lehetőségeket a polgármesteri hivatalban, az iskolákban és a köztereken. 

Két Maros megyei település is „okos falu” lett
Két Maros megyei település is „okos falu” lett
Podcast
2022. szeptember 07., szerda

Két Maros megyei település is „okos falu” lett

2022. szeptember 07., szerda

Emléktáblát kap az egykori városépítő polgármester és az első közkórház alapítója

Két emléktáblát helyeznek el Marosvásárhely két középületére: a Trébely utca 7. szám és a Forradalom utca 35. szám alatt lévő ingatlanok falán emléktáblát kap Bernády György, illetve Knöpfler Vilmos.

Emléktáblát kap az egykori városépítő polgármester és az első közkórház alapítója
2022. szeptember 07., szerda

Súlyos baleset az E60-as úton: egy személy életét vesztette, ketten megsérültek

Súlyos közúti baleset történt az E60-as úton Marosludas és Maroskece között: két autó ütközött össze, a balesetben egy személy a helyszínen életét vesztette, ketten pedig megsérültek.

Súlyos baleset az E60-as úton: egy személy életét vesztette, ketten megsérültek
2022. szeptember 07., szerda

Kerékpáros körverseny miatt forgalomkorlátozás lesz Marosvásárhelyen

Az 55. Tour of Romania kerékpáros körverseny miatt csütörtökön és pénteken forgalomkorlátozás lesz Marosvásárhelyen és Maros megyében.

Kerékpáros körverseny miatt forgalomkorlátozás lesz Marosvásárhelyen
2022. szeptember 06., kedd

Lemondott Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi színház igazgatója

E-mailben küldött levelében értesítette lemondásáról a művelődési minisztériumot Gáspárik Attila kedden. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának távozását a magyar társulat tagjai napokkal ezelőtt szóban és írásban követelték.

Lemondott Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi színház igazgatója
2022. szeptember 06., kedd

Halastóba fulladt egy férfi

Belefulladt egy férfi egy halastóba a Maros megyei Bala községben kedd délután.

Halastóba fulladt egy férfi
Halastóba fulladt egy férfi
2022. szeptember 06., kedd

Halastóba fulladt egy férfi

Podcast
2022. szeptember 06., kedd

Drágulnak a víz- és csatornázási szolgáltatások Székelyföldön

Az Aquaserv és a Harvíz regionális vízszolgáltatók is drágítani fognak a víz- és csatornázási díjakon. Míg a Maros megyében szolgáltató vállalat új díjszabásai már ismertek, a Harvíznél még nem nyilvános, hogy mekkora lesz a drágítás.

Drágulnak a víz- és csatornázási szolgáltatások Székelyföldön

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye