Kezd visszaállni az időjárás a normális kerékvágásba?

Kezd visszaállni az időjárás a normális kerékvágásba?

Az évszakhoz képest rendkívül enyhe volt az elmúlt napok időjárása, sőt melegrekordok is megdőltek, ám az előrejelzések szerint enyhe lehűlés következik a napokban. Ez el is kezdődött hétfőn.

Pályáztak, de önerőből is pénzt teremtettek elő az iskolák felújításához

Öt iskola újult meg, több mint félezer diák tanulhat jobb körülmények között a Maros megyei Kerelőszentpál községben. A felújított iskolák avatóünnepségét pénteken tartották számos politikus és meghívott jelenlétében.

Pályáztak, de önerőből is pénzt teremtettek elő az iskolák felújításához
2023. január 19., csütörtök

Konfliktus a ballagás dátuma miatt

Keresztbe húzhatja több iskola ballagási ünnepségi terveit a tavaly év végén megjelent egyik kormányrendelet. Sok helyen a végzősök utolsó tanítási napjára, azaz június 2-ára tervezték a kicsengetést, azonban ezt a napot munkaszüneti nappá nyilvánították.

Konfliktus a ballagás dátuma miatt
Konfliktus a ballagás dátuma miatt
2023. január 19., csütörtök

Konfliktus a ballagás dátuma miatt

2023. január 19., csütörtök

Székelyföldi sajátosságra hívták fel a mezőgazdasági miniszter figyelmét

A fiatal gazdák, a kis farmok és a biogazdálkodók részesülhetnek több mezőgazdasági támogatásban a 2023–2027-es időszakban. Jó hír, hogy a támogatások mértéke nem csökken, sőt kissé nő – mondta el Petre Daea mezőgazdasági miniszter Marosvásárhelyen.

Székelyföldi sajátosságra hívták fel a mezőgazdasági miniszter figyelmét
2023. január 19., csütörtök

Gazdag programkínálat a magyar kultúra napja alkalmából

Több székelyföldi településen tartanak kulturális előadást, koncertet, könyv-, lemez- és lapszámbemutatót a Petőfi-emlékév jegyében és a magyar kultúra napja alkalmából.

Gazdag programkínálat a magyar kultúra napja alkalmából
2023. január 18., szerda

Idén újra megtartják a Székely Szabadság Napját Marosvásárhelyen

Négy év szünet után március 10-én újra megtartják a Székely Szabadság Napját Marosvásárhelyen – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerdán.

Idén újra megtartják a Székely Szabadság Napját Marosvásárhelyen
2023. január 18., szerda

Sportcsarnok épülhet Csíkszentmihályon és Marosvécsen

Egy-egy sportcsarnokkal bővül Csíkszentmihály és Marosvécs: hamarosan kezdetét veszi a létesítmények építése a településeken – tájékoztat az RMDSZ sajtóosztálya.

Sportcsarnok épülhet Csíkszentmihályon és Marosvécsen
2023. január 18., szerda

Visszanyerte egykori jussát a katonaság, mi lesz így az ócskapiaccal?

Bizonytalanná vált a közkedvelt marosvásárhelyi ócskapiac helyszíne, miután jogerős ítélet született, miszerint Marosvásárhely városának vissza kell adnia a védelmi minisztériumnak a 2010-ben kapott laktanyát és a hozzá tartozó 6,5 hektárnyi területet.

Visszanyerte egykori jussát a katonaság, mi lesz így az ócskapiaccal?
2023. január 18., szerda

Marosvásárhelyen végezték az idei első szívátültetést

Elvégezték kedden az idei év első szívátültetését a marosvásárhelyi szív-érrendszeri és transzplantációs intézetnél (IUBCvT). Országos viszonylatban is ez volt idén az első ilyen beavatkozás.

Marosvásárhelyen végezték az idei első szívátültetést
2023. január 17., kedd

Kopogtat a jövő az ajtónkon: hidrogént állíthatnak elő Maros megyében

Hidrogént előállító gyárak jöhetnek létre Maros megyében, ráadásul a műtrágyát gyártó Azomureș vegyipari kombinát is áttérhet a hidrogén gyártására és felhasználására – hangzott el a napokban megszervezett kerekasztal-beszélgetésen.

Kopogtat a jövő az ajtónkon: hidrogént állíthatnak elő Maros megyében
2023. január 17., kedd

Sok diák, nagyszünet, Petőfi

Petőfi-korabeli öltözetet viselő diákok táncoltak a marosvásárhelyi Bolyai Farkas-iskola udvarán kedden a nagyszünetben, így csatlakozva az egész heten át tartó Petőfi-emlékéves rendezvénysorozathoz.

Sok diák, nagyszünet, Petőfi
Sok diák, nagyszünet, Petőfi
2023. január 17., kedd

Sok diák, nagyszünet, Petőfi

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Tusványos: idézzük fel!
Megnyitás

Tusványos: idézzük fel!

Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

2023. január 16., hétfő

A kultúra hete Marosvásárhelyen

Egyhetes programsorozattal ünnepli – ötödik alkalommal – a Studium–Prospero Alapítvány a román és a magyar kultúra napját Marosvásárhelyen.

A kultúra hete Marosvásárhelyen
A kultúra hete Marosvásárhelyen
2023. január 16., hétfő

A kultúra hete Marosvásárhelyen

2023. január 16., hétfő

Figyelmeztető lövésekkel állították meg a fatolvajokat

Figyelmeztető lövések leadásával állították meg a hatóságok fatolvajok egy csoportját a Maros megyei Petele község térségében – számolt be hétfőn a marosvásárhelyi csendőrség mobil egysége.

Figyelmeztető lövésekkel állították meg a fatolvajokat
2023. január 16., hétfő

Mezei János: ha tudtam volna, hogy be van drótozva...

A helyi tanács felhatalmazásával szólítottam fel a Monturist vezetőjét, hogy mondjon le. (...) Polgármesterként kötelességem volt mindent megtenni a Gyilkos-tó környékének rendezése érdekében” – jelentette ki Mezei János sajtótájékoztatón.

Mezei János: ha tudtam volna, hogy be van drótozva...
2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Kutyáit megcsonkító pásztort bírságoltak a rendőrök

Levágott a kutyája füleiből egy Maros megyei juhász, ezért, de más törvénysértésért is pénzbírságot rótt ki rá a rendőrség. Romániában ugyanis tilos a külcsín megváltoztatása érdekében vagy más céllal a kutyák fülét, farkát megcsonkítani.

Kutyáit megcsonkító pásztort bírságoltak a rendőrök
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye