Meghosszabbította a búzaadományok leadási határidejét a Magyarok Kenyere Programhoz csatlakozott Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete, így kedden nem zárult le az akció. Noha Udvarhelyszéken kevés a búzatermesztő gazda, sokan megvásárolták a gabonát, és úgy adományoztak.
Öt-hat éves korukban kezdenek el hangszeren tanulni a homoródabásfalvi Kalo család tagjai, akik kotta helyett hallás után sajátítják el mindazt, amivel előcsalhatják a sokak által kedvelt dallamokat. Vendégeik voltunk, muzsikát hallgattunk, beszélgettünk.
Oklánd és Karácsonyfalva határában festői környezetben harminckét lovas állt rajthoz vasárnap az ötödik Széki Vágta döntőjén. A megmérettetést látványos „lustra” és a versenyzőkből kialakult lovascsapat bemutatója koronázta meg.
Búzát adományozva segíthetnek a rászorulókon azok, akik részt vesznek a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének akciójában. Ezt első alkalommal szervezik meg vidékünkön az anyaországi Magyarok Kenyere Program részeként. Udvarhelyszéken kedden várják a felajánlásokat.
Elkezdődött csütörtökön az Oroszhegy és Székelyudvarhely közötti útleszakadás kijavítása, ezért csak Székelyszenttamás fele kerülve közlekedhettek a sofőrök a két település között.
Egy nyírás juhonként 4–5 lejbe kerül, és ilyenkor átlagban 2–3 kilogrammnyi gyapjútól szabadítják meg az állatot. A gyapjút kilogrammonként átlagban egy lejért tudják értékesíteni, ehhez jöhet még a kilónkénti egylejes támogatás. Csak a széle üti a hosszát.
Ötletbörzét szerveznek a Madarasi Hargita csúcsán lévő kopjafák problémájának megoldása érdekében. A kopjafakertről megoszlanak a vélemények, az egyik tábor szerint ezekkel állítanak emléket a székelyek szent hegyén, de vannak olyanok is, akik szerint az egészet el kellene távolítani onnan.
Festői környezetben, Oklánd és Karácsonyfalva határában, a Köves tetőn tartják meg szombaton és vasárnap a Széki Vágta befejező, döntő futamát. Szépség-, gyorsasági és szinkron versenyen is bizonyíthatnak a falusi paripák.
Évek óta túráznak a jótékonykodó motorosok a székelyföldi árva gyerekekhez, hogy pénzadományt, valamint a motoroztatás élményével ajándékozzák meg őket. A magyarországi és hazai motorosokat a székelyudvarhelyi ifj. Pállfy Béla verbuválja össze minden évben.
Éjszakai felvételek készítésre is alkalmas térfigyelő kamerák kihelyezésével segítené Hargita Megye Tanácsa az egyes településeken történő bűncselekmények felderítését. Az általunk megkérdezett udvarhelyszéki települések vezetői üdvözlik a kezdeményezést.
Az adócsalás és csempészet gyanújával végrehajtott tizenhét házkutatás mindegyikét egyetlen udvarhelyszéki községben végezték – tudtuk meg a törvényszéki ügyésztől. A rendőrség szóvivője ugyanakkor pontosított a lefoglalt készpénz értékét illetően.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
Négymillió lejt meghaladó összeget, megközelítőleg háromezer liternyi alkoholos terméket, több mint négy és félezer cigarettát, szirupokat és konzerveket foglalt le a rendőrség Udvarhelyszéken tizenhét összehangolt házkutatást követően.
Rengeteg munkával és meglepetésekkel zajlott a firtosváraljai unitárius templom felújítása az elmúlt években. A hétvégén falutalálkozón adnak hálát a megújult szent hajlékért. A százlelkes gyülekezet erejét meghaladó tevékenységről Sipos László lelkészt kérdeztük.
Körforgalmak építésével tenné biztonságosabbá az autós közlekedést Székelykeresztúron és Székelyszentléleken az országos útügyi igazgatóság Hargita megyei kirendeltsége. A beruházást jövőre tervezik, idén műanyag elemekből raknák ki ideiglenesen a körforgalmakat.
Csütörtök délutánra is narancssárga riasztást adott ki az országos katasztrófavédelem esőre vonatkozóan egyes Hargita és Maros megyei területekre.
Egyelőre ismeretlen tettesek több tonnányi építkezési és háztartási hulladékot raktak le illegálisan az ülkei út mentén a mezőre, a szeméthalmot láthatóan teherjárművel szállították a helyszínre, és öntötték le közvetlenül az út mellé.
Még el sem fogadta a környezetvédelmi minisztérium a problémás medvék kilövését szavatoló rendeletet, egyes udvarhelyszéki vadásztársulatok máris tiltakoznak a dokumentum tartalma ellen. Egyebek mellett azt kifogásolják, hogy nem értékesíthető a leterített nagyvad.
Ritkán történik meg Udvarhelyszéken, hogy a külföldön munkát vállaló szülő állami gondozásba adja gyerekét, általában a nagyszülőket kérik fel hivatalos gyámnak a munkavállalás idejére.