A gyergyószentmiklósi Márton Áron utcában a huszadik század első évtizedének hangulatát teremtik meg békebeli étkekkel, italokkal, a kort idéző foglalkozásokkal, előadásokkal. Ez várja többek közt az érdeklődőket a Gyergyói Nyári Kulturális Fesztiválon július 6–9. között.
A kánikula miatt fokozott óvatosságra inti a gépkocsivezetőket a Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség szerint a tanulmányok és statisztikák egyaránt kimutatták, hogy nyáron általában kétszer annyian vesztik életüket közúti balesetben, mint télen.
Megnyitják szombaton a Székelyudvarhely melletti szejkefürdői strandot – adja hírül Facebookon az udvarhelyi polgármesteri hivatal.
Sikeres volt a koronkai magyar szülők és a Tholdalagi Mihály Koronkai Közösségért Csoport négynapos tiltakozó akciója. Az iskola előtt feliratokkal a kezükben kérték a politikumot, hagyja békén a tanintézetet.
A júniusi évadzáró előadásokkal és rendezvényekkel a végéhez érkezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának 2016–2017-es színházi idénye. Az évad során a társulat tíz bemutatót tartott.
Szeptemberig látogatható a marosvásárhelyi Teleki Téka földszintjén, az ideiglenes kiállítóteremben a Femina semper című tárlat, amelynek kurátora Márton Krisztina a nőknek a történelem folyamán betöltött szerepeit mutatja be a könyvtárban őrzött könyvek segítségével.
Közzétette honlapján a tanügyminisztérium az országos képességfelmérő vizsgák végleges eredményeit. Az óvás utáni jegyeket az evaluare.edu.ro honlapon lehet megnézni.
Sörös rakomány borult az országútra Udvarhelyszéken, a Kalonda-tetőn. Félsávos útlezárás mellett, akadozva zajlik a közlekedés.
Újból fesztiváltelepülés lett a Fehér megyei Torockóból, ahol másodjára startolt el a kétszer kelő nap fesztiválja, a Double Rise. A csütörtöki első nap főleg a „beköltözésről”, ráhangolódásról szólt, de az esti koncertek már alaposan megmozgatták a bulizni vágyókat.
Beállni készült az udvarra, de a kaput sem volt ideje kinyitni, olyan gyorsan bírságolta meg a helyi rendőrség járdán történő parkolásért – állítja egy székelyudvarhelyi férfi. Jogtalannak tartja az egység munkatársai által kirótt pénzbírságot és a büntetőpontokat.
Magyarországi irodalmi lapok szerkesztőit látta vendégül a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár. A szerkesztők Murányi Sándor Olivér meghívására érkeztek Erdélybe, hogy találkozhassanak a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi közönséggel.
A városközpontból messze vitte a szél a dorongon piruló édesség illatát a péntektől vasárnapig tartó VI. Kürtőskalács-fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. Idén 14 csapat nevezett Az év székelyföldi kürtőskalácsa és Az év reform kürtőskalácsa kiválasztását célzó versenybe.
A hatósági felügyeletről szóló ítélet elleni fellebbezésük visszautasítása után egy héttel ismét a bírósághoz fordult idős és ifjabb P. B.
A gyalogos, kerékpáros és tömegközlekedés új távlatai nyílnak meg pár év múlva Csíkszeredában, ha a célirányosan felhasználható európai uniós támogatással új beruházások történnek. A nem kevés pénzből tervezett fejlesztéseket öt éven belül kell befejezni.
Az ősztől induló udvarhelyszéki szakiskolai osztályok egy részében már beteltek a helyek, sőt, némelyikben túljelentkezés van. Az újdonságnak számító duális képzésekre péntek délig még jelentkezhetnek a diákok a székelyudvarhelyi szakiskolákban.
Kegyetlen családon belüli erőszak áldozata lett egy máréfalvi asszony, miután bejelentette férjének, hogy válni akar. Az ócfalvi születésű 38 éves férfi csak látszólag egyezett bele a válásba.
Törvény kötelezi a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalt, hogy szerződést bontson az Aqua Nova Hargita vízszolgáltatóval. Az ügyet nehezíti, hogy meg kell téríteni a szolgáltató beruházásait – több mint 5 millió eurót.
Öt ház tetőszerkezetét tette tönkre a vihar csütörtök délután Dédabisztrán.
Máriának Erzsébetnél tett látogatását ünnepeli július másodikán a katolikus egyház. Három csíkszéki településen tartanak Sarlós Boldogasszony-napi búcsút.