
Kórházban ápolják a középkori módszerrel megkínzott asszonyt. Illusztráció
Fotó: Boda L. Gergely
Kegyetlen családon belüli erőszak áldozata lett egy máréfalvi asszony, miután bejelentette férjének, hogy válni akar. Az ócfalvi születésű 38 éves férfi csak látszólag egyezett bele a válásba.
2017. június 29., 22:022017. június 29., 22:02
2017. június 29., 22:092017. június 29., 22:09
A férj azt mondta, hogy ő is talált valakit magának Németországban, és hajlandó tárgyalni feleségével a közös gyermekeik neveléséről. Meg nem erősített információink szerint két hete hazahívta feleségét, hogy előkészítsék a válási papírokat, amelyekkel ügyvédhez mennek majd.
Miután a nő elmenekült, napokig fenyegette, hogy megöli, azokat pedig, akiknél menedéket kapott, azzal riogatta, hogy felgyújtja a házukat. Értesüléseink szerint az asszony két hét félelemben eltöltött idő után tett feljelentést a rendőrségen. Akkor is inkább azért, mert az egyik égési seb elfertőződött a nyakán.
A feljelentés nyomán a rendőrség szerdán este őrizetbe vette a férfit, aki szemtanúk szerint megpróbált megszökni az előállítás elől. Csütörtökön a székelyudvarhelyi ügyészség javaslatot tett az előzetes letartóztatásra, családon belüli erőszak és személyi szabadság korlátozása miatt. A bíróság jóváhagyta az ügyészség kérését. A gyanúsított nem fellebbezte meg a bíró ítéletét. A személyi szabadság korlátozása, továbbá a testi sértés 3-tól 10 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!