Hétvégén elkezdődött a Duna Televízióban a Fölszállott a páva legújabb évadja, amelyet A döntők döntője címmel hirdettek meg idén. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóban ugyanis ezúttal az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat.
Körülbelül három kilogramm ékszert találtak a határrendészek egy kiskorú román állampolgár feladott poggyászában. Az ékszerek feltehetően aranyból készültek, és a csomag tulajdonosa nem rendelkezett az értéktárgyak származását igazoló dokumentummal.
Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve, hogy „december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot”.
Igazi csemegével készül Nektek a Siutak.ro csapata a jövő télre, a szűz hó paradicsomába, Japánba. Repülős sítúrát szerveznek: 2019 Február 12-től 22-ig Niseko síterepére.
Több órát várakoznak szerdán a kamionok a román-magyar határon. A több száz kamionból álló sorban a várakozási idő a hat órát is elérheti – tájékoztat a határrendészet közleménye.
Hűtőfolyadék-szivárgás által okozott gyulladásveszély miatt világszerte 1,6 millió autót hív vissza a szervizekbe ellenőrzésre a BMW – számolt be kedden az Automobilwoche német hírportál.
Eddig hat, kisebbséghez tartozó fiatal tett panaszt az Emberi Jogok Európai Bíróságán amiatt, mert a román anyanyelvű társaikhoz képest az érettségin ugyanannyi idő alatt több vizsgát kell teljesíteniük.
Katonai tiszteletadással, Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján kedden reggel Magyarországon, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Noha eddig is sejtettük, most hivatalosan is bizonyítást nyert: nagyon gyors az internet Romániában. Az ország ebben a tekintetben ötödik helyen áll a világon egy olyan kutatása szerint, amelyben 200 ország internethálózatát hasonlították össze. De miért is ilyen gyors az internetünk? Két magyarázat is létezik.
Keresztes Levente népi fafaragó mester, ha mindennapjait nem is éli itthon, de gyergyószentmiklósinak vallja magát, gyerekeit is ebben a szellemben neveli. A jelenleg Romonyában élő háromgyerekes családfő munkáját a Gödöllőn tartott Ver-Deco Művészeti Gálán díjazták.
Nem támogatják a székelyek hivatalos nemzeti kisebbséggé nyilvánítását azok a határozati javaslatok, amelyeket a magyar parlament kormánypárti igazságügyi bizottsága az országgyűlés elé terjeszt – közölte az Azonnali.hu hírportál.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Erdély címerének útja Magyarország címeréből Románia címerébe címmel tartott előadást csütörtökön dr. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke Franciaországban.
A budapesti Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) őrzött, sokáig elveszettnek hitt, 1559-ben kiadott könyvritkaságot kedden ünnepélyes körülmények között adta át Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója Vargha Mihálynak, a Székely Nemzeti Múzeum főigazgatójának.
Nagyon jól sikerült a bemutatkozás, nagy sikert aratott Brüsszelben a Telekiek unokái nevű csapat, amely Maros megye első helyezettjeként a szamosújvári, illetve nagyenyedi csapatokkal együtt vett részt az Európa Parlamentben szervezett rendezvényen.
Is. Ugyanis a szervezők várakozását is túlszárnyalva majdnem 2000 budapesti kisgyerek lepte el a Várkert Bazárt a hét végén, ahol a Magyar Népmese Napja rendezvény zajlott.
Érték és Minőség nagydíjas, sőt az Innovációért Nívódíjjal és egy különdíjjal is kitüntették a Clearservice Itthon Otthont Teremtünk nevű programját.
A legnagyobb sztárokhoz hasonlóan töltötte meg egy szerzetes Budapesten a Papp László Sportarénát – adták hírül a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrejöttének 25. évfordulójáról szóló beszámolók. Kétszer töltöttük meg az arénát! – újságolták az udvarhelyszékiek.
A székelyek közül csak az sepsiszentgyörgyi Kolumbán Örs István állhatott dobogóra a hétvégén lezajlott budapesti Nemzeti Vágtán. A 13 éves fiú hatéves kora óta lovagol, most pedig zsokéiskolába készül. Álma, hogy nemzetközi galoppfutamokon bizonyíthasson.