A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség - hangsúlyozta Ferenc pápa Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.
Váratlanul elhunyt Vágó István televíziós személyiség, politikus – adta hírül Facebook-oldalán a Demokratikus Koalíció, aminek Vágó István is tagja volt.
Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság szilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában pénteken, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott.
Abban a világban, amelyben élnük, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak – fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban.
Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadta a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápát a Sándor-palota előtti téren péntek délelőtt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
Ha Kuvaitról hallunk, elsőre minden bizonnyal az 1991-es Öbölháború jut eszünkbe – így voltak ezzel a Csíki Kakasok amatőr hokicsapat tagjai is. Ők azonban kihasználták a kínálkozó lehetőséget, és elutaztak a Föld egyik legforróbb fővárosába.
Tizennégy RMDSZ-es gyergyószéki polgármester és alpolgármester vesz részt a napokban egy látogatáson Brüsszelben. Többek között új információkat szerezhetnek az uniós pályázati lehetőségekről, de a kisebbségi jogok kérdéséről is tájékoztatást kapnak.
Románia szigorúbban ellenőrzi az országon áthaladó ukrán gabonaszállítmányok útját, és kéri az ukrán hatóságokat, találjanak megoldást a gabonafélék és olajos magvak Romániába irányuló exportjának korlátozására.
A Baróti Unitárius Egyházközség és a Beacon Unitárius Univerzalista Egyházközség (Summit, USA) tavaly ősszel ünnepelte a Kiss Alpár lelkipásztor által kezdeményezett és hosszú éveken át tartalommal feltöltött testvérkapcsolatuk harmincadik évfordulóját.
Az év első három hónapjában több mint 150 000 hamisított terméket foglaltak le a határrendészek – tájékoztatott vasárnap a határrendészet.
A magyar kormánynak komoly érdekei fűződnek ahhoz, hogy Románia és Magyarország között a gazdasági kapcsolatok jelentős mértékben erősödjenek – mondta el Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, Cseke Attila fejlesztési miniszterrel.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
A Mentsük meg a Gyermekeket nemzetközi segélyszervezet felmérése szerint a romániai gyermekek 55 százaléka külföldre költözne, 26,3 százalékuk a jobb tanulmányi lehetőségek, 21,9 százalék a hazai életkörülményekkel szembeni elégedetlenség céljából.
Finnország hivatalosan a NATO tagjává vált kedden, miután Helsinki képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli székházában – közölte a NATO.
Megállapodás született arról, hogy 2030-ban átadásra kerül a negyedik gyorsforgalmi útkapcsolat is Magyarország és Románia között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.
Láthatatlan Krisztusoknak nevezte a mai világban szenvedő embereket és népeket Ferenc pápa, aki személyesen vezette a hívőkkel teli Szent Péter téren a virágvasárnapi misét, amely megnyitotta a római nagyhetet.
Harmadszor is megrendezik a köztudatba (H)azám! jelszóval beépült Kárpát-medencei nagy családi vetélkedőt, már lehet is regisztrálni a szervezők honlapján. A játék különlegessége, hogy bármely, a Kárpát-medencében élő magyar család részt vehet benne.
Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából mintegy ötszáz a költőhöz kapcsolódó kézirattal bővült szerdától az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) internetes tartalomszolgálatatása, a Copia.
Incidensekkel kísért tiltakozások voltak hétfő este több francia nagyvárosban, miután a nemzetgyűlés nem szavazta meg a kormány megbuktatását célzó két bizalmatlansági indítványt, amelyeket a nyugdíjreform elfogadását követően terjesztett be az ellenzék.