
Fotó: Pixabay
Donald Trump szerint két héten belül létrejöhet a találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Budapesten. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt csütörtökön.
2025. október 17., 13:042025. október 17., 13:04
Az elnök korábbi bejelentését kommentálva kijelentette, hogy a találkozó házigazdája Orbán Viktor magyar miniszterelnök lesz – írja az MTI.

Budapesten találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – ezt az amerikai elnök jelentette be csütörtökön, miután telefonon egyeztetett az orosz államfővel.
Megerősítette, hogy Marco Rubio külügyminiszter és elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó a jövő héten előkészítő tárgyalást folytat orosz partnerekkel, de ennek helyszínét egyelőre nem döntötték el. Hozzátette, hogy
Donald Trump hangsúlyozta, hogy pénteken a Fehér Házban tájékoztatja majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az orosz államfővel folytatott egyeztetésről. Megjegyezte, hogy a két háborúban álló ország elnöke között „borzalmas” a viszony, ezért két „egyenértékű” találkozón tárgyal velük.
Az amerikai elnök az Ukrajna által kért Tomahawk nagy hatótávolságú rakétákkal kapcsolatban megállapította, hogy azokra az Egyesült Államoknak is nagy szüksége van és úgy fogalmazott, „nem tudom, mit tehetünk ezzel kapcsolatban”.
Az elnök azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyinnal is érintették a Tomahawk rakéták ügyét, amivel kapcsolatban megjegyezte, hogy
Az amerikai Kongresszus által az Oroszországra való nyomásgyakorlás jegyében kidolgozott szankciós törvénytervezettel kapcsolatban Donald Trump elmondta, hogy még csütörtök este beszél a törvényhozás republikánus vezetőivel, akik felé az lesz az üzenete, hogy „most nem lenne tökéletes az időzítés” annak elfogadására.
Nem is nagyon volt más lehetőség, mint hogy Budapesten tartsák az amerikai-orosz találkozót – jelentette ki Magyarország miniszterelnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, kitérve arra is, hogy
Orbán Viktor szólt arról is, hogy a nap folyamán beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.
A kormányfő azt mondta, ha Európában akarták tartani a békecsúcsot – és az orosz-ukrán háború mégis csak egy Európában zajló háború –, és ránéztek a térképre, megnézték a vezetőket, akkor hamar kiderül, hogy
Kifejtette: Magyarország szinte az egyetlen békepárti ország: három éve konzekvensen, nyíltan, hangosan és cselekvő módon a béke mellett áll.
Orbán Viktor megjegyezte, a Vatikán is hasonló álláspontot képvisel, és sajnálja, hogy nem érhette meg mindezt Ferenc pápa, aki végig biztatta, akkor is, amikor a legdurvábban támadták.
– összegzett.
Orbán Viktor elmondta, Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke csütörtökön arról tájékoztatta, hogy napirenden van az amerikai és az orosz külügyminiszter találkozója.
– jegyezte meg. Hozzátette, már csütörtök este kiadta az utasításokat a szervező bizottság felállítására, megkezdődött a munka.
Figyelmeztetett azonban arra is, hogy ne tévesszünk lépést, ütemet vagy nagyságrendet, mert ez a tárgyalás nem rólunk fog szólni.
„Most persze itt Magyarországon mindenki izgatott, mert a Jóisten se tudja, mikor volt utoljára ilyen jelentőségű diplomáciai esemény Magyarországon, ahol
– mondta a kormányfő.
Hozzátette: érti, hogy mindenki izgatott, meg kíváncsi, „de mindenkitől visszafogottságot kérek, mert ez a tárgyalás nem rólunk szól, hanem a békéről”.
– emlékeztetett Orbán Viktor.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
1 hozzászólás