Alkoholos állapotban balesetezett egy 21 éves fiatal a Kovászna megyei Árapataknál szombaton reggel. Az autó felborult, a sofőrt és egy fiatal lányt is kórházba szállítottak ellátásra.
Nyolc Hargita megyei vasútállomást ellenőrzött a közelmúltban a fogyasztóvédelmi felügyelőség, és mindegyiknél találtak szabálytalanságokat. Az ellenőrzött állomások közül háromnál olyan súlyos kihágásokat tapasztaltak, hogy felfüggesztették működésüket.
Már mi is jelen vagyunk az utakon – hívták fel a gépkocsivezetők figyelmét azok a motorosok, akik Csíkszereda központjából indulva, Alcsíkot és Felcsíkot is érintve mintegy 64 kilométeres távot tettek meg péntek délután.
Tesztelnek a ralisok, ezért május 16-án, kedden útlezárások lesznek a 123D megyei úton, Csíkszentkirály és Büdösfürdő között.
Egy kamion sértett meg egy gázcsövet a Székelyudvarhelyhez tartozó Bethlenfalván, a probléma elhárításán dolgozó hatóságiak mindkét irányban lezárták az utat – közli a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Figyelemfelkeltő motoros felvonulást szervez a Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC Csíkszeredában és a környező településeken pénteken délután öttől.
A Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében épült Olt-híd korszerűsítése még elhúzódik, egyelőre a tervek elkészítésére írtak alá szerződést. Az évek óta romló építmény addig is jelentős forgalmi terhelést kénytelen elviselni.
Rendőrök állították meg Daniel Horodniceanut, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnökét egy Iaşi megyei községben, mert nem jelezte előzési szándékát – írja az Agerpres hírügynökség.
Halálos áldozattal járó közúti baleset történt szombaton délután fél háromkor a Kovászna megyei Sepsibükszád területén.
Több mint 130 bírságot róttak ki pénteken a Hargita megyei rendőrség közlekedésrendészeti munkatársai, ugyanakkor gépjárművezetői és forgalmi engedélyeket is bevontak.
Motoros ütközött egy járműnek Újtusnádon pénteken, a férfi lábsérülést szenvedett –tájékoztatott érdeklődésünkre Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
A 123-as megyei jelzésű úton május 8-10. között a forgalombiztonsági elemek karbantartási munkálatait végzik el három kilometeres szakaszon, a település bejáratáig – tájékoztat Hargita megye tanácsának sajtószolgálata.
Maros megyei tűzoltó- és mentőegységek nyújtottak segítséget egy Fehér megyei bevetésen csütörtökön kora délután, amikor a megyehatár közelében lévő Küküllőváron súlyos közúti baleset történt.
Számos Hargita és Kovászna megyei településen, illetve ezek közötti útszakaszokon figyelték sebességmérő készülékekkel a forgalmat a közlekedésrendészek szerdán. A nagyszabású hatósági akció négy órát tartott, ezalatt közel 130 gyorshajtót azonosítottak.
Vezetéstechnikai képzést szerveznek május 20–21-én Csíkszeredában. A Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC kétnapos, a képzésen túlmutató rendezvényét a Román Autófelügyelet (RAR) udvarán tartják.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Székelyudvarhelyen a II. Rákóczi Ferenc utcában a Budvár utcai kereszteződések között, ám ezúttal aszfaltozási munkálatok miatt.
A jobb megközelíthetőség miatt van szükség egy olyan út építésére Csíkmadarason, amely lehetővé teszi nemcsak a nagyobb teherautók, hanem a tűzoltó- és mentőautók gyors eljutását a község nyugati, vasútvonalon túli részébe.
Felborult egy faanyagot szállító tehergépjármű a 13A jelzésű országút Székelyudvarhely és Szejkefürdő közötti szakaszán kedden reggel, a mentés idején egy sávon halad az autós forgalom.