Nyolc hóeltakarító géppel állnak készen a téli útkarbantartásra Csíkszeredában, és szükség esetén külsős segítséget is be tudnak vonni a munkába. 400 tonna homok, 450 tonna só és 2,5 tonna kalcium-klorid áll rendelkezésre csúszásmentesítésre.
Útlezárások lépnek érvénybe pénteken, sőt a főpróba miatt már szerdán, november 29-én is Csíkszeredában Románia december elsejei nemzeti ünnep alkalmából tartandó katonai parádé miatt.
Két autó ütközött össze, egy személy pedig könnyebben megsérült a Szentegyházánál történt közúti balesetben vasárnap este – adta hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Személyautók, kis- és nagy buszok, megannyi jármű akadt el a hóban az A2-es autópályán a vasárnapi havazás következtében. Videón a – szó szerinti – kilátástalan helyzet.
Több mint hat kilométernyi utat modernizáltak idén ősszel Galambfalva községben, ahol egyebek mellett sikerült leaszfaltozni a 226-os községi utat Nagygalambfalva és Bögöz község határa között.
Sűrű havazás jellemzi Szentegyháza környékét vasárnap este, olvasóink arról számolnak be, hogy rendkívül nehéz a közlekedés.
A mostoha időjárási viszonyok nyomán több megyében, illetve Bukarestben is szükség van a katasztrófavédelmi erők bevetésére vasárnap. Vaslui megyében egy autóbusz borult fel, Prahova megyében pedig vonat gázolt el egy személygépjárművet.
Két kisebb baleset is történt Csíkszeredában vasárnap délben, egymástól mintegy százötven méterre. Az egyikkel kapcsolatban a rendőrség csak anyagi kárról számolt be.
Súlyos közúti baleset történt a Segesvár melletti Dánoson szombaton késő este, de Mezőszentmártonba is riasztották a mentősöket, miután egy autós nekiütközött egy gázvezetéknek.
Már hólepte a Madarasi Hargita, a hétvége folyamán többen döntöttek úgy, hogy ízelítőt kérnek a télből. Volt, aki igencsak megkapta: elakadt autójával az odavezető úton.
A szovátai tűzoltók, illetve egy mentőegység szállt ki szombaton délelőtt egy autóbalesethez, amely Sóvárad és Nyárádmagyarós között történt.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Három személy sérült meg péntek délután a 13B jelzésű országúton, Borzontnál egy közúti balesetben.
Voltak ugyan kisebb meghibásodások, hideg időben gyorsabban lemerülnek a járművek, de csendesebbek és könnyen lehet vezetni őket – tudtuk meg az idén március közepén beüzemelt marosvásárhelyi elektromos buszokról.
Aszfaltozási munkálatok miatt továbbra is elkerülő utakon lehet haladni Székelyudvarhelyen, a Bethlenfalvi úton pénteken és szombaton – hívja fel az autósok figyelmét a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség Facebook-bejegyzésben.
Folyamatban van a fizetős parkolási övezeteket jelző táblák kihelyezése Csíkszeredában, mivel december 4-től életbe lép az új rendszer. Bérletvásárlásra előzetesen nem, csak attól az időponttól lesz lehetőség.
Sűrű köd lesz csütörtök délig három erdélyi megyében, köztük van Hargita megye is.
Két autó ütközött össze Csíkszentimrén szerdán délután, a baleset során az autókban utazók közül senki nem sérült meg, egy vétlen gyalogost viszont kórházba kellett szállítani – tájékoztatott közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Noha már két hete egyeztettek a vitás kérdések megoldási lehetőségeiről a gyergyószentmiklósi Halász, Békény és Dózsa György utca felújítási munkálatainak kivitelezője és az önkormányzat illetékesei, a helyszínen azóta sem történt érdemi változás.