Egy sikeres pályázatnak köszönhetően kezdődhetett el a Korondot és Pálpatakát összekötő kövezett út újjáépítése, amely során aszfaltozni is fognak. A község vezetősége így szeretné megkönnyíteni a közlekedést a települések között.
Két rendőr mentette meg egy férfi életét péntek este Korondon: az illető egy konfliktust követően öngyilkosságot kísérelt meg, azonban a hatóságiaknak sikerült időben közbeavatkozniuk – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Hatvanhárom korondi zarándok a bosznia-hercegovinai Medzsugorjéban tett látogatás után, hazafelé a horvát–bosnyák határon, hétfőn nem várt helyzetbe került: a horvát határőrök lefoglalták a szeretteik számára vásárolt kegytárgyaikat.
A pálpataki és a korondi általános iskola teljes felújítására pályázott az elmúlt időszakban a község önkormányzata, a munkálatok pedig el is kezdődtek, és már javában zajlanak.

A mű egyszerre idézi meg Márton Áron emberi tartását, hitét és közösségformáló erejét.