Több mint 250 fiatal 62 kezdeményezést nevezett a Com’On Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programra.
Sepsiszentgyörgynek az elvándorlás az egyik főbb fájó pontja, a város a kilencvenes évektől napjainkig a lakossága húsz százalékát veszítette el. A helyi önkormányzat a fiatalok elvándorlási szokásait kutatta, hogy az eredményeket felhasználva próbáljanak javítani a helyzeten.
Eljárás indul egy kommandói férfi ellen, aki védett mocsári békákat fogott majd pusztított el, eladásra kínálva a békacombokat.
Annak ellenére, hogy a törvény tiltja a tarlóégetést, vidékünkön még mindig ez a legnépszerűbb módja a száraz aljnövényzet megsemmisítésének. Bár a tarlótüzek további tűzeseteket okoznak, a lakosság tavasszal nem hagy fel a parlagon maradt területek felégetésével.
A székelyföldi önkormányzatok évente használaton kívüli autók tucatjait kénytelenek elszállíttatni, hogy azok ne foglalják fölöslegesen az amúgy is szűkös parkolóhelyeket a városok utcáin. Egyes városokban hatékonyabban gyűjtik be ezeket az elhagyott járműveket, máshol kevésbé.
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány keretében működő Szent Imre Társulat 2010 óta húsvéti időben szabadtéri passiót játszik. A Kovászna megyei perkői kápolna mellett virágvasárnap 16 órától mutatják be a zenére és pantomimre épülő produkciót.
Érdekes etnikai és gazdasági helyzetjelentést ad Sepsiszentgyörgyről, de talán az egész Székelyföldről is egy csütörtökön ismertetett felmérés. Kiderült, a románok többségének állami munkahelye van, és jobban keresnek, mint a magyarok.
Vidéki orvosi rendelők felújítására, korszerű orvosi eszközök vásárlására nyújt lehetőséget Kovászna Megye Tanácsának helyi fejlesztési programja.
Mivel magyarázható, hogy a megyékben miként alakulnak az átlagkeresetek? Egyebek közt erre kerestük a választ, annak apropóján, hogy az Országos Statisztikai Intézet közzétette az erre vonatkozó legfrissebb adatokat.
Az idei Transylvanian BBQ Festival előőrseként április 17-én Sepsiszentgyörgyön sütésoktatást és bírói képzést tartanak az első nemzetközi hivatalos versenyre.
Bevezette a differenciált árszabást a háromszéki Tega Rt. köztisztasági vállalat ettől az évtől, és bár ezt sokan büntetésként élik meg, tulajdonképpen árkedvezmény azoknak, akik válogatva gyűjtik a szemetet. Eredményes az újítás, mert látványosan növekedett a szelektív hulladék aránya.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
Többrendbeli lopással gyanúsít három kiskorút a Kovászna megyei rendőrség. A 14 és 16 év közötti fiatalokat a hétvégén azonosították, azzal gyanúsítva őket, hogy betörtek egy fitneszterembe és ellopták a fűtésrendszer rézvezetékeit, majd ócskavasként értékesítették.
A politikában tapasztalható gyűlöletbeszéddel és idegengyűlölettel foglalkozik az Európa Tanács jelentése, amiben az erdélyi magyarok helyzetére is kitérnek.
Együttműködésre törekszik minden erdélyi magyar szervezettel és párttal a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán – jelentette ki szerdán Sepsiszentgyörgyön Izsák Balázs.
Sokakban okozott zavart a bejelentés, miszerint szerdától beindul a Zöld ház program egyik eleme, ám ez még nem az a kiírás, amit nagyon sokan már tavaly óta várnak. A most induló program keretében olyan elszigetelt háztartásokra lehet felszerelni a fotovoltaikus elemeket, amelyek nincsenek rácsatlakozva a villamoshálózatra.
Egyre több az autó, és egyre kevesebb a hely a városi lakótelepeken. A lakóknak a helyre szóló bérletek biztosíthatnak lehetőséget, hogy gépkocsijukat elérhető távolságban tartsák. A rendszert több városban bevezették, máshol még csak készülnek rá.
Hatmillió lejt fordít idén a belső városmag átalakítására, megnyitására a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A kihasználatlan, összképet rontó melléképületeket lebontják, sétányokat alakítanak ki.
Eltűnése után több mint három hónappal megtalálták a maksai I. S. holttestét. Korábban nagy erőkkel keresték, amit nyolc nap után adtak fel.