
Archív felvétel
Fotó: Barabás Ákos
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány keretében működő Szent Imre Társulat 2010 óta húsvéti időben szabadtéri passiót játszik. A perkői kápolna mellett virágvasárnap 16 órától mutatják be a zenére és pantomimre épülő produkciót, mely a megváltás történetét mutatja be Jézus szenvedésétől a Szentlélek eljöveteléig.
2019. április 12., 13:222019. április 12., 13:22
2019. április 13., 12:122019. április 13., 12:12
„Idén egy már régen tervezett, új jelenet is beépült az előadásba: a csodálatos kenyérszaporítás története – tudtuk meg Kányádi Mónika Lindától, a Szent Gellért Alapítvány munkatársától. „Passiós fiataljaink január óta készülnek az idei előadásokra. 35 fiatal találta meg szerepét a produkcióban, köztük három sérült fiatal is. A szenvedéstörténet eljátszása már a próbák alatt mély megéléseket hozott sok résztvevő lelkében. Koncsag László szentegyházasfalvi plébános áldásával indulnak idei első előadásukra, és bíznak abban, hogy a perkői közönség virágvasárnap mély lelki élménnyel tér majd haza” – fejtette ki.
A Passió 2019 létrehozói
Jézus szerepét Lőrincz Norbert alakítja, Máriáét Balogh Dóra, Pilátust Silye Lóránd.
Római katonák: Elekes Róbert, Péter Árpád, Tankó Tamás, Antal József. Veronika: Duka Renáta; Barabás: Boldizsár Barnabás; Cirenei Simon: Vitus József; Péter illetve János apostol: Cseke Norbert és Siklódi Tamás. Főpapok: Tamás Arnold és Bedő Tamás. Mária Magdolna: Kardos Kincső, Júdás: György Bence. Apostolok: Tamás Miklós, Vitus József, Tamás Kristóf, Ferencz Rajmond, Tókos Roland, Siklódi Kristóf, Szikszai Lóránd, ifj. György Attila és Gábos Attila. Zsidó nép: Duka Tímea, András Ibolya, András Enikő, Simó Zsófia, Pál Mária, Pál Dorottya, Molnár Beáta, Gál Barbara, András Hajnal, Benedek Bernadett, György Júlia, Bartalis Diána, Gergely Andrea, György Mátyás és György János.
Rendezők: id. György Attila, György Ida és Theil Emília. Zenei rendező: Gábor Laura, Ilyés Kinga, Elekes Dániel.
További helyszínek és előadások
Húsvétvasárnap a szentkeresztbányai templomtéren 11.30 órától, június 2-án, a pápalátogatás másnapján a szentegyházasfalvi templomtéren 19 órától és pünkösdvasárnap ugyanott, szintén 19 órától látható majd Jézus megjelenített szenvedéstörténete.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!