Erdélyben egyedinek számító összművészeti fesztivált szerveznek július utolsó hétvégéjén Gyergyószentmiklóson. A rockkoncerttől a színházi produkciókig nagyon színes a programkínálat.
A járványhelyzet kedvező alakulásának köszönhetően ismét lehetővé vált a beteglátogatás a gyergyószentmiklósi kórházban. Az intézményben – igazodva az országos rendelkezésekhez – meghatározták, hogy milyen feltételek mellett mehetnek be a hozzátartozók a kórházban kezeltekhez.
Gyergyószentmiklóson július 7-től újra lesz minden héten véradási lehetőség, emellett pedig június 30-án Gyergyóremetén, július 8-án pedig Gyergyóditróban is tartanak önkéntes véradási napot. A gyergyószentmiklósi teremkéréseket az önkormányzat orvosolja.
Százhúsz gyerek fogja használni azt a – magyar kormány támogatásával létrehozott – sportpályát, amelyet a gyergyószentmiklósi Pitypang óvoda udvarán adtak át csütörtökön.
Költséges műtéti beavatkozásra van szüksége a gyergyószentmiklósi Mezei Anikónak. A család a szükséges összegnek csak egy részét tudja önerőből előteremteni, ezért támogatásra van szükségük.
Folytatódik a Figura Stúdió Színház Házon kívül elnevezésű programja. Júniusban Szilágyi Míra színművésznővel ismerkedhetnek meg közelebbről a nézők, aki Debrecenben született, de nagyon jól érzi magát a gyergyószentmiklósi társulatnál, úgyhogy életének következő éveit itt képzeli el.
Az országban az első ilyen, de Európában is ritkaságnak számító, turistavonzó fejlesztés zajlik a Békás-szoros és a Gyilkos-tó közelében. Csodálatos kilátást és egyben biztonságot nyújtó panorámakabinok létesülnek, de a turisták nevelésére is figyelnek.
Többen is kifejezték nemtetszésüket az elmúlt hónapokban amiatt, hogy a gyergyószentmiklósi parkok, zöld felületek virágágyásaiban csak a gyomok és a telet túlélt virágok voltak láthatók. Jó hír, hogy elkezdték a városszépítést.
Újra elindul a tömbház-hőszigetelési program Gyergyószentmiklóson, magyar nevet is kapott a közműszolgáltató, és kibővítették a városi sportklub jogköreit – többek között erről volt szó a városi képviselő-testület csütörtöki ülésén.
Átadták csütörtökön a gyergyószentmiklósi kórháznak azt a mobil lélegeztetőgépet, amelyet az idén megalakult gyergyószentmiklósi Rotary Klub által gyűjtött adományokból vásároltak. Az eszközt be is üzemelték, szükség esetén használni tudják a betegek ellátása során.
Már elutazott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata. Június 18-án, pénteken a rendezvény nyitóelőadásaként mutatják be Füst Milán Boldogtalanok című drámáját Albu István rendezésében.
Felső–Háromszék Szentföldként aposztrofált részének erős bástyája a kézdiszentléleki római katolikus templom, amely ugyan csak az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepel első ízben, de az alapjait korábban lerakhatták.
A kivitelező korábbi nyilatkozatával ellentétben egyelőre nem jelenthető ki, hogy be lenne fejezve a gyergyószentmiklósi Csodavilág napközi felújítása. A tűzvédelmi rendszer üzembe helyezése még nem történt meg, és különböző engedélyek beszerzése is hátra van, de a következő tanévet már ott kezdhetik az óvodások.
Bende Sándor parlamenti képviselő meghívására Bukarestbe látogattak a Fészek, a Gyergyói Édesanyák Egyesületének tagjai.
Tujákat ültetett hétfőn délben a helyi Tig-Rad System Kft. az egykori gyergyószentmiklósi községháza udvarán. Ezzel egy korábbi fogadalmuknak tettek eleget: mindenhol fát ültetnek, ahol építettek.
Az eredetileg tervezetthez képest nagyobb költséggel valósulhat meg a vállalkozókat segítő inkubátorház Gyergyószentmiklóson. A beruházáshoz szükséges anyagi fedezet felét uniós pályázat révén tervezik megszerezni, a másik ötven százalék nagyobb részét a megyei önkormányzat teszi hozzá.
Új zsindely fedi a gyergyószentmiklósi alszegi haranglábat, védi az időjárás viszontagságaitól. A Békény utcában lakók garázsvásár szervezésével segítették az egyházat a műemlék csengettyű szakszerű felújításához.
Újabb műfüves labdarúgópályát adott át csütörtökön a sportolóknak a Székelyföld Labdarúgó Akadémia. A magyar kormány támogatásával felépült létesítmény a gyergyószentmiklósi focinak biztosít jobb körülményeket és a fejlődés lehetőségét.
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár első alkalommal vesz részt a brassói George Bariţiu Megyei Könyvtár által szervezett országos rendezvényen. Ennek részeként a héten három alkalommal tartanak román nyelvű mesére épülő foglalkozást kisiskolások számára.