
Fotó: Tig-Rad System
Tujákat ültetett hétfőn délben a helyi Tig-Rad System Kft. az egykori gyergyószentmiklósi községháza udvarán. Ezzel egy korábbi fogadalmuknak tettek eleget: mindenhol fát ültetnek, ahol építettek.
2021. június 14., 22:152021. június 14., 22:15
Az idén 25 éves cég 2019 óta alakult át építőipari vállalkozássá, és a vezetői akkor ígérték meg, hogy fákat ültetnek minden olyan településen, ahol közintézménynek számító épület elkészítésén, bontásán, vagy felújításán dolgoztak, fő- vagy alvállalkozóként. Ezzel megpróbálnak kicsit hozzájárulni az adott helység szebbé tételéhez. Ezúttal tujákat ültettek az egykori községháza udvarán, a polgármesteri hivatalhoz tartozó személyi nyilvántartó iroda és az esketőterem közelében.
Amint azt Madaras Gyöngyvér, a vállalat kereskedelmi igazgatója elmondta, ezt a Csodavilág napközi felújításához kötődve végezték, és ilyen akciókat folytattak és fognak folytatni más településeken is, ahol jelen vannak. A Csodavilág napközi felújításával egyébként már több hónapja végzett a Tig-Rad System Kft. A helyszínt, ahová a tuják kerültek, a polgármesteri hivatal illetékesei választották ki.
Fotó: Tig-Rad System
Fotó: Tig-Rad System
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!