Hirdetés
Hirdetés

Kutyakozmetikusként is kipróbálhatta magát a Figura színésznője

Szilágyi Míra a Minden egér szereti a sajtot című előadásban •  Fotó: Jakab Lóránt

Szilágyi Míra a Minden egér szereti a sajtot című előadásban

Fotó: Jakab Lóránt

Folytatódik a Figura Stúdió Színház Házon kívül elnevezésű programja. Júniusban Szilágyi Míra színművésznővel ismerkedhetnek meg közelebbről a nézők, aki Debrecenben született, de nagyon jól érzi magát a gyergyószentmiklósi társulatnál, úgyhogy életének következő éveit itt képzeli el.

Barabás Orsolya

2021. június 23., 16:022021. június 23., 16:02

Szilágyi Míra Debrecenben született, az általános iskola 5. osztályától kezdett járni a Kuckó Művésztanyába, majd drámatagozatos gimnáziumban végzett. Nem volt számára tudatos döntés a színművészet, a közeg fogta meg, és megszerette ezt a világot. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészeti szakán diplomázott.

Hirdetés

„Budapest lett volna a másik lehetőség, de a város nem volt szimpatikus számomra, és volt néhány gimnáziumi osztálytársam, akik javasolták Marosvásárhelyt.

Idézet
A Figurához legelőször Nagy Botond hívott az Anyegin előadásához, majd újabb megkeresések voltak, játszhattam a Phaedrában, a Három nővérben, és utána már szerződtettek is, hogy maradjak

– részletezte a színművésznő, aki hamar beilleszkedett a Figura Stúdió Színház társulatába, ahol lehetősége van sokféle szerepben kipróbálni magát.

Szilágyi Míra a Sirályban •  Fotó: Bartalis Előd Galéria

Szilágyi Míra a Sirályban

Fotó: Bartalis Előd

„A Figura nagyon képviseli azt, amit gondolok a színházról. Mivel elsődleges dolog számomra a munka, nem zavar a város, hogy kisebb, mint Debrecen. Az otthoniaknak, a családnak nehezebb ez a távolság, édesanyám, nehezen tudja otthagyni az ügyvédi irodát, de most voltunk Kisvárdán, és oda eljött meglepni, ami nagyon jól esett” – mesélte Míra, akinek nincs szerepálma, de vannak olyan darabok, amelyekben kihívást jelentettek a neki kiosztott karakterek megformálása.

Idézet
A Stop the Tempo és a Sirály kihívás volt, az előbb nagyon igénybe vett fizikailag, nagyon kellett figyeljek arra, hogy a hangom legyen megtámasztva, mert közben szólt a zene és volt egy csomó mozgás. Izgalmas volt a Sirályban a Nina szerep, de megugrottam, és büszke vagyok erre

– tette hozzá.

Szilágyi Míra kutyakozmetikusként •  Fotó: Figura Stúdió Színház Galéria

Szilágyi Míra kutyakozmetikusként

Fotó: Figura Stúdió Színház

Szilágyi Míra a Figura Stúdió Színház Házon kívül programjának júniusi szereplője. Egy számára idegen szakmában is kipróbálhatta magát nemrégiben, kutyakozmetikusként bizonyíthatott Gyergyószentmiklóson.

Június 30-án játékos estre hívja az érdeklődőket ahol a Szeretlek, Magyarország című televíziós műsor mintájára a résztvevők egy vetélkedő keretében szórakozhatnak, és Míra lesz az egyik csapatkapitány. A vetélkedőre játékosok és nézők jelentkezését is várják június 27. éjfélig. A résztvétel mindenki számára ingyenes  az aktuális járványügyi szabályozások betartásával. 

•  Fotó: Bartalis Előd Galéria

Fotó: Bartalis Előd

Szilágyi Míra a következő évadban is a Figura Stúdió Színház társulatának tagja lesz, egyelőre maradni szeretne, tervez a későbbiekben egy egyéni előadást is, sőt, rendezőként is szívesen kipróbálná magát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés