
A Boldogtalanok című előadással versenyez Kisvárdán a Figura Stúdió Színház
Fotó: Bartalis Előd
Már elutazott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata. Június 18-án, pénteken a rendezvény nyitóelőadásaként mutatják be Füst Milán Boldogtalanok című drámáját Albu István rendezésében.
2021. június 17., 11:342021. június 17., 11:34
Szerdán éjjel utazott Magyarországra a Figura Stúdió Színház társulata, hogy egy év kihagyás után ismét játsszon a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. „Nagyon örülünk, hiszen a határon túli színházak életében hagyománnyá vált, hogy június végét Kisvárdán töltik” – hangsúlyozta Keresztes Franciska irodalmi titkár. A fesztiválon való részvétel feltétele volt, hogy a társulat minden tagját be kell oltani, ezt sikerült időben megoldják, és az Albu István által rendezett Boldogtalanokkal szerepelhetnek a versenyprogramban.
Füst Milán drámáját az évadban utolsó alkalommal kedden este játszották nagy sikerrel Gyergyószentmiklóson, ezúttal is nagyon sokan kíváncsiak voltak az előadásra. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja pénteken kezdődik, és a Figuráé lesz a nyitóelőadás 18 órától a Kisvárdai Művelődési Házban. A társulat meghívást kapott a Gyulai Várszínházba is, ahol Örkény István Tóték című tragikomédiáját játsszák majd augusztus elején.
Június 18. és 26. között 3 helyszínen 15 versenyelőadás és 5 versenyen kívüli produkció lesz Kisvárdán. A seregszemlén Gyergyószentmiklós mellett Arad, Beregszász, Csíkszereda, Kassa, Kolozsvár, Komárom, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szabadka, Székelyudvarhely és Zenta is képviseli magát. A versenyprogramot idén is Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója állította össze.
Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő szombat esti sajtóértekezletén.
Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
szóljon hozzá!