Modernizálnák Gyergyószentmiklóson az utcai világítást

Közvilágítás modernizálására vonatkozó pályázatot nyújt be Gyergyószentmiklós önkormányzata. A dokumentációt a legutóbbi tanácsülésen fogadta el a helyi képviselő-testület.

A hegyimentőknek állít emléket a Kis-Cohárdon állított kereszt

Jó úton jártak azok, akik Nagyboldogasszony ünnepén a Hagymás-hegységben lévő Kis-Cohárdot tűzték ki úti célként. A nem mindennapi eseményen egy frissen állított keresztet szenteltek fel.

A hegyimentőknek állít emléket a Kis-Cohárdon állított kereszt
2018. augusztus 16., csütörtök

Hálaadás a templom tíz évéért

Tíz esztendeje, hogy felszentelték a Bucsin negyedi Szent István templomot, ezért ad hálát a közösség augusztus 20-án délután öt órakor.

Hálaadás a templom tíz évéért
Hálaadás a templom tíz évéért
2018. augusztus 16., csütörtök

Hálaadás a templom tíz évéért

2018. augusztus 16., csütörtök

A zene nyelvén köttettek az ismeretségek

Van amiért felkelni, várni a holnapot – mondta a 63 éves Dán János, a Gyergyószentmiklósi Ápoló- és Gondozóközpont lakója a Népdalkedvelők találkozóján. A Fogarasy utcában lévő szociális intézménybe kaptunk meghívást.

A zene nyelvén köttettek az ismeretségek
A zene nyelvén köttettek az ismeretségek
2018. augusztus 16., csütörtök

A zene nyelvén köttettek az ismeretségek

2018. augusztus 16., csütörtök

Ha lesz pénz, jó úton lehet közlekedni Kovácspéter irányába

Ha nekikezdenek, akkor egyszer biztosan megvalósul: hangzott el a keddi lakossági fórumon, a 4-es kilométernél. Uniós finanszírozásra van lehetőség, ezért fontos, hogy minél hamarabb lépések történjenek a 125A jelzésű megyei út felújításával.

Ha lesz pénz, jó úton lehet közlekedni Kovácspéter irányába
2018. augusztus 15., szerda

Újabb kiírásra számíthatnak a gyergyói fiatalok az Élmény Alapnál

Tizenkét pályamunka érkezett a gyergyószentmiklósi fiatalok segítésére létrehozott Élmény Alap első kiírására. A kuratórium négy ifjúsági kezdeményezést és hat ösztöndíjpályázatot támogatott, két pályázatot újragondolásra küldött vissza.

Újabb kiírásra számíthatnak a gyergyói fiatalok az Élmény Alapnál
2018. augusztus 15., szerda

Ki segíthet a föld mélyén?

Hargita megyében háromszáznál is több barlang található, ám még sincs a megyének saját barlangimentő-szolgálata. Minimum tizenöten alakíthatnának szolgálatot, de csak hat képzett barlangi mentő van jelenleg. E szűkösség miatt gyakran távolabbi országrészekről érkeznek szakemberek menteni.

Ki segíthet a föld mélyén?
Ki segíthet a föld mélyén?
2018. augusztus 15., szerda

Ki segíthet a föld mélyén?

2018. augusztus 14., kedd

Nyílt napokkal zárták a lovasterápiás foglakozásokat

A lovasterápiás foglalkozásokba nyújtva betekintést, nyílt napokat tartott a hét végén a gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány a Patás Barát, illetve az Örömhang(o)LÓ nevű programok résztvevői és hozzátartozóik számára.

Nyílt napokkal zárták a lovasterápiás foglakozásokat
2018. augusztus 13., hétfő

Hordozós Családi Napokra hívják a gyergyószentmiklósi anyákat

A babahordozás megismertetése és népszerűsítése a célja annak a kétnapos rendezvénynek, amelyet idén másodjára rendez a Gyergyói Édesanyák Egyesületének részeként működő hordozós klub Gyergyószentmiklóson.

Hordozós Családi Napokra hívják a gyergyószentmiklósi anyákat
2018. augusztus 13., hétfő

Már áll a kereszt a Kis-Cohárdon, szerdán felszentelik

Pénteken sikerült felállítani, szerdán pedig, Nagyboldogasszony napján fel is szentelik a fémszerkezetű, faborítású, gyopáros díszű keresztet a Kis-Cohárdon.

Már áll a kereszt a Kis-Cohárdon, szerdán felszentelik
2018. augusztus 13., hétfő

Segítettek a pályaválasztási dilemmában

Ötödik nyara, hogy Gyergyószentmiklóson gyűltek össze egy hétre azok a fiatalok, akiket érdekel a helyi örmény katolikus egyesület által szervezett vezetőképzés. Ebben az évben utoljára találkozott a csoport, lévén, hogy befejeződött számukra a program.

Segítettek a pályaválasztási dilemmában
Segítettek a pályaválasztási dilemmában
2018. augusztus 13., hétfő

Segítettek a pályaválasztási dilemmában

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból
Megnyitás

Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból

A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.

2018. augusztus 12., vasárnap

Barlanglátogatást tartanak a Súgónál

A Barlangászok világnapján, augusztus 14-én a Súgó-barlanghoz vár minden érdeklődőt a Gyilkostó Adventure Egyesület.

Barlanglátogatást tartanak a Súgónál
Barlanglátogatást tartanak a Súgónál
2018. augusztus 12., vasárnap

Barlanglátogatást tartanak a Súgónál

2018. augusztus 12., vasárnap

Ha építkezne, vagy felújítana, ezeket az előírásokat kell betartania Gyergyószentmiklóson

20-25 év távlatában érnek be annak fejlődési elképzelésnek a hatásai, amit Gyergyószentmiklós új városrendezési terve előirányoz. Számos olyan útmutatást, szabályzást tartalmaz, amely első látásra talán meghökkentő, de a város jövője szempontjából érthető és indokolt.

Ha építkezne, vagy felújítana, ezeket az előírásokat kell betartania Gyergyószentmiklóson
2018. augusztus 12., vasárnap

A termés mellett a közösségi kertészkedés örömét is ellopták

Éveken át gondtalanul használták a gyergyószentmiklósi közösségi kertet az igénylők, a 28 parcella művelője együtt örvendett a jó termésnek. Mára ez megváltozott: bosszankodva beszélnek egymással – tolvaj, garázdálkodó teszi tönkre a kiskertet és annak hangulatát.

A termés mellett a közösségi kertészkedés örömét is ellopták
2018. augusztus 10., péntek

Betelt a pohár: Árus Zsolt már a diszkriminációellenes tanácsot is bepanaszolta

Hivatali visszaélés miatt a legfőbb ügyészségnél panaszolta be az Országos Diszkriminációellenes Tanács vezetőtanácsát és egy alkalmazottját Árus Zsolt. Egy, a tavaly április óta húzódó ügye késztette erre a lépésre.

Betelt a pohár: Árus Zsolt már a diszkriminációellenes tanácsot is bepanaszolta
2018. augusztus 09., csütörtök

Keresztet állítanak a Kis-Cohárdon

Nagyboldogasszony napján szentelik fel azt a gyopáros keresztet, amelynek helye a Kis-Cohárdon lesz, hogy emlékeztessen a hajdani hegyimentőkre. A hegyimentő társaknak Tóth Károly ötlete nyomán a Dancurás Hegyimentő-egyesület állít fém és fa kombinációjából készült keresztet.

Keresztet állítanak a Kis-Cohárdon
Keresztet állítanak a Kis-Cohárdon
2018. augusztus 09., csütörtök

Keresztet állítanak a Kis-Cohárdon

2018. augusztus 09., csütörtök

Galambast sütöttek, így próbálták ki a kemencét

Nem kevesebbre vállalkoztak a gyergyószentmiklósi Őszirózsák nyugdíjas klub tagjai, minthogy galambast sütnek nagy tételben, ráadásul kemencében. Próbasütés volt a szerdai, terveik között szerepel, hogy augusztus 20-án, a búcsús szentmisét követően galambassal kínálkoznak.

Galambast sütöttek, így próbálták ki a kemencét
2018. augusztus 08., szerda

Tudunk egy becslést, hogy mikor lehet majd érvényesíteni a zsebszerződéseket

A katasztrofálisnál egy fokkal rosszabb – így jellemezte a földterületek visszaszolgáltatásának jelenlegi helyzetét Tánczos Barna szenátor. A tulajdonosok nagy többsége ma sem tudja igazolni tulajdonjogát. A zsebszerződéssel vásárlók szintén nem tudják hivatalosan érvényesíteni tulajdonjogukat.

Tudunk egy becslést, hogy mikor lehet majd érvényesíteni a zsebszerződéseket

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye