Hirdetés
Hirdetés

A termés mellett a közösségi kertészkedés örömét is ellopták

Ha apró és kevés is a termés, az is örömet okoz, de ha ellopják, az keserűség

Ha apró és kevés is a termés, az is örömet okoz, de ha ellopják, az keserűség

Éveken át gondtalanul használták a gyergyószentmiklósi közösségi kertet az igénylők, a 28 parcella művelője együtt örvendett a jó termésnek, közösséggé kovácsolódva szerveztek ünnepeket a kertészidény kezdetén és terményeik betakarításakor. Mára ez megváltozott: bosszankodva, elkeseredve, panaszkodva beszélnek egymással – tolvaj, garázdálkodó teszi tönkre a kiskertet, s annak hangulatát.

Pethő Melánia

2018. augusztus 12., 10:452018. augusztus 12., 10:45

2018. augusztus 12., 10:462018. augusztus 12., 10:46

2012-ben azzal a céllal parcellázta fel és osztotta szét az igénylők között Makkos utcai területét Gyergyószentmiklós önkormányzata, hogy megadva a kertészkedés lehetőségét, segítse közösséggé kovácsolódni a terület használóit. Teljesült a szándék:

a 28 parcellaművelő már a kezdetekben egymást segítve és ellátva jó tanácsokkal dolgozott a jó termésért, ezen felül pedig lehetőségeket keresett a jó hangulatú közös együttlétekre is.

A kapálás után többször nótázva ültek a kerti asztal mellett akár késő éjjelig. Egy ideig. Tavaly nyáron ugyanis azzal szembesültek, hogy terményeik egészét nem ők takaríthatják be,

valaki, vagy valakik ellopják a beérett zöldségek nagy részét.

Kedvüket szegte a garázdaság. Voltak, akik elkeseredésükben le is mondtak parcellájukról, aki pedig maradt, csak reménykedni tudott abban, hogy idén nem ismétlődik meg a múlt nyár példája. Csalódnak.

Elege lett, visszamondta

„Teljesen elment a kedvem a tavalyi sorozatos lopások miatt, ezért idén már nem is igényeltem újra a parcellát.

Idézet
Az ember energiát, időt fordít arra, hogy termés legyen, gyönyörködik a növényekben, aztán mire szüretelhetne, csak hűlt helyét találja a termésnek

– mondta a lapunk által megkeresett egyik volt parcellaművelő. Nagyon jónak tartja egyébként a kezdeményezést, ami évekig rendeltetésének megfelelően működött. „A tömbházban lakóknak nagy segítség már az is, hogy van egy hely, ahova kimozdulhatnak, a kertészkedés pedig semmihez sem fogható. Nem nagyok a parcellák, 3x15 méteresek, de megfelelőek arra, hogy ne az üzletből kelljen megvegyük a kétes eredetű zöldségeket, hanem mi magunk termesszük meg” – mondta. Retket, salátát, spenótot, sóskát, hagymát, uborkát, cukkinit, karalábét, céklát, murkot, zellert, petrezselymet termesztett, és a szomszédok példájára az utolsó két évben paradicsomot is. „Első próbálkozásomra annyi lett, hogy télire is tudtam befőzni belőle, a tavaly pedig csak a méreggel maradtam.

Idézet
Amit nem hordtak el, azokat kirugdosták, vagy tövestől átdobták a szomszédos parcellára. Ezért nem érdemes dolgozni

– fogalmaz a volt kertészkedő.

Hirdetés

Más szüretelt

„Már kora tavasszal észleltem, hogy a telet szerencsésen átvészelő három tárkonytőből hirtelen csak kettő maradt. Legyintettem, nem is mondtam a szomszédoknak, mert nem akartam a tavalyi nyár rossz hangulatát felidézni” – mesélte lapunknak az egyik kertészkedő. Nem csak a fűszernövénnyel rövidítették meg – teszi hozzá. „Nem jellemző, hogy nálunk megterem a padlizsán, ezért is voltunk különösen büszkék, hogy a próbából ültetett két palántán gazdag termés mutatkozott, és lett is. Gyönyörködtünk bennük, nagyon vártuk, hogy beérjenek. Lefényképeztük, megmutattuk ismerőseinknek, de ennyivel maradtunk. Más szedte le helyettünk. A nagyobbacskákat elvitte, a gyümölcskezdeményeket leszakította, és a földre dobta” – meséli.

A parcelláján termett paprikáknak, uborkának is csak a fényképét tudta megmutatni – a termést szintén nem ő szüretelte.

„Ha valakinek azért kell a termés, mert a gyermekei éheznek, szóljon, s ajándékozok neki. De ne lopjon, és rettenetesen dühít, hogy csúfolkodik is a tolvaj.

Idézet
Beleharap a termésbe, és ledobja a földre, leszakítja és szintén a földön hagyja a még éretlen zöldséget

– panaszolja.

Ez volt talán az első szabad földön termett gyergyói vineta. Nem a termesztője fogyasztja el •  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Ez volt talán az első szabad földön termett gyergyói vineta. Nem a termesztője fogyasztja el

Fotó: Pethő Melánia

Előrehozott betakarítás

Kertszomszédjának is van mondanivalója. Hagymaágyásából az összes nagyobb példányt elhordták, a kisebbeket, kiszedve a földből, a helyszínen hagyták. Hagymából nem sok kiásni valója maradt egy távolabbi parcella művelőjének sem, és bár még érnie kellett volna a növénynek, jobbnak látta, ha a maradékot hazaviszi, míg más nem teszi meg ezt helyette. Hasonlóan gondolta egy harmadik szomszédjuk is.

Idézet
Még zöld a szára a hagymának, de nem merem a földben hagyni. Lehet, hogy mind megrothad, de akkor sem hagyom annak, aki nem dolgozott meg érte

– fogalmaz. Hozzáteszi, hasonlóan jár el a paradicsommal: „amelyik már rózsaszín, leszedem, otthon az ablakban érlelem”. Az uborkát „bébi korában” szüreteli, és szintén nem azért, mert savanyúságként a kis méretűeket szereti. „Azt vettem észre, hogy hoppon maradok, ha arra várok, hogy a kisujjnyi méretűek nagyobbra nőjenek” – állapítja meg.

Elvesztette varázsát

Szóba állva a kert néhány használójával megtudtuk, a közösségre nézve bomlasztó hatása van a lopásoknak. Mint mesélték, tavalyig a legfőbb közös téma a kertészkedés volt. Tanácsokkal segítették egymást, praktikákat osztottak meg, vetőmagokat, palántákat cseréltek vagy ajándékoztak, együtt örvendtek egymás sikerének.

Amióta észlelték az első és aztán sorozatossá vált garázdaságot, azóta dühüket, keserűségüket osztják meg egymással, és mint mondják, elkerülhetetlen a gyanakvásuk is.

Úgy gondolják, az is lehet, hogy valaki közülük való, aki tudja, hogy melyik parcellán éppen mi van beérve, honnan mit érdemes elvinni. Bár szerveztek már éjszakai „járőrözést”, tettenérés nem történt, a gyanakvás pedig megmérgezi a hangulatot. „Rosszul esett, amikor megtudtam, hogy jövőtől más rendeltetést szán ennek a területnek a városvezetés, de most azt kell mondjam, hogy ha fizetnének, akkor sem vágnék neki még egy keserűséggel teli szezonnak.

Idézet
Bár évekig nagyon szerettem ezt a kertet, most örvendek, hogy felszámolják

– fogalmaz az egyik elkeseredett kertművelő. Azon is gondolkodnak a kertészkedők, hogy ha sikerül tetten érniük, nyilvánosan fogják megszégyeníteni az elkövetőt, bárki is legyen az.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 20., hétfő

Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra

Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.

Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Tusványos: lassan minden készen áll a keddi kezdésre

Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.

Tusványos: lassan minden készen áll a keddi kezdésre
2026. július 20., hétfő

Magyar Péter: legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat

Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.

Magyar Péter: legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat
2026. július 20., hétfő

Áttörték az egyik alagút első járatát a Nagyszeben–Pitești autópályán – videóval

Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Áttörték az egyik alagút első járatát a Nagyszeben–Pitești autópályán – videóval
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Vizsgáznak a pedagógusok: ezek a legkeresettebb tanári állások Székelyföldön

Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.

Vizsgáznak a pedagógusok: ezek a legkeresettebb tanári állások Székelyföldön
2026. július 20., hétfő

Tizenöt vendéglátóhely működését függesztették fel a román tengerparton

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.

Tizenöt vendéglátóhely működését függesztették fel a román tengerparton
2026. július 20., hétfő

Nem csillapodnak a kedélyek az egészségügyi rendszerben

Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.

Nem csillapodnak a kedélyek az egészségügyi rendszerben
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Egy kis lépés tőlünk, nagy változás az egész közösség számára

Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.

Egy kis lépés tőlünk, nagy változás az egész közösség számára
2026. július 20., hétfő

Andy Burnham az Egyesült Királyság új miniszterelnöke

Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.

Andy Burnham az Egyesült Királyság új miniszterelnöke
2026. július 20., hétfő

Lehűléssel indul a hét második fele, de hamar visszatér a kánikula Erdélybe

Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.

Lehűléssel indul a hét második fele, de hamar visszatér a kánikula Erdélybe
Hirdetés