Idén is folytatják a régészeti kutatásokat Hargita megyében július 1. és szeptember 20. között.
Azonnali tanácsülést tartott kedden délután Gyergyószentmiklós képviselő testülete. Új mobilitás terv benyújtására van lehetőség, ami további közinfrastruktúra fejlesztést tartalmaz. Ennek a dokumentációját fogadták el.
Lezárult az érettségi, amely számos újdonságot hozott, például most először lehetőség nyílik a dolgozatok megtekintésére is, még a fellebbezés előtt. Bárki megtekintheti a dolgozatát, aki pénteken 14 óra és 17 óra között kérést nyújt be.
Több mint 56 000 gazda félmillió hektárnál is nagyobb összterületre kért egységes mezőgazdasági támogatást Hargita, Maros és Kovászna megyében. A támogatásigénylés véget ért, de a gazdák teendői még nem.
Június első felében izgalmas Székelyhon játék zajlott a Rádió GaGán: a rádióhallgatók a szlogenünk – Otthon vagyunk benne. – bemondásával kellett felvegyék a telefont, ezt követően pedig be kellett fejezzék egy, a játék órájában megjelent cikkünk címét.
A közelmúltban több székelyföldi polgármesteri hivatalban történt incidens kapcsán tartott sajtótájékoztatót Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány vezetője. Jogászokkal folytatott egyeztetés után tájékoztatja az érintetteket, ilyen esetekben mi a teendő.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as sztráda Gyergyóditró és Grințieș közötti szakasza kivitelezésének elindítására.
Sok éve várják a gyergyószárhegyiek, hogy végre üzembe helyezzék a település vízhálózatát. Most már látható közelségbe került, a hálózat tesztelése zajlik. A vizet egyelőre még nem szabad fogyasztani.
Alig kezdődött el a nyár, mi a Rádió GaGánál máris napszúrást kaptunk, és zavarunkban azt sem tudjuk, hogy grillezzünk vagy dilizzünk? Vagy esetleg mindkettőt?
Két hét múlva megszűnik az áramár állami támogatása. Kinek érdemes szolgáltatót váltania? Mire kell figyelni az ajánlatok összehasonlításakor? Milyen áron adják a legolcsóbb áramot? Kik kaphatják meg a tervezett új támogatást? Cikkünkben a válaszok.

Hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára?
Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Gyergyótekerőpataki Polgárőrség, most pedig kilencedik alkalommal szervezték meg a Székelyföldi Polgárőr Találkozót. Munkájuk eredménye egyértelműen látszik a falu életében.
Kútba esett egy 75 éves asszony Gyergyóditróban, a tűzoltók időben kimentették.
Petíciót indítottak Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnázium és az örmény templom közötti fák tervezett kivágása ellen. A polgármester szerint ez alaptalan: lesznek ugyan fák kivágva, de nem ott, és közel tízszer többet ültetnek a kivágottak helyett.
Ha egy magyar diák idén azt mondja, hogy jól sikerült a román érettségije, az azt jelenti, hogy elég jól beszéli a többség nyelvét. Az idei tételek pont erről szóltak: mennyire értik és tudják használni a román nyelvet a magyar diákok.
Két napirendi pont és több fontos téma került megvitatásra a baróti önkormányzat ülésén. A képviselő-testület többek között 1,5 millió lejes hitelfelvételről döntött, de szó esett az árvízkárokról, valamint az újra aktuálissá vált medvegondokról is.
Ingyen látogatható lesz a próbaüzem alatt a gyergyóremetei tanuszoda az úszni tudók számára csütörtökön és pénteken.
Az anyaországi Az Utazó magazin olvasói pár éve erdélyi éttermekre, szálláshelyekre is szavazhatnak. A voksok alapján kialakult legutóbbi rangsort a minap hozták nyilvánosságra, szakértő véleményét is kikértük.