A román érettségin mentek át a legkevesebben idén is Hargita megyében, ezért jóval országos átlag alatt van a megye érettségi átmenési aránya.
Elindult a jelentkezés az erdélyi Peron Music Tehetségkutató 2024-es kiadására, amely idén is az Öröm a zene tehetséggondozó program keretében zajlik az Egyfeszten. Saját számaikkal jelentkezhetnek amatőr zenekarok.
Újabb csoportos leépítés történt a Hargita megyei textiliparban. A székelyudvarhelyi bútoripari elbocsátások mértéke egyelőre nem nőtt, de folytatódik, és közeleg a csíkszeredai tejfeldolgozó bezárásának időpontja, a teljes személyzet szélnek eresztése.
Az eddigiek szerint nincs miért aggódniuk a szarvasmarhát, juhot tartó gazdáknak, az idei év ugyanis bőséges takarmányt ígér. Az időjárás végig kedvezően alakult a „szénacsináláshoz”.
Sportvetélkedőkkel rajtolt el pénteken az idei Güdüci Kulturális Napok eseménysora. Ennek kiemelkedő eseménye a templom búcsúünnepe, amely egyben egy fiatal pap újmiséje is lesz. Aznap szervezik a Güdüc MTB hegyikerékpár-versenyt is.
Teljes zavart okozott bennünk Borboly Csaba leköszönő tanácselnök leépítésekkel kapcsolatos kérdéseinkre adott válasza. Nem tudtuk eldönteni, hogy az általa felpumpált intézményről, vagy általában a romániai közintézményekről mondja-e el a véleményét.
Főként a kulturális intézményektől bocsátottak el néhány munkatársat, többségében azonban átszervezéssel oldották meg az önkormányzatok és alintézményeik a kormány által előírt 10 százalékos létszámcsökkentést Hargita megyében.
Székelyudvarhely után vasárnaptól a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban is kiállítják a 19. századi magyar festészet egyik jelentős alakjának, Benczúr Gyula mintegy ötven alkotását.
Nagy felfordulást hozott magával az idei érettségi első napja, több megyében elmulasztották jelzéssel ellátni a magyar tagozatos tanulók román nyelv és irodalom dolgozatait. Hargita, Kovászna és Maros megyében azonban éltek a megjelölés lehetőségével.
Hargita, Kovászna, Maros – ez a székelyföldi megyék rangsora a nyolcadikos diákok által az országos képességfelmérő vizsgán elért eredményeket tekintve. Két megyében tavalyhoz képest nőtt az ötöst vagy annál magasabb átlagot elérő diákok aránya.
Patakba csúszott egy gépjármű Gyergyóremetén, szerdán délután. A balesethez riasztott tűzoltóknak két személyt kellett kimenteniük.
Emlékeket, családokat és nemzeteket köt össze. A gasztronómia sokkal fontosabb, mint ahogyan felületesen gondolnánk róla – vallja Nyáry Krisztián író és Mautner Zsófia gasztroblogger. A Rádió GaGának a Taste of Transylvania gasztrofesztiválon adott interjúban elárulták, miért tartják kulcsfontosságúnak a régi receptek feltámasztását, és miért olyan szoros a kapcsolat az ételek és az identitás között. A beszélgetés a híres Déryné-féle káposztáról is szólt.
Egyre gyakoribbak a termékenységi, nemzőképességi problémák, de a gyermekvállalások csökkenő számának társadalmi okai is vannak. Összetett, fontos téma, fontos népegészségügyi probléma ez, véli Tar Gyöngyi, a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője.
Ha nyár, akkor programok: koncertek, táborok, workshopok, kiállítások, előadások. Összegyűjtöttünk egy nyári székelyföldi programajánlót.
Az útkorszerűsítésekkel és tömbházfelújításokkal kapcsolatos beruházások folytatásához szükséges tervezeteket fogadtak el és a városháza személyzeti átszervezését is megszavazták – rendkívüli ülést tartott a gyergyószentmiklósi képviselő-testület kedden.
Naponta sokan elmennek mellettük, hozzátartoznak a gyergyószentmiklósi utcaképhez, a közelben lakók gondozzák, díszítik őket, de aki már valamivel távolabb lakik tőlük, alig tud valamit róluk. Most elindult az utcai keresztek átfogó feltérképezése.
Kaptárakra, méhészeti eszközökre, méhállományra, szállítóeszközökre, de még mézanalízisre is igényelhetnek támogatást a méhészek a hónap végéig. A juttatás már az elmúlt években is létezett, idén viszont van egy fontos változás a feltételekben.
Hét Hargita megyei településről jelentettek medve-észlelést az elmúlt egy héten – egy alkalommal a csendőrség munkatársai is be kellett avatkozzanak, hogy elkergessék lakott területről a nagyvadat.
A feljegyzések szerint 1579. július 25-én a Csíkban hullott kőeső „házakot, istállókat törött le, lovat, disznót, barmot ölt meg…, és az tavaszi vetést mind elveré”.