Ha a kicsi gyerek megszereti a néptánccsoport közösségét, és szívesen vesz részt az oktatásokon, az élete részévé fog válni a néptánc – véli Szász Ferenc, a Hóvirág Néptáncegyüttes vezetője. Idén több mint 150 gyergyószentmiklósi gyerek és fiatal bizonyította állítását.<
Minden gyermek tehetséges valamiben: ki énekel, ki táncol, avagy hangszeren játszik, kezével alkot, mások ügyesen fociznak, kézilabdáznak. Bátorító élményözönt élhetett meg hétfőtől szerdáig Homoródalmáson a Hargita megyei gyermekvédelmi rendszerben élő több mint ezer kiskorú.
Ellenőrzésre állítottak meg hétfőn este a rendőrök egy ideiglenes rendszámú autót Ditróban. Mint a vizsgálatok során kiderült, többszörös törvénysértést követett el a gyergyóremetei sofőr.
A Gránátalma Egyesület égisze alatt hatvan új taggal bővül a gyergyószéki hímzőasszonyok csapata, a közös cél pedig, hogy a barokk templomokat úrihímzéses kézimunkák díszítsék. A hímzőasszonyok most táborban cserélnek tapasztalatot.
A Fúvószenei Világszövetség (WASBE) égisze alatt első alkalommal szerveztek Romániában Nemzetközi Fúvószenekari Versenyt. A háromnapos rendezvénynek Csíkszentsimon adott otthont. A résztvevő zenekarok között első díjat kapott a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar.
Ha kellemes helyen, kulturált környezetben szeretné eltölteni szabadidejét, akkor a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár szeretettel várja programjára. Az Idősebb könyvbarátok klubja májusban indult, és kéthetente találkoznak az olvasást választó gyergyóiak.
Összesen 123 780 lejt kaptak a gyergyószéki sportegyesületek Hargita Megye Tanácsától idén pályázati úton. Jelentősen növekedett a gyergyószentmiklósi jégkorong – a Progym és az utánpótlásnevelést felkaroló Lendület – támogatása is a tavalyhoz képest.
Három Hargita megyei városban mutatja be a Boeing, Boeing című előadást a kecskeméti Katona József Színház. Hétfő este Gyergyószentmiklóson láthatja a közönség, kedd este hét órától a Csíki Játékszínben, szerdán pedig Székelyudvarhelyen lehet megtekinteni a vendégjátékot.
Román nyelv és irodalom írásbelivel kezdték az országos felmérés vizsgáinak sorát a nyolcadikosok hétfőn reggel. Kilenctől tizenegy óráig bizonyíthattak.
A 13. EMI-táborban – a korábbi évekhez hasonlóan idén is – kulturális, közéleti és politikai jellegű előadások és koncertek várják a résztvevőket. A rendezvény Gyergyószentmiklóson zajlik július 26–30. között.
Immár négy éve szervezője a Mikrokozmosz Fesztiválnak a Vaskertes Iskola. Az ország számos zeneiskolájából érkeznek Gyergyószentmiklósra a zongorista gyermekek, hogy rangos zsűri előtt mutathassák meg képességeiket.
Miért ne csinálnánk fúvós hangszereken játszó tagokkal egy zenekart? – a kérdés 2021-ben merült fel néhány csíkszéki fiatalban, az ötletet pedig hamar megvalósítás követte. A Fuse Band rendhagyó, énekes nélküli együttes, amely fesztiválszínpadokon is megfordult az elmúlt években.
A csapadék tárolása és a hatékony vízgazdálkodás lesz a legnagyobb kihívás a Hargita megyei gazdák számára az elkövetkező évtizedekben. A klímaváltozás miatt egyre gyorsabban alakul át a mezőgazdaság.
Százak kapcsolódtak ki, és ismerkedtek a pásztorkodással, kóstoltak túrós puliszkát a gyergyószentmiklósi Esztenafesztiválon.
A kép összeállítása már létezik valahol az univerzumban, a művész csak közvetítőként játszik szerepet, miközben a vers saját magát írja, a látvány pedig önmagát festi – hangzott el Burján Gál Enikő tárlata és könyvbemutatója megnyitóján.
A Gyergyói Lovas Napok, azaz új nevén a Székelyföldi Lovas Ünnep idén fontos mérföldkőhöz érkezik. Kerek évfordulót ünnepel, 10. alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson Székelyföld egyik legrangosabb lovas eseményét szeptember első hetében.
Véget ért az érettségi vizsgák szóbeli szakasza pénteken. A végzősöknek még egy hetük maradt készülni, hiszen 26-án kezdődik az írásbelik sorozata a román nyelv és irodalom próbával. Közben hétfőn elkezdődnek az országos felmérés vizsgái a nyolcadikos diákok számára.
Büszkén mutogatják szüleiknek munkájukat a gyergyóújfalvi Elekes Vencel iskola V–VII. osztályosai. A gyerekek festették a képet az iskola bejáratával szembeni tornaterem falára, melyről „leolvasható”, hogy mivel töltik legszívesebben a szabadidejüket.
Korodi Attila parlamenti képviselő és Tánczos Barna szenátor az erdészeti kerettörvényt módosító – elsősorban a tűzifához való hozzáférést, de az erdőkitermelést is érintő – javaslatokat nyújt be hétfőn – tájékoztatott a képviselő sajtóirodája.