A szociális és gyermekvédelmi igazgatóságnál, illetve az alárendeltségébe tartozó intézményekben vannak a legnagyobb gondok a bérpótlékok kiadásával Hargita megyében. Az alkalmazottak jogait védő Sanitas szakszervezet szerdán Bukarestben tiltakozik a béreket érintő problémák miatt.
Mozgalmas év volt a tavalyi Rákász Gergely orgonaművész életében. 85 koncertet adott, elkészült két új CD anyaga, megszületett második fia, elindult a Rákász Gergely Alapítvány, és nyáron szülővárosában, Győrben nagyszabású szabadtéri koncerttel ünnepelték 25 éves jubileumát a színpadon.
Elkezdődött hétfőn a nyolcadik osztályosoknak szervezett országos vizsgák próbája. A nyolcadikosok mellett hasonlóképpen – első alkalommal az idén – a hetedikesek tudását is felmérik. Jövő héten az érettségi előtt álló tanulókon a sor.
Az ország régióinak zömében felmelegedés várható a következő két hétben (március 11. és 24. között), de csapadékosra fordul az idő, főleg a következő napokban – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által hétfőn közzétett előrejelzésből.
Három osztály kivételével hétfőtől már a székelyudvarhelyi kórházban is látogathatók a betegek. Az egészségügyi intézményben feloldották az influenza és más fertőző légúti megbetegedések terjedése elleni óvintézkedésként másfél hónapja elrendelt beteglátogatási tilalmat.
Az 1848–49-es szabadságharcra emlékező ünnepségeket megelőző gyergyószentmiklósi sajátosság, hogy katonaeledel-kóstolóra hívják az érdeklődőket.
Egyre többen szeretnének gyereket örökbe fogadni, de sok pár a hosszas eljárási procedúra miatt mégsem vág bele ebbe. Kevesen tudják, hogy egy korábbi törvénymódosítás révén már lecsökkent a várakozási idő.
Kilenc Hargita megyei településen szünetel az áramszolgáltatás, mert a szél fákat döntött a vezetékekre. Ágak dőltek ugyanakkor a Sepsibükszád és Tusnád község közötti vasúti sínek fölötti magasfeszültségű vezetékekre is.
Csak szakaszosan modernizálják a gyakran szivárgó gázvezetékeket Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában, viszont még így is szerencsés helyzetben vannak, Gyergyószentmiklóson ugyanis a lakosság nagy százalékának még arra sem volt lehetősége, hogy rácsatlakozzon a hálózatra.
Szélesedő kínálat, visszafogott érdeklődés a cégek részéről, hiányzó szakképzett munkaerő, az áremelkedések miatti kiszámíthatatlanság jellemzi most a közberuházásokat, amelyek egy része elakad, vagy a jelentős késlekedés miatt jóval több pénzért készül el a tervezettnél.
Jelentősen csökkent a légúti megbetegedések száma, ezért sorra oldják fel a január második felében elrendelt látogatási tilalmat, illetve korlátozást a Hargita megyei kórházakban. Van, ahol ez nem érvényes a teljes intézményre, máshol jövő héten hoznak döntést a beteglátogatásról.
A csíkbánkfalvi plébániatemplomtól 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
Már most le van terhelve az egységes adóbevallások online benyújtására szolgáló elektronikus rendszer, ezért nem ajánlott a március 15-ei határidő előtti napokig várni a nyilatkozat leadásával. A korábbi évekhez képest idén ezt két hónappal korábban kell megtenni.
Hét nyáron át kertészkedhettek a gyergyószentmiklósi közösségi kertben azok a tömbházlakók, akik igényelték ezt, lehetőséget keresve, hogy a szabad levegőn, valami hasznossal töltsék ki a hétköznapokban a szabadidejüket. Idén már nem veteményezhetnek. Illetve, a remények szerint igen, de még nem lehet tudni, hogy hol.
Újból „meglepte” a sofőröket és az útkarbantartással megbízott cégeket a váratlan havazás szerdára virradóan. A reggeli órákban több autó is lesodródott az úttestről.
Két hétre betiltják a rönkszállítást a Hargita megyei kövezett utakon, ugyanis az olvadás következtében a nagy tengelysúlyú autók jelentősen rongálják az utakat – tájékoztatott a Hargita megyei önkormányzat.
Régi néphagyományt feleleveníteni és magyarországi példát meghonosítani igyekszik a PanGastRo Egyesület Székelyföldön a Falánk csütörtök elnevezésű kezdeményezéssel. Lényege nem csak az, hogy az akciós menüvel vendégeket csalogassanak az éttermekbe.
„Megdolgoztatta” a hőmérőket és minden bizonnyal az emberi szervezeteket is a keddi csíkszeredai felmelegedés. Míg kedden hajnalban az ország leghidegebb pontjaként jelölték meg Csíkszeredát mínusz 6 Celsius-fokos minimummal, addig reggel kilencre már plusz 6 Celsius-fokot mutattak a hivatalosított hőmérők.
Kimerülten, a megengedettnél gyorsabban, a biztonsági előírásokat megszegve vezet a tehergépkocsi- és a személyszállító sofőrök egy része – ez derült ki egy országos szintű közúti ellenőrzés-sorozat során.