Szinte a teljes köz- és költségvetési szférát érinti a béremelési intézkedés
Podcast

Szinte a teljes köz- és költségvetési szférát érinti a béremelési intézkedés

Most már biztos, hogy megkapják az elmaradt béremelést azok az egészségügyben és szociális ellátórendszerben dolgozók, akik számára ezt a jogot még nem biztosították.

Újra közösen emlékeznek a Gac-oldalban

Gyergyószentmiklóson, a Gac-oldalban 159 magyar honvéd nyugszik két tömegsírban. Ők 1944. szeptember 7-én lelték a halálukat itt. A sírok környékét idéntől ismét civilek vették gondozásukba, és az évfordulón fejet hajtanak az áldozatok emléke előtt.

Újra közösen emlékeznek a Gac-oldalban
Újra közösen emlékeznek a Gac-oldalban
2022. szeptember 05., hétfő

Újra közösen emlékeznek a Gac-oldalban

Podcast
2022. szeptember 05., hétfő

Több Hargita megyei tanintézet is nyitott a digitális napló bevezetésére

Pozitívak a visszajelzések a tavaly kísérleti jelleggel elindított digitális osztálynapló bevezetéséről. Az új tanévtől kezdve Hargita megyében, a korábbi két iskola mellett további hét iskola csatlakozott a projekthez.

Több Hargita megyei tanintézet is nyitott a digitális napló bevezetésére
Podcast
2022. szeptember 05., hétfő

Kezdődik az iskola: változásokkal köszönt be a 2022–2023-as tanév

Országszerte több mint 3 millió óvodás és iskolás kezdi el a 2022–2023-as tanévet hétfőn. Az új iskolai év sok szempontból más, mint a tavalyi. Többek közt nem félévekre, hanem öt modulra lesz osztva a tanév.

Kezdődik az iskola: változásokkal köszönt be a 2022–2023-as tanév
2022. szeptember 04., vasárnap

Átadták a teljesen felújított a gyergyócsomafalvi községháza épületét

Korszerű, megújult épületben végezhetik munkájukat mostantól a gyergyócsomafalvi önkormányzat dolgozói. A községháza vasárnapi avatóünnepségén elhangzott, nem ügyeket intézni, nem csak az adót fizetni várják a helyieket.

Átadták a teljesen felújított a gyergyócsomafalvi községháza épületét
2022. szeptember 04., vasárnap

Ezek az elmúlt tíz év legjobb pótérettségi eredményei

A pótérettségizők 35,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások elbírálása utáni, vagyis emelkedett a sikeresen érettségizők számaránya, ami óvások előtt 32,5 százalék volt. Az óvások elbírálása után további 821 személy örülhetett az átmenésnek.

Ezek az elmúlt tíz év legjobb pótérettségi eredményei
2022. szeptember 04., vasárnap

Véget értek a lovasterápiák, Aranypatkó napot tartottak a Salvator Alapítványnál

A Salvator Alapítvány több éve foglalkozik lovasterápiás fejlesztéssel Gyergyószentmiklóson. Idén is hagyományosan a nyári fejlesztő foglalkozásokat, tevékenységeket szombaton Aranypatkó nappal zárták.

Véget értek a lovasterápiák, Aranypatkó napot tartottak a Salvator Alapítványnál
2022. szeptember 03., szombat

Böjte Csaba üzenete a tanévkezdésre: nem vagyunk üvegből, le tudjuk győzni a nehézségeket

A kedvezőtlen időjárás, eső, sár ellenére is több százan hallgatták meg Böjte Csaba ferences szerzetes prédikációját a hagyományos tanévnyitó ünnepségen. Vannak nehézségek és fel kell készülni arra, hogy még nehezebb idők jönnek – hangzott el.

Böjte Csaba üzenete a tanévkezdésre: nem vagyunk üvegből, le tudjuk győzni a nehézségeket
Podcast
2022. szeptember 03., szombat

Miket is gyűjt a székely? – tévhitek és gombakülönlegességek szakértőszemmel

Több száz ehető gombafaj van a környékünkön, ám az emberek leginkább 5-6 megszokott fajt gyűjtenek és fogyasztanak. Gombaszakértőket és ellenőröket kérdezünk Udvarhelyszék gombavilágáról, gombakülönlegességekről és tévhitekről. 

Miket is gyűjt a székely? – tévhitek és gombakülönlegességek szakértőszemmel
Podcast
2022. szeptember 01., csütörtök

Hosszas várakozás után helyezték vissza a helyére a kidöntött kőkeresztet

Újra eredeti helyén áll Gyergyószentmiklós egyik történelmi és vallási jelképe, a Szárhegyi (Nicolae Bălcescu) út és a Tűzoltó utca sarkán lévő kőkereszt, amit fél év után állítottak vissza, miután január elején egy balesetező autó kidöntötte.

Hosszas várakozás után helyezték vissza a helyére a kidöntött kőkeresztet
2022. szeptember 01., csütörtök

Tizenhét székelyföldi magyar iskola diákjai kapnak meleg ebédet ősztől

Újabb 150 tanintézménnyel bővül a Meleg ebéd pilot program, a székelyföldi megyékből eddig résztvevő nyolc, magyar nyelven oktató tanintézményhez idén ősztől újabb kilenc csatlakozik. 

Tizenhét székelyföldi magyar iskola diákjai kapnak meleg ebédet ősztől
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2022. szeptember 01., csütörtök

Maros megyére narancs, Hargita és Kovászna megyékre sárga viharriasztás van érvényben

Zivatarokra és nagy mennyiségű esőre figyelmeztető narancssárga és sárga riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Maros megyére narancs, Hargita és Kovászna megyékre sárga viharriasztás van érvényben
2022. szeptember 01., csütörtök

Böjte Csabával emlékeznek és keresnek lelki megerősítést az iskolakezdéshez a Tatárdombon

Már sok éves hagyomány, hogy Böjte Csaba ferences szerzetes Gyergyószárhegy határában, a Tatárdombnál kér megerősítést a kötelező tanévhez a gyerekek számára. Ez az alkalom egyben megemlékezést is jelent a gyergyószéki székelyek hősiességére.

Böjte Csabával emlékeznek és keresnek lelki megerősítést az iskolakezdéshez a Tatárdombon
Podcast
2022. szeptember 01., csütörtök

„Kiadós” iskolakezdés

Mindössze néhány nap van hátra a tanévkezdésig, ezért oktatókkal beszéltünk az iskolatáska tartalmáról, illetve különböző boltokban érdeklődtünk a tanszerárakról. Kétségkívül a legnagyobb kiadást a szülők számára az iskolatáska beszerzése jelenti.

„Kiadós” iskolakezdés
„Kiadós” iskolakezdés
Podcast
2022. szeptember 01., csütörtök

„Kiadós” iskolakezdés

2022. augusztus 31., szerda

Bérletrendszert hirdet a gyergyóalfalvi művelődési központ

A gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Központ a 2022-2023 évadra bérletrendszert hirdet több korosztály számára, nem csak a helyieknek. Bérletet személyesen a helyszínen lehet váltani szeptember 25-ig.

Bérletrendszert hirdet a gyergyóalfalvi művelődési központ
2022. augusztus 31., szerda

Viharokra, nagy mennyiségű esőre kell számítani szerdán is, árvízriasztást is kiadtak

Nagy mennyiségű esőre, viharokra figyelmeztető narancssárga és sárga riasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 35 megyére és a fővárosra. Emellett első- és másodfokú árvízkészültséget rendeltek el.

Viharokra, nagy mennyiségű esőre kell számítani szerdán is, árvízriasztást is kiadtak
2022. augusztus 31., szerda

Épülhet az új csíkszeredai tüdő- és járványkórház

Elkezdődhet a csíkszeredai új tüdőkórház és járványkórház, valamint a kézdivásárhelyi bölcsőde építése, ugyanakkor elindul Borszéken a sportpálya felújítási és kibővítési munkálata is.

Épülhet az új csíkszeredai tüdő- és járványkórház
2022. augusztus 30., kedd

Háromszáznegyvenketten futnak neki több mint háromszázezer lejnek

Több mint 300 ezer lej összegyűjtését tűzték ki célul azok a civil szervezetek, amelyek bekapcsolódtak a Fuss NEKI! Gyergyó mozgalomhoz. Őket ebben 342 nagykövet segíti. A jelentkezés lezárult, a napokban elkezdődik az adományok fogadása.

Háromszáznegyvenketten futnak neki több mint háromszázezer lejnek

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye