
Fotó: Mincsor Tamás
Több mint száz középiskolás fiatal készül arra, hogy színpadra lépjen, illetve dolgozik a háttérben azon, hogy megvalósuljon a Figura Stúdió Színház, a Szín-kron diákszínjátszó csoport, valamint a Salamon Ernő Gimnázium zenekara koprodukciójában a Dzsungel könyve musical-előadás. Sok tekintetben egyedi produkció közeleg.
2023. január 12., 17:202023. január 12., 17:20
2023. január 13., 10:122023. január 13., 10:12
A dzsungel könyve, azaz Dés László – Geszti Péter – Békés Pál Rudyard Kipling azonos című könyve alapján írt musicalje lesz az év első gyergyószentmiklósi színházi produkciója, amelyet több mint száz középiskolás fiatal részvételével visznek színre.
– szögezte le Albu István, a Figura igazgatója azon a sajtótájékoztatón, amelyet csütörtökön A dzsungel könyve produkció ismertetése kapcsán szerveztek.
Fotó: Gergely Imre
Kolozsi Borsos Gábor rendező kiemelte:
és amellett, hogy szereplői a darabnak, zenélnek, segítenek a ruhák varrásában, ők egymás sminkesei és fodrászai, ügyelők, és számos más feladatot végeznek még, akár a promoválásban is. Megjegyezte, úgy érzi, a város közössége is beállt e mögé, a Fuss Neki adománygyűjtő kampány során százak támogatták anyagilag, de amikor egy felhívást tettek közzé, hogy narancsszínű ruhákra van szükségük, másnap zsákszámra érkeztek ezek az adományozóktól.
Fotó: Mincsor Tamás
Az a terv, hogy a Dzsungel könyvét ne csak pár előadás erejéig játsszák, mint a Szín-kron csoport korábbi produkcióit, például a nagy sikerű Egy popfesztivált. Eddig az jelentette a problémát, hogy a szereplők leérettségiztek, egyetemre mentek, elhagyták a várost. Most azonban úgy készülnek, hogy ha a szereplők cserélődnek is, ezt évekig színpadon tudják majd tartani.
Korpos Szabolcs zenei vezető elmondása szerint A dzsungel könyve gyergyói verziója unikum lesz abból a szempontból is, hogy tudomásuk szerint eddig egyetlen színház sem játszotta ezt élő zenével. Ez pedig itt így lesz, és ezért is hatalmas kihívás.
Huszár Kató és Sikó Dorottya díszlet- és jelmeztervezőként kapcsolódik be a munkába. Ők azt emelték ki, hogy nemcsak mindenben segítenek a fiatalok ezen a téren is, de rengeteg olyan ötlettel jönnek, amelyek jobbá teszik a közös munka eredményét. Az alkotócsapatot erősíti még Kányádi György koreográfus, Lutz Eszter koreográfus-asszisztens, valamint dramaturgként Balázs Helga.
Fotó: Mincsor Tamás
A több mint 100 középiskolást foglalkoztató produkció bemutatójára február 24-én a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Központban kerül sor (erre már elfogytak a jegyek), a következő előadásra pedig rögtön másnap, február 25-én. Úgy tervezik,
A közismert történet a dzsungelben nevelkedett fiú, Maugli kalandjait mutatja be, harcaival együtt, állat, ember és önmaga ellen. Talán senkinek sem kell bemutatni a dzsungel lakóit, a szigorú, de belül mézes szívű Balut, a féltő és gondoskodó Bagirát, a hiperaktív és dilis majomgárdát, a bosszútól fűtött Sír Kánt, vagy éppen a bűvös szemű Kát. Tőlük tanulja meg Maugli az életben maradás alapvető törvényeit. Azaz, amint elhangzott, ez a felnőtté válásról szól, épp annak a korosztálynak a problémáiról, amely megvalósítja az előadást.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!