Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Mindegyik székelyföldi megyében pozitív a változás, jelentősen megrövidült a vörös besorolás alá eső települések listája.
Fagypont alatti hőmérsékletet mértek Székelyföld-szerte mindenhol péntekre virradóan, az ország leghidegebb pontja ezúttal Bodzaforduló és Sepsiszentgyörgy voltak.
Negyedik alkalommal hirdette meg a marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítására a közbeszerzési pályázatot Maros Megye Tanácsa. Figyelembe vették a megemelkedett munkabéreket, valamint az építőanyagok áremelkedését is.
Idén a hagyományoktól eltérően nem a virágóránál, hanem a Színház téren állították fel a városi, nagy karácsonyfát Marosvásárhelyen.
Új repülőgépjáratok beindításához nyújt segítséget a marosvásárhelyi önkormányzat – döntötte el a képviselő-testület a novemberi soros tanácsülésen csütörtökön.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem november 27. és december 4. között újra megrendezi a nemzetközi stúdiószínházi fesztiválját. Az új kiadás „hibrid formában” valósul meg, és a korábbi éveknél több programmal várja az érdeklődőket.
Meghirdeti a Karácsonyi csodaváró zenei vetélkedőjét az Erdélyi Magyar Televízió – tudatták a szerkesztőségünknek is elküldött közleményben.
Megállíthatatlanul közelednek az ünnepek, és még nem tudja, mivel ajándékozza meg szeretteit? Szeretné elkerülni a boltokban való sorban állást és ajándékvadászatot? Jó hírünk van.
A magyar-román együttélés megerősítése érdekében Hunyadi János szobrot kíván ajándékozni Marosvásárhelynek a magyarországi Professzorok Batthyány Köre. A szobor elfogadásáról csütörtökön döntenek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.
Közel kétszer annyian haltak meg az elmúlt hónapban Maros megyében, mint a koronavírus-járvány előtti év, tehát 2019 azonos időszakában. Ugyanezt állapíthattuk meg Hargita megye esetében is.
Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Noha nem számottevő a változás, de mindhárom székelyföldi megyében vannak eltérések.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
A Hargita megyei kórházakban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma jelentősen visszaesett, és az intenzív terápiás osztályok sincsenek már tele, Maros megyében viszont visszafogottabb a csökkenés.
Már csak napok kérdése, és meglesz az építkezési engedélye a Marosvásárhelyre tervezett, az égési sérülteket kezelő, sebészeti és intenzív ellátásra szakosodó egészségügyi intézménynek.
Magyarországon már évek óta népszerű az élő adventi kalendárium, idén többek között Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Székelykeresztúron is vadászhatunk adventi világító ablakokra.
Hamarosan kezdődik az adventi időszak, Székelyudvarhely és Csíkszereda közterületeit a téli ünnepkörnek megfelelően díszítik. Azt még egyik város esetében sem lehet tudni, hogy idén lesz-e lehetőség karácsonyi vásárok rendezésére, de készülnek rá.
Egyelőre a szeptemberre és októberre esedékes, százlejes értékjegyeket juttatta el a szakminisztérium Marosvásárhelyre, ám ezeket a beoltottak csak december első napjaitól vehetik majd át. A megyeszékhelyen a napokban újabb oltóközpontot nyitottak.
Rendkívüli hangversenyre várja a közönséget a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia csütörtök este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében: a szimfonikus zenekarral együtt lép színpadra az Ineffable dzsesszzenekar.
Korabeli újságok, érmék, a főépület rajza és egy levél az utókornak – ez került elő abból az időkapszulából, amelyet 1908-ban helyeztek el a marosvásárhelyi Református Kollégium alapkövében, és amelyet 10 napja találtak meg a főjavításon dolgozó munkások.