Nem kis fennakadást okozott egy medve Szentegyháza közelében pénteken, a déli órákban, hiszen több turista és zarándok is megállt az úton, hogy lencsevégre kaphassa.
Ősnyomtatványra bukkantak a gyulafehérvári egyházmegye csíkszeredai levéltárában: egy 1497-ben nyomtatott Ószövetséget találtak a csíkszentgyörgyi plébánia könyvei között.
Vasárnap délután lezárult Ferenc pápa háromnapos romániai látogatása, amelynek keretében találkozott a hívekkel Csíksomlyón, Jászvásáron és Balázsfalván.
Hit, hűség és áldozat nélkül senki számára nincs sem megmaradás, sem feltámadás – erre emlékeztetnek Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke szerint a csíkzsögödi templomban vasárnap megáldott keresztúti bronz domborművek. Az 500 éves templom visszakapta dicsőségét.
Ferenc pápa megérkezett szombat délután Jászvásárra, ahol több mint hatvanezer hívő várja – tudósít az Agerpres hírügynökség.
Csíksomlyón tartott szentmisét Ferenc pápa, a történelmi eseményre a világ számos pontjáról érkeztek hívek a nyeregbe. A Székelyhon végigkövette a pápalátogatás történéseit, íme fotókkal, videókkal és a hozzájuk tartozó szöveggel a teljes sztori.
Ünnepi szentmise részeként adták át a magyarországi zarándokok a székelyeknek a Somogyváron őrzött Szent László-ereklyét péntek este, Szentegyházán. A lovagkirály földi maradványát a Máltai Lovagrend tagjai vették át, akik Csíksomlyóra viszik, hogy a pápa is megérinthesse.
A pápalátogatásoknak rövid és hosszú távon is jelentős hatásuk lehet azokra a közösségekre, ahova az egyházfő ellátogat. Számunkra azért nagy megtiszteltetés, isteni áldás, hogy Ferenc pápa Székelyföldre jön, mert ezzel azt is jelzi, hogy a magyar ajkú, kisebbségben élő római katolikusok sorsa iránt is érdeklődik.
Összefogásra buzdított, a politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi erők együttműködésének erősítését sürgette Ferenc pápa pénteken a bukaresti elnöki hivatalban román állami vezetők és a civil társadalom képviselői előtt.
A római pápák erdélyi vonatkozásairól Marton József egyháztörténészt, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott oktatóját kérdeztük, képgalériánkban pedig a gyulafehérvári egyházmegye püspökei és a pápák találkozásait mutatjuk meg az elmúlt fél évszazadból.<
Bátorítani és buzdítani érkezik Ferenc pápa Csíksomlyóra június elsején, hogy hittel építsünk szebb jövőt – fogalmazott Csiszár Klára pasztorálteológus, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának adjunktusa.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
A húsvét utáni negyvenedik napon Jézus mennybemenetelére emlékeznek a keresztények. Római katolikus elnevezése Urunk mennybemenete, áldozónap, magyar nyelvterületen áldozócsütörtök, főünnep.
Egy ezer éve alapított egyházmegyébe látogat el Ferenc pápa, aki június elsején Csíksomlyón celebrál szentmisét. A Szentszék és Erdély szoros kapcsolatáról, az elmúlt századok történéseiről Marton József egyháztörténésszel, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott oktatójával
Közétek jövök, hogy járjunk együtt – üzente a romániaiaknak Ferenc pápa abban a videoüzenetben, amelyet kedd este tettek közzé a Vatican News (Vatikáni Hírek) YouTube-csatornán. A szentatya szép és vendégszerető országnak nevezte Romániát és megköszönte a meghívást.
A Székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent György Plébánia közösségi házában, pénteken sajtótájékoztató keretében mutatták be a Ferenc pápa által június elsején Csíksomlyón bemutatandó szentmisén használatos liturgikus eszközöket.
A májusi szeszélyes időjárás néhány órányit kegyes volt szerdán, így visszahelyezhették a felsőboldogfalvi református templom tornyának felújított gombját, benne az új időkapszulával. Vaskos üzenetcsomagot készített a helyi egyházközség az utókornak.
Az udvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia idén is megszervezi a pünkösdi csíksomlyói gyalogos zarándoklatot. A szervezők munkájának megkönnyítéséért kérik mindazokat, akik szeretnének részt venni a június 7–9. között sorra kerülő lelki programsorozaton, hogy előzetesen jelentkezzenek be.
Fél évezredenként egyszer, ha sor kerülhet egy templom életében olyan nagy léptékű munkálatokra, mint ami jelenleg Felsőboldogfalván zajlik – a toronygömbtől az alapokig felújítják. A réz toronygomb levétele után napvilágra került a másfél száz évvel ezelőtt belehelyezett időkapszula.