Idén is megtartotta a Családok adventje a Családlánccal elnevezésű rendezvényét a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete. A csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában vasárnap zajlott eseményen a fogyatékkal élők lehetőséget kaptak ünnepi hangulatban eltölteni egy szép napot egészséges társaikkal.
Az állam a féléves inasképzésért is havi 2250 lejes támogatást biztosít a munkaadóknak, amennyiben alacsony, azaz elemi végzettséggel rendelkező regisztrált munkanélkülieket alkalmaznak. Népszerűek az ehhez hasonló foglalkoztatást ösztönző támogatások.
A polgárőrség – mint önkéntes alapon működő, a közbiztonság fenntartását célzó civil szerveződés – hungarikum: Magyarországon már hagyománya van, Székelyföldön viszont csupán az elmúlt néhány évben kezdődött meg az „építkezés”. Ezt karolta fel 2018-ban az anyaországi szakmai szervezet.
Sok csíkszéki község élt a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) pályázati lehetőségeivel, amelyek révén már teljesen felújították a település közvilágítási rendszerét, vagy nemrég kezdték el annak korszerűsítését.
Románia 300 leggazdagabb személye között idén 11 magyar kapott helyet. A legtehetősebbek összvagyona 24,52 milliárd euróra gyarapodott a Capital gazdasági lap által évek óta összeállított rangsor legújabb kiadása szerint.
Hatalmas összegeket költöttek el a romániai közintézmények az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó gyulafehérvári nagygyűlés 100. évfordulója alkalmából. A centenárium megünneplésére országosan 160 millió lejt fordítottak.
Gondolkodásra, problémamegoldásra tanít az általános és középiskolában oktatott számtan, épp ezért fontos annak oktatása. Ugyanakkor néhol túlzsúfolt a tananyag, ezért nem ártana szellősebbé tenni a tantervet – vélekednek a megkérdezett szakemberek.
A csíki falvak közül Csíkmadarason alakítottak ki elsőként föld alatti infrastruktúrát a péntek délután ünnepélyes keretek között átadott közvilágítási rendszer kiépítése során.
Kibővítették Csíkszereda díszkivilágítását, idén a már megszokott helyszínek mellett a Testvériség sugárút, illetve a város Udvarhely, Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós és Szentlélek felőli kijáratai is ünnepi díszbe „öltöznek”.
Húst, tejet, zöldséget, gyümölcsöt, illetve más mezőgazdasági termékeket felvásárló és feldolgozó cégek nagyberuházásaira lehet nemsokára támogatást igényelni a magyar kormány által Székelyföld gazdasági fejlesztésére szánt jelentős összegű alapból.
Megnövekedett az igény, így már hétvégén is bevizsgálják a levágott sertések húsát a megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság kirendeltségein. Idén már hét ilyen egység működik.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Pénzbírságot rótt ki a közlekedésrendészet a csíkszeredai polgármesteri hivatalra, mert szerintük két új, körforgalomnál kihelyezett forgalmi tábla nem felel meg a szabványoknak. A városháza nem fizetett, hanem pert indított.
Az úttestről lesodródva oldalára dőlt egy farönköket szállító teherautó csütörtök este a piricskei eltérőnél. A sofőrt kórházba szállították.
Kis magasságban végeznek légi gyakorlatokat Csíkszereda és a Csíki-medence fölött a védelmi minisztérium repülőgépei és helikopterei. Már nincs sok hátra a több naposra tervezett katonai műveletből.
Előrelépés történhet a tíz éve leállt csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola campusépítési munkálataiban. A helyi önkormányzat ugyanis a Regionális Operatív Programba nyújt be pályázatot, hogy az elkezdett tanműhelyet megépíthessék.
Közel egy éve, hogy a Borboly Csaba és tizenkét másik személy elleni büntetőper tárgyalásának vezetésére új bírót jelöltek ki, miután a korábbi távozott. Azóta még a tanúk újbóli meghallgatása sem kezdődött el.
Új vasúti menetrend lép érvénybe vasárnaptól, amely értelmében négy személykocsival közlekedik Brassó és Budapest között a Corona InterCity vonat, a Hargita IC pedig elkerüli Marosvásárhelyt. A szerelvények érkezési és indulási időpontjai alig változtak.
Közúti baleset történt az E578 jelzésű európai út Csíkrákos és Csíkmadaras közötti szakaszán, Sósréten csütörtök délben. Noha a frontális ütközés erejétől kiszakadt a motor az egyik autóból, súlyos személyi sérülés nem történt.