Többek között az alkotók, színészek vallanak arról a Csíksomlyói passióról készült könyvben, hogy mit jelentett számukra a magyarság zarándokhelyén előadni a produkciót. Bemutatták a Csíksomlyói passió – Egy színházi előadás zarándokútja című kötetet.
Noha közel egy éve ismét a város ügykezelésébe került több olyan csíkszeredai utca, amelyek évekig az országos útügy hatáskörébe tartoztak, a zavaró, egymásnak ellentmondó forgalmi táblákat nem tudták megváltoztatni. A Hargita utca nyugati részén sem létesültek új gyalogátjárók.
Triptichon címmel nyílt kiállítás a csíkszeredai Megyeháza Galériában három csíkszeredai művész alkotásaiból. Ádám Gyula művészfotói, Botár László festményei és Fazakas Csaba alkotásai a tárlaton szerves egységet alkotnak és közös üzenetet hordoznak.
Országosan 1,5 milliárd lejes, ebből Hargita megyének közel 21 millió lejes központi költségvetés-kiegészítést osztott ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Ezáltal ugyan nem szűnnek meg a várólisták, de mindenképp rövidülnek.
Lassan, de biztosan fogynak a vasúti személykocsik a romániai vasútvonalakon közlekedő Regio besorolású szerelvényekről. A zsúfoltság egyre zavaróbb, a személyvonatok többsége már csak két vagonnal közlekedik, de gyakran ennyire sem futja.
Közel 2,3 millió lejjel egészítette ki Hargita Megye Tanácsa az alintézményeként működő Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság idei költségvetését.
Szász Attila és Köbli Norbert új filmjének, az Örök tél című alkotásnak december 7-én lesz a romániai premierje. A csíkszeredai közönség már a bemutató napján, pénteken 19 órától megtekintheti a filmet a Csíki Moziban.
Megpróbált „elmenekülni” a rendőrök elől, de csak kőhajításnyira jutott egy csíkszentimrei autóvezető hétfő este lakótelepülésén.
Várják a jelentkezését azoknak a jótékonykodni vágyó csíkszékieknek, akik szebbé tennék a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett napközi otthonok és a csíksomlyói Szent István gyermekgondozó központ lakóinak karácsonyát.
Önkormányzati és minisztériumi támogatásból megvalósított fejlesztések és műszerek árát számolhatja el Európai Uniós forrásból hat Hargita és Kovászna megyei kórház.
Két Hargita megyei oktatási egységnél elkerülhetetlen a tanintézet-összevonás, azok ugyanis nem rendelkeznek elegendő gyereklétszámmal az önállóság megtartásához. Habár finanszírozási gondok máshol is vannak, egyelőre ott nem kell átszervezéstől tartani.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Több mint 20 fellépőt hívtak meg a második alkalommal megszervezendő karácsonyi jótékonysági koncertre, amelyet december 14-én, pénteken tartanak a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.
Mínusz 14,8 Celsius-fokot mértek december 3-án hajnalban Csíkszeredában, Románia hőtérképén ezzel az értékkel Csíkszereda lett az egyetlen lilával jelölt terület.
Felújításra szorulnak a csíkdánfalvi volt kerámiagyártó műhelyek, illetve a szövöde, amelyek most már hivatalosan is a helyi önkormányzat tulajdonát képezik. Az állagmegőrzési munkálatok az elsődlegesek, de az épületegyüttes új funkcióján is gondolkodnak már.
Mondhatni törvényszerű, hogy esetenként felére, sőt közel harmadára zsugorodott egy-egy növénykultúra termesztésére használt terület mérete Hargita megyében az elmúlt két évtizedben. Jelentősen csökkent például a burgonya-, kukorica-, árpa- és zabföldek mértéke.
Meggyújtották az első gyertyát a Csíkszereda központjában felállított városi karácsonyfát körülölelő adventi koszorún vasárnap délután.
Drasztikusan megfogyatkoztak a medvék által okozott károk, és kilövési engedélyt is mindössze néhány veszélyes egyedre kértek az utóbbi időben a Hargita megyei vadásztársaságok. A jelenség oka, hogy a nagyvadak természetes élelemforrást találtak távolabb.
Látványosan visszahúzódott az az északról beáramló fagyos légtömeg, amely az elmúlt napok drasztikus lehűléséért volt felelős – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság honlapján közzétett hőtérképből.