Még az időjárás is kegyes a délelőtti szavazókhoz: felhőkkel „megszakított” napsütéses időt jósolnak egészen délig, így aki nem szeretne esőben menni szavazni, annak mindenképp érdemes délelőtt letudnia állampolgári kötelességét.
Életbevágó, hogy időben felfedezzék a szívfejlődési rendellenességeket. Szerencsére ezen patológiák jelentős része már magzatkorban kiszűrhető. Sánta Réka csíkszeredai gyermekkardiológus szakorvossal a gyermekeket érintő szívbetegségekről beszélgettünk.
Folytatja tízállomásos erdélyi koncertkörútját a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta. Nagykároly, Nagyvárad és Marosvásárhely után pénteken Csíkszeredában, szombaton pedig Kézdivásárhelyen adják elő Jazzkívánságműsor című lemezük bemutató koncertjét.
George Simion nem lehet Románia elnöke, az erdélyi magyaroknak pedig minél nagyobb számban részt kell venniük az elnökválasztás május 18-i második fordulójában – áll abban a közleményben, amit az EMNT küldött el a Székelyhon szerkesztőségének.
A vasárnapi államelnök-választás miatt a csíkszeredai és marosvásárhelyi lakosság-nyilvántartó közszolgálat a választási hétvégén szombaton és vasárnap is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem, de szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.
Egyre több tanár dönt úgy, hogy átalakítja a számonkérés módját, és a személyes, iskolai felelésre fekteti a hangsúlyt. Ma már ostobaság is lenne figyelmen kívül hagyni a generatív mesterséges intelligencia – ChatGPT és társai – térhódítását.
Egyetlen orvosság létezik a szélsőjobboldal előretörése ellen, éspedig az, ha elmegy a magyarság szavazni annak jelöltje ellen. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere kampányzáró beszélgetésre hívta csütörtökön a sajtó képviselőit.
A telefon rendszerint éjjel csörren – a sürgősségi osztályról hívják Dr. Adrian Dobrică mellkassebészt: műteni kell. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban 15 éve hozták létre a mellkassebészetet, ennek apropóján szimpózium volt csütörtökön.
Amerikai vendéget fogad a Mathias Corvinus Collegium Csíkszeredában. Charles Yockey kutatóként tevékenykedett Budapesten, a beszélgetésen visszatekint, hogy az elmúlt egy évben hogyan alakult a magyar társadalomról és Európáról alkotott képe.
A legfrissebb adatok szerint Maros megyében 681 betöltetlen állás van, a munkaerő-elhelyező ügynökségnél ezekre lehet jelentkezni. Hamarosan a megye több településén is állásbörzét szerveznek, ahol személyesen lehet találkozni a munkaadókkal.
Veréb a fecskefészekben (Úzvölgye 1916–2022) címmel készült dokumentumfilm az úzvölgyi katonatemetőnél történt rég- és közelmúltbeli eseményekről. Novák Lajos és Szabó Imre alkotását most a Médiatáron lehet megnézni.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Számos kihágást tapasztaltak a Hargita megyei közlekedési rendőrök a Truck & Bus elnevezésű közúti ellenőrzési akció során május 5. és 11. között.
Leverték és összetörték az úzvölgyi katonatemető külső falára rögzített egyik tájékoztató táblát, ennek darabjait kedden találták meg. A Hargita megyei tanács és Csíkszentmárton önkormányzata a rongálás miatt büntetőfeljelentést tettek a rendőrségen.
Erdélyi előadás-sorozatot tart május 20-22 között, Raffay Ernő történész, volt honvédelmi államtitkár.
Megrongálták és árokba dobták az úzvölgyi katonatemető kerítésén elhelyezett információs táblák egyikét. A kárt kedden reggel fedezték fel, az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek.
Második alkalommal végeztek eredményes műtétet a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban úgynevezett acetabulum törés (csípőízületi vápatörés) kezelésére. Ez egy ritka, de súlyos sérülés, amely különösen nagy odafigyelést igényel.
Majdnem tíz éve működött környezetvédelmi engedély nélkül egy Hargita megyei vállalkozás, amelyet megbírságolt a közelmúltban a környezetőrség. Nem ez volt az egyetlen cég, ahol hasonló hiányosságokat tapasztaltak.
Évek óta terítéken van Csíkszeredában a parkolóház-építés ügye. Most a város egy megvalósíthatósági tanulmány elkészíttetését tervezi, hogy kiderüljön, lehet-e saját beruházásként létrehozni és működtetni egy ilyen létesítményt.