Lázár János a magyar kormány támogatásáról biztosította a Csíki Sör Manufaktúrát

Csíkszentsimonba látogatott pénteken Lázár János, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormánya támogatásáról biztosítsa a Csíki Sör Manufaktúrát. Reményei szerint a közeljövőben megegyezés születhet a felek között.

Útlezárás a Szent Anna-tó felé

Autóversenyzők tartanak edzést, ezért lezárják a Szent Anna-tóhoz vezető 113A jelzésű megyei utat szombaton.

Útlezárás a Szent Anna-tó felé
Útlezárás a Szent Anna-tó felé
2017. március 23., csütörtök

Útlezárás a Szent Anna-tó felé

2017. március 22., szerda

Rendben tartják a csíkiak a temetőiket

Míg egyes csíkszéki településeken a helyiek közmunkával tartják rendben temetőjüket, addig máshol a plébánia karbantartót fogadott, illetve fogad a szükséges munkálatok elvégzésére. Ami közös bennük: fontosnak tartják, hogy rendezett legyen a helyi sírkert.

Rendben tartják a csíkiak a temetőiket
Rendben tartják a csíkiak a temetőiket
2017. március 22., szerda

Rendben tartják a csíkiak a temetőiket

2017. március 21., kedd

Szakemberek veszik górcső alá a vízfolyásokat

Árvíz- és környezetvédelmi szempontból egyaránt fontosak a vízfolyások, árkok és vízelvezető csatornák takarítása, karbantartása – ennek tudatosítása érdekében tartanak ellenőrzéseket Hargita megyében, Csíkszéken a következő hetekben.

Szakemberek veszik górcső alá a vízfolyásokat
2017. március 20., hétfő

Online ügyintézésre ösztönzik Hargita megye lakosságát

Népszerűsítenék az elektronikus ügyintézésre lehetőséget biztosító www.e-szolgaltatasokhr.ro internetes felületet, amelyen keresztül Hargita megye lakói online intézhetik ügyeiket. Ugyanakkor a weblapon egyes megyei közintézmények online szolgáltatásai is elérhetők, amelyeket a későbbiekben bővíteni szeretnék.

Online ügyintézésre ösztönzik Hargita megye lakosságát
2017. március 19., vasárnap

Csíkszékiek szerepe a szabadságharcban

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc csíkszéki vonatkozásairól szóló kutatások legújabb eredményeit mutatták be történészek Csíkszeredában.

Csíkszékiek szerepe a szabadságharcban
Csíkszékiek szerepe a szabadságharcban
2017. március 19., vasárnap

Csíkszékiek szerepe a szabadságharcban

2017. március 19., vasárnap

Tejtermelés-ellenőrző program: lehet jelentkezni

A minőségi hegyvidéki szarvasmarha-állományra kérhető támogatás feltételeinek változása miatt újabb lehetőségük nyílt a gazdáknak a tejtermelés-ellenőrző programba (COP) való beiratkozásra március 31-éig.

Tejtermelés-ellenőrző program: lehet jelentkezni
2017. március 18., szombat

Nincs, aki megvegye a télről megmaradt takarmányokat

A széna kilójáért jelenleg 40–60 bani körüli árat kérnek, míg a búzát minőségétől függően 70–78 baniért lehet értékesíteni kilogrammonként. A megkérdezett gazdák szerint mindkettő iránt nagyon visszafogott a kereslet.

Nincs, aki megvegye a télről megmaradt takarmányokat
2017. március 17., péntek

Vasárnap estig tart a rossz idő, havazni is fog

Vasárnap estig meghosszabbította az Országos Meteorológiai Szolgálat a rossz időre vonatkozó figyelmeztetését, amely az ország egész területét érinti.

Vasárnap estig tart a rossz idő, havazni is fog
2017. március 17., péntek

Bodor Ferenc, a csíki Gábor Áron

Csíkszék ágyúöntője: Bodor Ferenc címmel tartanak konferenciát a csíkmadarasi kultúrotthonban szombaton délelőtt 10 órától. A marosvásárhelyi Pál-Antal Sándor akadémikussal arról beszélgettünk, hogy ki volt Bodor Ferenc, milyen szerepet töltött be az 1848-49-es történésekben.

Bodor Ferenc, a csíki Gábor Áron
Bodor Ferenc, a csíki Gábor Áron
2017. március 17., péntek

Bodor Ferenc, a csíki Gábor Áron

2017. március 17., péntek

Rá kell csatlakozni a víz- és csatornahálózatra, különben szankciók jönnek

Szigorú határidőket jelölt ki a Hargita Víz Egyesület közgyűlése azon települések számára, ahol az elmúlt években európai uniós támogatással víz- és szennyvízhálózatok épültek, illetve bővültek.

Rá kell csatlakozni a víz- és csatornahálózatra, különben szankciók jönnek
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Erdély kincsei: a Jézus Szíve-kilátó
Megnyitás

Erdély kincsei: a Jézus Szíve-kilátó

Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.

2017. március 17., péntek

Felszusszanhatnak a végzősök

A szakosodásnak megfelelő választott tantárgyból próbavizsgáznak a végzős középiskolások, a nyolcadikosok szintfelmérése pedig csütörtökön véget ért. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a próbavizsgák rendben zajlottak, nem történt kihágás.

Felszusszanhatnak a végzősök
Felszusszanhatnak a végzősök
2017. március 17., péntek

Felszusszanhatnak a végzősök

2017. március 16., csütörtök

Hivatali visszaéléssel és befolyás vásárlásával vádolja Kedves Imrét a DNA

A Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció vezérigazgatója ellen, akit hivatali visszaélés és befolyás vásárlása miatt állítanak bíróság elé. Kedves szabadlábon védekezhet.

Hivatali visszaéléssel és befolyás vásárlásával vádolja Kedves Imrét a DNA
2017. március 16., csütörtök

Félrevezető lehet a leárazás – figyelmeztet a fogyasztóvédelem

Az év első két hónapjában 219 ellenőrzést tartott a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. Nyolcvanöt esetben észleltek rendellenességet, és összesen 391 ezer lej értékben róttak ki pénzbírságot.

Félrevezető lehet a leárazás – figyelmeztet a fogyasztóvédelem
2017. március 16., csütörtök

Kevés a testnevelésóra, sok a felmentett diák

Hargita megyében a 2016–2017-es tanév első felében 40 741 iskolásból 1078-an kaptak felmentést testnevelés óra alól. A felmentettek közül 787-en városi tanintézetben tanulnak, 291-en pedig vidékiben.

Kevés a testnevelésóra, sok a felmentett diák
Kevés a testnevelésóra, sok a felmentett diák
2017. március 16., csütörtök

Kevés a testnevelésóra, sok a felmentett diák

2017. március 16., csütörtök

Megelőznék az újabb áradásokat Hargita megyében

Elrendelte Adrian Jean Andrei Hargita megyei prefektus a vízfolyások kitakarításának ellenőrzését, ugyanakkor az árkok és vízelvezető csatornák karbantartását is vizsgálni fogják a megye településein.

Megelőznék az újabb áradásokat Hargita megyében
2017. március 16., csütörtök

Ennyien ünnepeltek a Nyerges-tetőn

Nem mozgatott meg tömegeket a Nyerges-tetőn tartott március 15-i megemlékezés.

Ennyien ünnepeltek a Nyerges-tetőn
Ennyien ünnepeltek a Nyerges-tetőn
2017. március 16., csütörtök

Ennyien ünnepeltek a Nyerges-tetőn

2017. március 15., szerda

Emlékünnepség a szabadságharc utolsó székelyföldi csatájának helyszínén

Minden március idusán, illetve augusztus elsején több ezer ember vonul fel a Kászonok és a Csíki-medence közötti Nyerges-tetőre, ahol a hősökre emlékeznek, és elhelyezik a kegyelet koszorúit az 1848–49-es szabadságharc legutolsó székelyföldi csatájának helyszínén.

Emlékünnepség a szabadságharc utolsó székelyföldi csatájának helyszínén

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye