Ma is működik az antikvárium Csíkszeredában

Gyakran keresik fel a könyvgyűjtők a csíkszeredai Kossuth utcában található, régi könyveket is kínáló könyvesboltot. Az antikváriumbeli életről Ferencz Kornéliával, a Corvina Könyvesház ügyvezetőjével beszélgettünk.

Így díszítsük fel húsvétra az otthonunkat

Talán a húsvéti ünnepi dekorációk a legváltozatosabbak, hiszen a természet már önmagában is bőkezű díszítőelemekkel látja el az alkotni vágyókat. Luka Szabó Kata csíkszeredai kézművessel a húsvéti dekorációkról, terítékötletekről beszélgettünk.

Így díszítsük fel húsvétra az otthonunkat
2017. április 14., péntek

Óvodaépítésre, utak feljavítására pályáznak Csicsóban

Harminckilenc leadott, leadás előtt álló, illetve tervezés alatt levő projektje van Csíkcsicsó önkormányzatának. Pályáznak többek között napközis óvoda építésére, községi, erdei utak feljavítására, járdaépítésre és különböző rendezvények szervezésére is.

Óvodaépítésre, utak feljavítására pályáznak Csicsóban
2017. április 11., kedd

A számvevőszék szerint nem a megfelelő adókulcsot alkalmazták a külterületekre Csíkmadarason

Területadó-többletet kell fizetniük a 2014-es és 2015-ös évre mindazoknak a csíkmadarasiaknak, akik külterülettel rendelkeznek: hektáronként évi 8–10 lejt. A befizetés határideje április 20. Hasonló helyzetbe került tavaly több felcsíki település is.

A számvevőszék szerint nem a megfelelő adókulcsot alkalmazták a külterületekre Csíkmadarason
2017. április 11., kedd

A pékipar eddig tudta „lenyelni” több szolgáltatás és alaptermék árának emelkedését

A búza és a liszt árának alakulása elkerülhetetlenné tette a kenyér drágulását, sokan máris megemelték áraikat. Csíkszeredában több pékipari vállalkozás is jelentősen drágított.

A pékipar eddig tudta „lenyelni” több szolgáltatás és alaptermék árának emelkedését
2017. április 09., vasárnap

Virágvasárnapi áldás a motorkerékpárokra

Szezonnyitó áldásra hívták a motorkerékpárosokat virágvasárnap a Tolvajos-tetőre. Ez volt az első, viszont hagyományt teremtenének ebből az Erdélyi Motorkerékpálosok.

Virágvasárnapi áldás a motorkerékpárokra
2017. április 08., szombat

Időutazás a zene és irodalom segítségével

A magyarországi Nagy Csaba tárogatóművész tart rendhagyó tanórákat áprilisban a Csíki-medence diákjainak a Rákóczi Tárogató Egyesület és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége közös szervezésében.

Időutazás a zene és irodalom segítségével
2017. április 07., péntek

Beszámolót tartott a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás

Tavalyi tevékenységéről, illetve az idei tervekről is beszámolt a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás csütörtök esti közgyűlésén. Szó esett az elvesztett, községi utak felújítását célzó pályázatukról is.

Beszámolót tartott a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás
2017. április 05., szerda

Állami kitüntetéssel elismert életpályák

A magyar nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott állami kitüntetéseket adtak át szerda délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, a Lázár-ház eskütermében.

Állami kitüntetéssel elismert életpályák
2017. április 05., szerda

Megnéztük, hol dolgoznak a parlamenti képviselők

Az RMDSZ Csíki Területi Nőszervezet szervezésében mintegy ötven nő utazott Bukarestbe hétfőn Csíkból, hogy megnézze Románia parlamentjének épületét és megismerje a magyar képviselők, szenátorok ottani munkáját. Útjukra mi is elkísértük.

Megnéztük, hol dolgoznak a parlamenti képviselők
2017. április 03., hétfő

Próbavizsgáktól az „éles” megmérettetésig: mire elég két hónap?

Vegyesen értékelték a próbavizsgákon elért eredményeket a csíki iskolák vezetői. A gyengébben teljesítő tanintézetek igazgatói szerint keményebb munkára van szükség. Több olyan iskola is akad, ahol a tanulók nagy része nem is szeretné letenni a záróvizsgát.

Próbavizsgáktól az „éles” megmérettetésig: mire elég két hónap?
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Erdély kincsei: a Jézus Szíve-kilátó
Megnyitás

Erdély kincsei: a Jézus Szíve-kilátó

Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.

2017. április 01., szombat

Nem vonzó a pásztorélet

Az elvándorlás, a nem megfelelő pásztorok, a megbízhatatlan bojtárok, a pásztorkodás negatív társadalmi megítélése, a hiányos jogszabályi háttér, a szűkös legelőterületek – többek között ezek jelentik a juhnyájlegeltetés megszervezésének legnagyobb nehézségeit.

Nem vonzó a pásztorélet
Nem vonzó a pásztorélet
2017. április 01., szombat

Nem vonzó a pásztorélet

2017. március 31., péntek

Miért teljesítenek gyengébben a Hargita megyei sofőriskolások?

Csíkszeredában öt sofőriskola közül lehet választani: a megszabott ár egységes, 1200 lejt kérnek el az iskolák. A megkérdezett szakemberek mindegyike kiemelte, hogy a magyar nyelvű vizsgatesztek rosszul vannak fordítva, így a magyarul vizsgázók hátrányt szenvednek.

Miért teljesítenek gyengébben a Hargita megyei sofőriskolások?
2017. március 31., péntek

Még nyomoznak a Csíki Lázon történt tarvágás miatt

A rendőrség, illetve az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) is tovább nyomoz a Csíki Lázon 2013 decemberében történt tarvágás ügyében, ezért még nem történt vádemelés. A megkárosított tulajdonosok megoldást várnak.

Még nyomoznak a Csíki Lázon történt tarvágás miatt
2017. március 30., csütörtök

Dajka Mihály prímásként lett a tárogató csíki mestere

Gyermekkorától a zene, a muzsikálás szeretete határozta meg a Csíkszentkirályon élő Dajka Mihály életútját. A hegedű mellett több fúvós hangszeren is játszik, köztük a tárogatón is, amellyel szerinte leginkább az egyszerű dallamok, a kesergők szólnak a legszebben.

Dajka Mihály prímásként lett a tárogató csíki mestere
2017. március 29., szerda

Tizenkét hektáron égett a tarló Csíkban

Kevesebb mint egy óra alatt két helyszínre is riasztották a csíkszeredai tűzoltókat kedd este: Csíkrákos közelében több mint tizenegy, a csíkszeredai vasútállomás mellett pedig mintegy fél hektárnyi területet perzseltek fel a lángok.

Tizenkét hektáron égett a tarló Csíkban
2017. március 29., szerda

„Ha valaki jól csinálja, meg lehet élni a művészetből”

A mindennapokból inspirálódtak Kilyén Eszter Orsolya alkotásai, akinek Rémálom a konyhában címmel nyílik képzőművészeti kiállítása április 3-án 17 órától a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban.

„Ha valaki jól csinálja, meg lehet élni a művészetből”
2017. március 29., szerda

Ahogy az orvos látja a böjtöt

Mi történik böjtöléskor a szervezetünkben? Ezt a kérdést járta körül Ruff Rudolf diabetológus, endokrinológus szakorvos, aki a csíkszeredai Szent Ágoston plébánia Jó irány családos közössége meghívására tartott előadást.

Ahogy az orvos látja a böjtöt
Ahogy az orvos látja a böjtöt
2017. március 29., szerda

Ahogy az orvos látja a böjtöt

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye