Veszélyben a termés, a jószág, az ember

Visszatérő probléma Csíkszentgyörgyön a vaddisznók termőterületeken való garázdálkodása és a medvetámadás. A gazdák megoldást sürgetnek, és már nem szívesen töltik idejüket az eddig hiábavalónak bizonyult kárbejelentéssel.

Tévedés miatt román nyelvű emlékképet kapott néhány csíki bérmálkozó

Tévedésből kapott román nyelvű szentképet néhány csomortáni és csobotfalvi fiatal bérmálkozáskor. Akadtak szülök, akik ezt felháborítónak találták, volt, aki panaszt is tett a plébánián. Azóta kicserélték az emlékképeket magyar nyelvűekre.

Tévedés miatt román nyelvű emlékképet kapott néhány csíki bérmálkozó
2017. május 31., szerda

A nyár végére várhatóan teljes aszfaltút vezet Büdösfürdőre

Folytatódik a Csíkszentkirályról Büdösfürdőre vezető megyei út felújítása, az alapozással, átereszek építésével dolgozik a munkálattal megbízott cég. Nyáron aszfaltburkolat is készül a hátralevő közel négy kilométeres szakaszon, így még könnyebb lesz eljutni az üdülőhelyre.

A nyár végére várhatóan teljes aszfaltút vezet Büdösfürdőre
2017. május 30., kedd

Jobban működik az egészségügyi kártyák rendszere, de még nem az igazi

Két év távlatából úgy tűnik, valamelyest sikerült kijavítani az egészségügyi kártyákat működtető informatikai rendszer hibáit, amely gyakori leállásával nemcsak az orvosok, a páciensek türelmét is sokszor próbára tette.

Jobban működik az egészségügyi kártyák rendszere, de még nem az igazi
2017. május 27., szombat

Állatokat pusztított a medve Zsögödben

Betört a medve a csíkszeredai Natúr lakópark két portájára is péntek este fél tíz körül. Az egyik helyen három juhot pusztított el, a szomszédos portán pedig a kerítést rongálta meg. A lakók – hatósági segítséggel – maguk próbálták meg elhajtani az anyamedvét.

Állatokat pusztított a medve Zsögödben
2017. május 26., péntek

A földgáz iránti igényt a tűzifa árának alakulása is hordozza

Ha lassan is, de folytatódik a gázhálózatok kiépítése a csíki településeken – van, ahol tizenöt éve elkezdett folyamatot próbálnak sikerrel lezárni. Más községekben viszont alig van igény a vezetékes földgázra.

A földgáz iránti igényt a tűzifa árának alakulása is hordozza
2017. május 24., szerda

Elégedetlenséget szült a postások bérének csökkentése, mégis aláírták a szerződést Csíkszéken

A Román Posta átszervezésével május elsejétől egyes vidéki postai ügynökök munkaidejét lecsökkentették, ami elégedetlenséget szült az alkalmazottak körében, ugyanis az intézkedés kötelező módon bércsökkentéssel is jár.

Elégedetlenséget szült a postások bérének csökkentése, mégis aláírták a szerződést Csíkszéken
2017. május 23., kedd

Nem mindegy, hogy hol legeltetik az állatokat a pásztorok

Nemcsak összeállították és elfogadták, hanem alkalmazzák is a legeltetési szabályzókat a csíki településeken – tudtuk meg a megkérdezett polgármesterektől. Van, ahol idén már nem is volt ezzel kapcsolatos probléma, máshol kisebb gondok azért adódnak.

Nem mindegy, hogy hol legeltetik az állatokat a pásztorok
2017. május 22., hétfő

Mit kell tenni, ha kígyót látunk?

A térségben őshonos keresztes vipera valós veszélyt jelent ebben az időszakban. Szakemberek szerint, amennyiben valakit a gyanú szerint vipera mar meg, azonnal hívni kell a 112-es egységes segélyhívószámot.

Mit kell tenni, ha kígyót látunk?
Mit kell tenni, ha kígyót látunk?
2017. május 22., hétfő

Mit kell tenni, ha kígyót látunk?

2017. május 20., szombat

Falkába verődött pásztorkutyák támadnak az országúton

Egyre nagyobb gondot okoznak a Gyimesi-hágónál lévő egyik esztena környékén a nyájat őrző pásztorkutyák. Már az országútra is kimerészkednek, és gyakran megtámadják az arra járó gyalogosokat és bicikliseket.

Falkába verődött pásztorkutyák támadnak az országúton
2017. május 20., szombat

Küzdelem a lángokkal – tűzoltók Büdösfürdőn

A tűzoltók órákon át tartó küzdelme eredményeként sikerült a lángokat elfojtani a szombat délután Büdösfürdőn keletkezett tűzben. Nekik köszönhető, hogy megmenekült a lángoktól a szomszédos paplak és a néhány méterre lévő templom.

Küzdelem a lángokkal – tűzoltók Büdösfürdőn
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Erdély kincsei: a Jézus Szíve-kilátó
Megnyitás

Erdély kincsei: a Jézus Szíve-kilátó

Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.

2017. május 20., szombat

Hétvégi házakat emésztett fel a büdösfürdői tűz

Három – egybeépített – ház porig égett, egy negyedik épület tetőzete pedig részben megsemmisült szombaton Büdösfürdőn. A tűzoltóknak köszönhető, hogy megmenekült a lángoktól a szomszédos paplak és a néhány méterre lévő templom. Egy tűzoltó megsérült.

Hétvégi házakat emésztett fel a büdösfürdői tűz
2017. május 20., szombat

Teret hódítanak a községi jellegzetességeken alapuló ünnepek

Egyre gyakoribbak a falunapok mellett, esetleg helyett szervezett művelődési, helyi jellegzetességre épülő rendezvények a csíkszéki településeken. Elöljárókkal beszélgettünk arról, hogy ezek miben is különböznek egymástól.

Teret hódítanak a községi jellegzetességeken alapuló ünnepek
2017. május 19., péntek

Nem tudta bevenni motorkerékpárjával a kanyart

Teherautónak csapódott egy motorkerékpáros a 13A jelzésű országút Szentegyháza és Csíkszereda közötti szakaszán.

Nem tudta bevenni motorkerékpárjával a kanyart
2017. május 18., csütörtök

Hasznosnak bizonyul a vidéki kisiskolások számára indított úszásprogram

Tíz lecke után a vidéki úszásprogramban részt vevő gyermekek mintegy nyolcvan százaléka már vízbiztos, hatvan százalékuk tud úszni, habár a program kezdete előtt többségük még uszodában sem járt. A gyermekek amellett, hogy élvezik a programot, nagyon elszántak is.

Hasznosnak bizonyul a vidéki kisiskolások számára indított úszásprogram
2017. május 17., szerda

A legtöbb ember itt hibázza el

Befejeződött a Szülőföldön magyarul támogatási program igénylőinek számítógépes adatbevitele, következik a hiánypótlási felszólítások kiküldése. Közel 150 ezer támogatási igénylés érkezett be határidőre.

A legtöbb ember itt hibázza el
A legtöbb ember itt hibázza el
2017. május 17., szerda

A legtöbb ember itt hibázza el

2017. május 17., szerda

Nincs fedezet az árvízvédelmi munkálatok többségének folytatására

Továbbra sincs pénz a Csíkszereda melletti Suta-tó helyreállítására, és több más árvízvédelmi munkálatot sem tudnak folytatni Csíkban, mivel nincs erre finanszírozás. A Madaras-patak szabályozását viszont befejezik, és tovább dolgoznak Kászonban is.

Nincs fedezet az árvízvédelmi munkálatok többségének folytatására
2017. május 16., kedd

A szakiskolát végzettek jelentős hányada külföldre készül dolgozni

A szakiskolákban idén végző, szakmát tanuló végzősök többsége külföldön próbálna szerencsét tanulmányai befejeztével – vetítettek előre a lapunk által megkérdezett iskolaigazgatók. Szerintük a diákok döntő többsége csak rövid távra tervez a határon túl.

A szakiskolát végzettek jelentős hányada külföldre készül dolgozni

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye