Hirdetés
Hirdetés

A szakiskolát végzettek jelentős hányada külföldre készül dolgozni

Itthon is van igény a szakmunkásokra, de ennek ellenére sok végzős külföldre távozik •  Fotó: Veres Nándor

Itthon is van igény a szakmunkásokra, de ennek ellenére sok végzős külföldre távozik

Fotó: Veres Nándor

A csíki szakiskolákban idén végző, szakmát tanuló végzősök többsége külföldön próbálna szerencsét tanulmányai befejeztével – vetítettek előre a lapunk által megkérdezett iskolaigazgatók. Szerintük a diákok döntő többsége csak rövid távra tervez a határon túl, később hazatérnek és itthon hasznosítják a kint tapasztaltakat.

Molnár Rajmond

2017. május 16., 12:422017. május 16., 12:42

2017. május 16., 12:422017. május 16., 12:42

„Az elmúlt évek tapasztalata alapján, a végzőseink kilencven százaléka külföldön próbált szerencsét a ballagást követően. Idén is hasonló arányra számítunk” – mondta érdeklődésünkre Kajtár Csaba, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola igazgatója.

A tanintézetben agroturisztikai képzésen vesznek részt a szakmát tanuló diákok, a megszerzett tudást pedig leginkább az otthoni gazdaságokban hasznosíthatják, mivel a térségben nincsenek nagyobb gazdasági vállalkozások – mutatott rá az intézményvezető.

Hirdetés
Idézet
Néhány végzősünk szüleinek van saját farmja, amit később átadhatnak majd a gyereküknek, így a fiatal már gazdaként is tud pályázni nagyobb pénzforrásokra. Viszont sokaknál ez nincs meg. Ők ki kell menjenek külföldre, hogy pénzalapot gyűjtsenek, ha esetleg később gazdálkodnának.

Az is előfordul, hogy az otthon nagyobb gazdasággal rendelkező végzősök is nyugatabbra próbálnak szerencsét. Ez nem föltétlenül rossz, hiszen meglátják, hogy ott hogyan is működik a gazdálkodás” – fejtette ki Kajtár. Ugyanakkor megjegyezte, az iskola korábbi diákjaival beszélve úgy tapasztalta,

senki sem szeretne külföldön maradni, mindenki hazatér egy bizonyos idő után.

Anyagi vonzatra hivatkozva

Idézet
Inkább külföld fele orientálódnak a végzőseink”

– számolt be tapasztalatairól Györffy Ildikó, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola igazgatója. Ebben a tanintézetben esztergályosok, autószerelők és villanyszerelők végeznek idén. Mint mondta, noha az itthoni vállalkozások rengeteg munkalehetőséget ajánlanak fel a diákoknak, ők az anyagi vonzatra hivatkozva máshol próbálkoznak. Igaz – tette hozzá –,

vannak szép számmal, akik itthon maradnak, és munkát vállalnak a tanult szakmájukban.

Az intézményvezető arra is kitért, hogy akik külföldre mentek dolgozni, egy bizonyos idő után a legtöbben hazatértek.

Galéria

A többség külföldre menne

Szén János, a csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola igazgatója úgy véli, a szakmát tanuló diákjaik többsége külföldre megy dolgozni, miután befejezte tanulmányait. Mint mondta,

Idézet
van diák, aki alig várja a záróvizsgát, hogy azt követően kimehessen dolgozni”, viszont vannak, akik itthoni vállalkozásoknál helyezkednének el inkább.

A tanintézetben kőműves, vízgázszerelő, illetve ács-asztalos képzések vannak. Az igazgató szerint a térségbeli cégek tavasszal keresik leginkább a szakmunkásokat, viszont a tanulók záróvizsgája nyár közepén van. Épp ezért, az a diák, akit a cégeknél való szakmai gyakorlatait követően nem alkalmaznak a ballagás után, sokkal nehezebben kap itthon munkát.

Igény szakmunkásokra

Miklós Csaba, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szakoktatásért felelős tanfelügyelője úgy látja, a helyi vállalkozásoknak, cégeknek nagy az igényük a szakmunkásokra. „Sok visszajelzést hallok ezzel kapcsolatban. Azáltal, hogy a diákok a tanulmányaik alatt gyakorlatoznak egy cégnél, nagy az esély, hogy később alkalmazzák is őket. Számukra van biztos hely, így sokan élnek is vele” – magyarázta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés