Elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról.
A Románia határától alig 5 kilométerre található város kiváló turisztikai szolgáltatásokat nyújt az érdeklődőknek régmúlt idők történetei, a kulturális örökség és a mai kor elvárásainak finom ötvözése által.
Netta Barzilai izraeli énekesnő nyerte Toy című dalával a 63. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Lisszabonban. A Magyarországot képviselő AWS Viszlát nyár című számával a 21. helyen végzett.
Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben.
Befejezte a múlt vasárnapi országgyűlési választásra leadott levélszavazatok összeszámolását a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombaton. Az érvényes szavazatok túlnyomó többségét a Fidesz-KDNP pártszövetség kapta.
Orbán Viktor magyar miniszterelnököt tekintik egyik követendő példaképüknek a Maros megyei román szélsőséges politikusok.
Vona Gábor nem méreti meg magát a Jobbik tisztújításán és listás parlamenti mandátumát sem veszi át.
Nyolcadik alkalommal javasolhatunk erdélyi háziorvosokat is Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázatra. A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának égisze alatt rendezendő megmérettetésre május 10-éig várják a jelöléseket, javaslatokat.
Kétharmados Fidesz-többség van az Országgyűlésben a szavazatok 69,14 százalékának összesítése után a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által közzétett hivatalos részeredmények szerint.
Sokan adták le a levélszavazatukat vasárnap Magyarország kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátusán.
Harminchat külképviseleten már befejeződött a szavazás, a választópolgárok 88 százaléka szavazott – közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel vasárnap délután.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
A Moldovai Köztársaság fővárosában, Chișinăuban megszervezett Tourism. Leisure. Hotels – 2018 nevű idegenforgalmi vásáron népszerűsítette a térséget az elmúlt napokban a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.
A külföldi munka sem különbözik sokban más munkától. Ezt is meg kell szerezni, el kell végezni, hozzá kell szokni, és ezt sem csak önmagáért tesszük, hiszen mindenki valamilyen kitűzött célt szeretne elérni általa.
Az Európai Unió több mint 1 millió 215 ezer polgára támogatta aláírásával a kisebbségi jogok európai uniós kodifikációját szolgáló, Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést – jelentették be a kezdeményezők.
Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját – derült ki abból a határozatból, amelyet a román határrendészet továbbított az érintettnek.
A húsvéti csokidesszertek vásárlása, a lakásdekoráció barkával, virággal, illetve a rokonlátogatás mellett népszerű szokás a locsolkodás hagyományának fenntartása is – derült ki a Kutatópont Kft. februárban végzett 2000 fős kutatásából, amely a húsvéti szokásokat vizsgálta.
A húsvéti ünnepek alatt korlátozzák Magyarországon a 7,5 tonnánál nehezebb járművek forgalmát – figyelmeztet a határrendészet.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2018-ban immár hetedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában nyári egyetemet.