Szakemberek segítenek a rendőröknek kiszűrni a kábítószer hatása alatt lévő járművezetőket

Fokozottan ellenőrzik, hogy a gépkocsivezetők valamilyen illegális szer befolyásoltsága alatt ültek-e a volán mögé – tájékoztatta lapunkat Sorin Oprea, az Országos Drogellenes Ügynökség igazgatója.

Lehűlés következik, havazás „tarkítja” a következő napok időjárását

Rendkívül hideg időre vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Lehűlés következik, havazás „tarkítja” a következő napok időjárását
2018. március 21., szerda

Akik szerint teljesen be kellene tiltani a dohánytermékek reklámozását

Nyílt levélben kéri több mint 350 civil szervezet a parlamentet és a kormányt, hogy sürgősen tiltsák meg törvényben mindenféle dohányipari termék reklámozását vagy népszerűsítését – írja az Agerpres hírügynökség.

Akik szerint teljesen be kellene tiltani a dohánytermékek reklámozását
2018. március 21., szerda

Házon belül is ki akarják deríteni, hogyan büntethettek meg skandálásért egy siketnéma személyt

Sürgős kivizsgálást kér a Román Csendőr-felügyelőség parancsnoka, Sebastian Cucoş ezredes azzal a halláskárosult személlyel kapcsolatban, akit megbírságoltak, amikor részt vett a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusa idején zajló tüntetésen – írja az Agerpres hírügynökség.

Házon belül is ki akarják deríteni, hogyan büntethettek meg skandálásért egy siketnéma személyt
2018. március 20., kedd

Elutasította az autonómiastatútumot a képviselőház közigazgatási bizottsága

Indoklás nélkül utasította vissza a képviselőház közigazgatási bizottsága a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot. A bizottság 21 tagja az elutasítás mellett voksolt, csak a két RMDSZ-es tag, Márton Árpád és Csoma Botond szavazott az elutasítás ellen.

Elutasította az autonómiastatútumot a képviselőház közigazgatási bizottsága
2018. március 20., kedd

A Kovászna megyei prefektus lemondását kérte a parlamentben Benkő Erika

A Kovászna megyei prefektus március 15-ei túlkapásairól számolt be kedden parlamenti felszólalásában Benkő Erika háromszéki RMDSZ-es képviselő, és Sebastian Cucu prefektus lemondását kérte.

A Kovászna megyei prefektus lemondását kérte a parlamentben Benkő Erika
2018. március 19., hétfő

Szenátus: kötelező a kilépési igazolás kiadása a munkaszerződés lejártával

A munkaszerződés lejártakor a munkáltatónak kilépési igazolást kell adnia az alkalmazottnak. Ennek elmulasztása 1500-tól 3000 lejig terjedő bírságot vonhat maga után.

Szenátus: kötelező a kilépési igazolás kiadása a munkaszerződés lejártával
2018. március 19., hétfő

Felmelegedés következik, de csapadékos marad az időjárás

A következő két hétben az idő felmelegedik, de csapadékos lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) előrejelzéséből.

Felmelegedés következik, de csapadékos marad az időjárás
2018. március 19., hétfő

Ha ételjeggyel vásárolgatott, szinte esélye sincs, hogy nyerjen a februári nyugtalottón

A 2018. február 22-én kibocsátott, 969 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson – írja az Agerpres hírügynökség.

Ha ételjeggyel vásárolgatott, szinte esélye sincs, hogy nyerjen a februári nyugtalottón
2018. március 17., szombat

Rengett a föld szombatra virradóan

A Richter-skála szerinti 3,9-es erősségű földrengést mértek szombatra virradóan 2 óra 22 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet (INFP) jelentésére hivatkozva.

Rengett a föld szombatra virradóan
Rengett a föld szombatra virradóan
2018. március 17., szombat

Rengett a föld szombatra virradóan

2018. március 16., péntek

A tanulók fele sem ért el ötösnél nagyobb átlagot a próba-képességfelmérőn

A nyolcadikosok próba-képességfelmérőjén a résztvevő tanulók 46,97 százaléka ért el ötösnél nagyobb átlagot – derült ki az eredmények 99 százalékának feldolgozása után.

A tanulók fele sem ért el ötösnél nagyobb átlagot a próba-képességfelmérőn
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból
Megnyitás

Zenével segíteni, örömet okozni, kiutat mutatni a szomorúságból

A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.

2018. március 16., péntek

Ittasan vezető, 74 éves nő borult autójával az Oltba

Ittasan vezető, 74 éves nő borult gépkocsijával az Olt folyóba a 112-es jelzésű Brassó megyei úton, Szászhermány közelében.

Ittasan vezető, 74 éves nő borult autójával az Oltba
2018. március 16., péntek

Több mint hatmilliárd lejt költöttek tavaly a külföldi turisták Romániában

A hazai vendéglátóipari egységekben tavaly körülbelül 2,75 millió turista szállt meg, akik több mint 6 milliárd lejt költöttek el, derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közölt adatokból.

Több mint hatmilliárd lejt költöttek tavaly a külföldi turisták Romániában
2018. március 16., péntek

Harmincnyolc településen okozott kárt az árvíz

A belügyminisztérium csütörtök esti összesítése szerint 14 megye 38 településén tett kárt az árvíz.

Harmincnyolc településen okozott kárt az árvíz
2018. március 15., csütörtök

Meghalt egy rendőr által véletlenül fejbelőtt férfi

Meghalt csütörtökön Vasluiban egy rendőr által véletlenül főbe lőtt férfi – tájékoztat Petru Iftene, a Vaslui Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője.

Meghalt egy rendőr által véletlenül fejbelőtt férfi
2018. március 15., csütörtök

Elrajtolt csütörtökön a roncsautó program

Két hónappal korábban, mint tavaly, elrajtolt csütörtökön a roncsautóprogram, amelyet a természetes és jogi személyek egyaránt igénybe vehetnek. A programra idén 253 millió lejt szán a környezetvédelmi minisztérium.

Elrajtolt csütörtökön a roncsautó program
Elrajtolt csütörtökön a roncsautó program
2018. március 15., csütörtök

Elrajtolt csütörtökön a roncsautó program

2018. március 15., csütörtök

Megszépült az örökbevett tömösi emlékhely

Letisztították a Tömösi-szoros védelméért folyó csata helyszínét megjelölő emlékművet Brassó megyében a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskola diákjai.

Megszépült az örökbevett tömösi emlékhely
Megszépült az örökbevett tömösi emlékhely
2018. március 15., csütörtök

Megszépült az örökbevett tömösi emlékhely

2018. március 15., csütörtök

Csónakokkal menekítették a juhokat és pásztorokat

Juhnyájat és pásztorokat kellett kimenteni a Brassó megyei Sárkány és Mundra települések között, a kiáradt vizek között képződött szigetről.

Csónakokkal menekítették a juhokat és pásztorokat

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye