Őrizetbe vett csütörtökön késő este a csendőrség egy férfit Brassóban, aki egy késsel rohangált az utcán – írja az Agerpres hírügynökség. Az esetre a járókelők hívták fel a figyelmet a 112-es egységes segélyhívószámon.
Elégedetlen Bogdan Trif turisztikai miniszter, mert a gyógyfürdőket működtető települések polgármesterei nem nyújtanak be pályázatokat a minisztériumhoz.
Tizenegy személy fertőződött meg a nyugat-nílusi vírussal Romániában június harmadika óta – jelentette be az Országos Közegészségügyi Intézet fertőző betegségeket ellenőrző központja.
Ezentúl magyarul is közölni fogja többek között az erdélyi magyar városok neveit a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. – tudatta szerkesztőségünkkel Vujity Tvrtko újságíró, tévériporter.
Kánikulára figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. A kellemetlen hőérzet az ország területének nagy részét érinti az elkövetkező három napon – írja az Agerpres hírügynökség.
Klaus Johannis államfő Az érdemért érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki post mortem Török Zsolt hegymászót – írja az Agerpres hírügynökség az Államelnöki Hivatal keddi közlésére hivatkozva.
Hegyimentők segítségét kérte hétfőn este Torockó környékén egy kimerült magyar turista – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Claudiu Costea, a Fehér megyei hegyimentő-szolgálat képviselője.
Országszerte többnyire kánikulára és csekély mennyiségű csapadékra számíthatunk a következő két hétben – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) augusztus 19-e és szeptember 1-je közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem tárgyal a Szociáldemokrata Párttal (PSD) a Viorica Dăncilă vezette kormány támogatásáról – szögezte le a francia közszolgálati rádió (RFI) román adásában hétfőn Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Kiküldte Sorina Pintea egészségügyi miniszter a tárca ellenőrző testületét a Buzău megyei Săpoca község neuropszichiátriai kórházához, ahol az egyik beutalt beteg négy másik pácienst megölt, kilencet pedig megsebesített az éjszaka – közölte a minisztérium.
Lehozták a hegyről vasárnapra virradóra a Fogarasi-havasokban elhunyt Török Zsolt alpinista holttestét – közölte a Szeben megyei hegyimentő-szolgálat vezetője, Adrian David.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
Négy beteget megölt, további kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal a Buzău megyei Săpoca község neuropszichiátriai kórházának egyik páciense.
Összesen 91 849 485 lejt tettek ki az idei első félévben a parlamenti képviselőkkel kapcsolatos kiadások – derül ki az alsóház honlapján közzétett adatokból.
Nem azonosítottak DNS-mintát az igazságügyi orvostani szakértők a caracali erdőben megtalált emberi eredetű maradványok eddig átvizsgált részén – közölte szombaton a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT).
Négy személygépkocsi ütközött egy medvével péntek este a romániai A1-es, dél erdélyi autópályán a Szeben megyei Ecsellő térségében – közölte az Agerpres hírügynökség.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is tárgyalni fog a kormány parlamenti támogatásáról, jelentette ki Viorica Dăncilă kormányfő pénteken, Iaşiban, újságírói kérdésre válaszolva.
A rendszer felfrissítése és a mentalitás megváltoztatása érdekében a frissen végzett közgazdászok versenyvizsga nélküli alkalmazását javasolja az Országos Adóhatósághoz (ANAF) Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
Négyből egy embernek nem elég a fizetése egyik hónapról a másikra, így nem hogy megtakarítani nem tud, de kölcsönt kérni kénytelen a családtól vagy barátoktól a következő fizetésig – ez derült ki a Bestjobs online állásközvetítő portál friss felméréséből.