Marius Nistor, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke a kormányfővel lezajlott vasárnapi egyeztetések után kijelentette, hogy hétfőn egyelőre folytatódik az általános sztrájk a tanügyben.
Első és másodfokú viharriasztásokat adtak ki az ország túlnyomó részére, ami vasárnapra érvényes. A nyugati és északkeleti megyékben másodfokú riasztás van érvényben, ide tartozik Hargita megye és Maros megye északkeleti része is.
Lakóház gyúlt ki vasárnap hajnalban Szépvízen. A hajnali 4 órakor keletkezett tűzesethez a Hargita megyei tűzoltóság három egysége két oltásra alkalmas esetkocsival és egy rohammentővel szállt ki.
Még a kissé borongós idő is kedvezett a versenyzőknek, hiszen nem a tűző napon kellett megmérettetniük a Székely Vágta és a Góbé futam szombati selejtezőin. Fotókon mutatjuk a futamokat.
A kopóréteg felmarása után kiderült, elkerülhetetlen az újraalapozás Kézdivásárhelyen a felújítás alatt lévő Bem József utcai körforgalom bizonyos szakaszán. Emellett az Ady Endre és Dózsa György utcák újraaszfaltozásáról is kérdeztük az alpolgármestert.
Az időjárás is a futamokhoz igazodott a Székely Vágta első napjának legizgalmasabb mozzanata előtt: az előfutamokra vékony felhőréteg képződött, így is kímélve a lovasokat a hőségtől, elősegítve a könnyebb versenyzést.
Góbé-olimpiát szerveztek négy benevezett csapattal a Székely Vágta idei kiadásán. A maksai Óriáspince-tetőn tartott megmérettetésen hat csapat tagjai bizonyították rátermettségüket.
Csíkajnádi származású ferencest szenteltek pappá szombaton a csíksomlyói kegytemplomban. A csíkajnádi Csáki Ferencet – ferences rendi nevén Fülöp testvért – Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke szentelte pappá.
Összesen tizennyolc millió lejre pályázott a szentegyházi önkormányzat, így tavaly hat utcában kezdődhetett el az utak teljes felújítása. Hamarosan szünetet tartanak a munkával a megbízott útépítő cégek.
A hagyományoknak megfelelően huszárfelvonulással és a székely lobogó felvonásával rajtolt el a 12. Székely Vágta szombaton, a maksai Óriáspince-tetőn.
A Gaudeamus dallamára vonultak fel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának végzősei szombat délelőtt a tanintézet tanévzáró és ballagási ünnepségén, és foglalták el helyeiket a Szabadság téren felállított színpad előtt.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Felhőszakadásokra figyelmeztető másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást adtak ki szombaton a meteorológusok az ország 13 megyéjére, valamint egy elsőfokú (sárga), fokozott légköri instabilitásra vonatkozó riasztást, amely több régiót érint.
Maros megyében egyre több strand nyitja meg kapuit, lehetőséget biztosítva a pihenni, úszni vágyóknak. Az időjárás azonban egyelőre szeszélyes, a igazi strandidőt borús, esős, viharos idő váltja naponta többször is.
Rendszeresen látnak két, bocsos anyamedvét Szentábrahámon – a polgármester elmondása szerint a településen tanyázhatnak a nagyvadak. Pénteken a bozótos patakmedret járták be a vadászokkal, miután ismét jelentette valaki a medvék jelenlétét.
Változott a szombati országos aquatlon bajnokság programja, amelynek helyszíne a Csíki Csobbanó uszoda és övezete. Az első versenyek 10 órakor kezdődnek – tájékoztatott a csíkszeredai városháza.
Hiánypótló kezdeményezésbe vág bele egy gyergyói szolgáltatásokat népszerűsítő marketingcsapat. Mesteremberek elérhetőségeit szeretnék egy helyen elérhetővé tenni, egyelőre azonban ők is nehezen találnak ilyeneket.
Alkoholos befolyás alatt okozott közúti balesetet egy nő Korondon, az eset során anyagi kár keletkezett – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Alighogy kiengedték az előzetes letartóztatásból, ismét szabályt szegett egy csíkborzsovai férfi csütörtök délután: jogosítvány nélkül, alkoholos befolyás alatt vezetett.