Megegyezett Gyergyócsomafalva önkormányzata a katolikus egyházzal, és megvásárolta a jégpálya mellett álló iskolaépületet. A szabadtéri sportlétesítmény fejlesztése mellett így egy kis piactér kialakítására is lehetőség lesz.
A júniusi önkormányzati ülésen a 2023-as év beruházási listájának részévé váltak az idei részvételi költségvetés nyertes projektjei. Az első szavazási körbe jutott kilenc javaslat közül ötnek a megvalósítási folyamata indulhat el így ebben az évben.
Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő az új közoktatási és felsőoktatási törvényt. A jogszabályok számos újdonságot tartalmaznak.
Autó sodródott le az úttestről, és borult fel kedden délután a Kovászna megyei Nyújtódnál. A balesetben megsérült járművezetőt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Július 6–8. között a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ kétórás workshopokat tart gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Mesés művészetek című foglalkozásokon az Égig érő fa témában lehet majd alkotni.
Közel hétórás késést halmozott fel kedd reggelre a Bukarest és Budapest között közlekedő nemzetközi gyorsvonat, miután Brassó megyében meghibásodott a mozdonya – közölte kedden a Román Vasúttársaság (CFR).
Nagy a sürgés-forgás Marosvásárhelyen a szeméttárolók környékén, hiszen kedd hajnaltól újra összeszedik a háztartási hulladékot. Napok kellenek, amíg a felhalmozott szemetet begyűjtik. Ami nem ment helyiekkel, most megoldják távolabbról érkezőkkel.
Fennállásának tizedik évfordulója alkalmából Parázska napokat szervez a Parázska Kürtőskalács július 7–9. között, péntektől vasárnapig Csíkszeredában.
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház harmadik alkalommal szervezi meg a KultúrPark néven közismert programsorozatát. Ezúttal megújuló formát, piknikes hangulatot, családbarát tartalmat ígérnek.
Az Európai Unió Nagy Infrastruktúra Operatív Programja (POIM) biztosította alapokból nagyon keveset tudott lehívni Románia, a Harvíz Rt. több éve várt hálózatbővítési és fejlesztési nagyberuházása is átcsúszott a 2021–27-es finanszírozási időszakra.
Középszerű amerikai kalandfilmek rutinjeleneteit idézheti az alábbi, kézdivásárhelyi éjszakai történet. Annyi különbséggel, hogy ez esetben valós eseményről van szó.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Az ütemtervnek megfelelően halad a kivitelezés, így decemberben befejezik a Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén készülő földgázhálózat építését. A községeket a beruházás önrésze is terheli, amelyre csak részben van fedezetük.
Vissza kellett szolgáltatni a tulajdonosnak a járdának, biciklitárolónak és parkolónak használt városközponti területeket – erről született jogerős bírósági döntés. Ráadásul a csíkszeredai önkormányzatnak kártérítést is kellett fizetnie.
A tavalyihoz képest mindenféle összehasonlításban romlott az idei érettségin mért átmenési arány a három székelyföldi megyében, de ugyanez a tendencia érvényes az országos átlagra is.
Tilos csomaggal lemenni a Szent Anna-tó partjára – jelentette be a Pro Szent Anna egyesület igazgatója, Dósa Elek Levente.
Harmadik alkalommal szervezte meg a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete az Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaversenyt, amelyre ebben az évben is számos pálinkafőző-mester nevezte be párlat- és pálinkamintáját.
Új mintával és színekkel fogadja majd a látogatókat Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában lévő egyedi Tükörterem, hiszen a feltárás során kiderült, hogy színesebb, virágosabb volt az eredeti festés, mint amit eddig láthattunk.
Gyergyószárhegyen és Güdücön dolgoznak ezen a héten azok az önkéntesek, akik a Gyulafehérvári Caritas önkéntestáborába jelentkeztek. Nemcsak szépülnek, javulnak a két település közösségi terei, de generációk egymásra figyelését is igyekeznek erősíteni.