A Székely Vértanúk emlékművénél tartotta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az 1848–49-es forradalom központi megemlékező rendezvényét. Az ünnepségen néhány szóban megemlékeztek a húsz évvel ezelőtti, marosvásárhelyi márciusi eseményekről is.
A hóvihar és a hideg ellenére több ezer ember ünnepelt együtt idén március 15-én Sepsiszentgyörgyön. A negyvennyolcas emlékműnél tartott beszédek és koszorúzást követően a huszárok is végigvonultak az ünnepi díszbe öltözött városon.
A múlt héten elfogadták Udvarhely 2010-es költségvetését, amiből 4,5 millió lejt különítenek el az utak renoválására.
Kossuth-díj – ennél nagyobbat nem kaphat magyar művész. Idén Marosvásárhelyre is került, a közkedvelt költői jelnevén KAF-ként ismert Kovács András Ferenc vehette át az elismerést hétfőn a budapesti Parlamentben.
Több ezer ember tisztelgett a szabadságharc emléke előtt Kézdivásárhelyen, a Gábor Áron téren. A jelenlevő Tőkés László europarlamenti képviselő összefogásra szólította fel az ünneplőket, s egyben kifejtette: autonómiát kér a magyarság.
Hétfőn délben, hagyományosan a Márton Áron téren emlékezett Székelyudvarhely az 1848–1849-es forradalomra és szabadságharcra.
Egy nézeteltérés miatt hárman verekedtek össze Zeteváralján március 12-én.
A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolánál tartott emlékünnepségen hétfőn délelőtt az 1848–49-es szabadságharcra emlékeztek.
A Marosvásárhelyi Rádió szerdán 12.15-kor kezdődő Miben segíthetünk? című műsorának meghívottja Maros megye alprefektusa, Bárczi Győző.
Ezen a héten tárgyalják az új tanügyi törvénytervezetet, melyet a szaktárca vezetője, Daniel Funeriu mutatott be. Ez lenne az utóbbi öt év negyedik tanügyi reformtervezete.
Ezen a héten tárgyalják az új tanügyi törvénytervezetet, melyet a szaktárca vezetője, Daniel Funeriu mutatott be. Ez lenne az utóbbi öt év negyedik tanügyi reformtervezete.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
A március 15-ei kézdivásárhelyi ünnepség egyik fénypontját Tuzson János 1848-as őrnagy mellszobrának avatóünnepsége képezte. A bronzból készített mellszobor Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész munkája.
A Maros Megyei Egészségbiztosító Pénztár tavaly több mint 12 millió lejt fizetett ki azok után, akik éltek a betegszabadsághoz való jogukkal. A legtöbbet, 1,6 milliót júliusban, míg a legkevesebbet, 22 ezer lejt októberben. A munkahellyel nem rendelkező betegszabadságon tartozkodó személyek száma a tavalyhoz képest megháromszorozódott.
A Maros Megyei Egészségbiztosító Pénztár tavaly több mint 12 millió lejt fizetett ki azok után, akik éltek a betegszabadsághoz való jogukkal. A legtöbbet, 1,6 milliót júliusban, míg a legkevesebbet, 22 ezer lejt októberben. A munkahellyel nem rendelkező betegszabadságon tartozkodó személyek száma a tavalyhoz képest megháromszorozódott.
Vannak olyan ünnepszentelések, amelyekhez nem is kellenének szavak. Ahol az ünnepélyesség olyan érzelmi többlet, amitől érezni: a múltra emlékezve, jelenbe hozzuk a hajdan voltakat – egy koszorúzásnyi idő is elég, hogy boldogság legyen örökösnek, ükunokának lennünk. Ilyen volt a szentegyházi hagyományőrző huszáregyesület szervezésében vasárnap megtartott március 15-ei megemlékezés.
Pár héttel ezelőtt egy marosszentannai tejfeldolgozó üzem munkatársai megvádolták a vezetőséget, hogy nem megfelelően készítik, illetve tárolják a termékeket. A Maros megyei kormánybiztos, Marius Paşcan felszólította az illetékes hatóságokat, indítsanak vizsgálatot az ügyben. Az eredményeket ismertette a prefektúra.
7900 kisdiák talpáról készítettek lenyomatokat másfél hónap alatt egy marosvásárhelyi alapítvány és egy talpdiagnosztikai központ szakemberei. Az eredmény aggasztó – a gyerekek 45 százalékánál kóros elváltozásokat tapasztaltak.
A Kovászna Megyei Tanács rendkívüli ülésen döntött a Rétyi Nyír és az Uzon, szentivánlaborfalvi Tavak látogatóközponti tervének módosításáról. A finanszírozásra hétfőn adják le az iratcsomót.