Vona Gábor: A Jobbik nem adja el magát!

•  Fotó: Kertész László

Fotó: Kertész László

Az előadások továbbra is folytatódnak a gyergyószentmiklósi 3-as km-nél megszervezett EMI-táborban. Az érdeklődők minden nap szakemberektől hallgathatnak érdekes, de ugyanakkor hasznos előadásokat. Ez augusztus 13-án, szombaton délben sem történt másképp, zsúfolásig megtelt az előadósátor.

Kertész László

2011. augusztus 13., 16:562011. augusztus 13., 16:56

2011. szeptember 12., 13:512011. szeptember 12., 13:51

Vona Gábor már negyedik alkalommal van jelen az EMI-táborban

A Nemzetpolitika ellenzékből című előadáson Vona Gábor, a Jobbik elnöke, illetve Szávay István nemzetközi kabinetvezető szólt a közönséghez.

Beszédének első akkordjaiban Vona elmondta, évek óta terve, hogy úgymond vitára hívja a kormányzó párt, jelen esetben a Fidesz egy képviselőjét, eddig sikertelenül. Hozzátette, véleménye szerint ez hiányzik a magyar politikából, és elmondta, többet várt volna a Fidesztől. „Egyetlen ígéretük teljesült, ez pedig az a szlogen, hogy csak a Fidesz. Tényleg csak a Fidesz van mindenhol” – mondta.

Kérdések is érkeztek a közönség soraiból

Mondandójának további részeiben felhívta a figyelmet az államadósság okozta veszélyekre, és egy háztartáshoz hasonlítva próbálta ezt illusztrálni. Vona Gábor, néhol kissé a politika határait túllépő szavait a következőképpen magyarázta: „Nem a politikai korrektségnek megfelelően akarok itt most beszélni, hanem az igazságot akarom elmondani.”

A jelenlegi kormányzással kapcsolatban elmondta, néha nem szeretné tisztán látni azokat a dolgokat, amik valójában történnek, és ugyanakkor örülne, ha egy-egy helyzetben betekintést nyerhetne Orbán Viktor gondolataiba. „A Fidesz, ha akarná sem tudná a saját útját járni, mert nagymértékben befolyásolva van. Egyet elmondhatok: a Jobbik soha nem fogja eladni magát” – szögezte le Vona Gábor.

Szávaynak volt alkalma vitázni a Fidesz képviselőivel

A Jobbik elnöke után Szávay István nemzetpolitikai kabinetvezetőhöz került a szó, aki elmondta, hogy a magyar kormánynak fontosabb a szomszéd országok érzékenysége, mint saját nemzeti önbecsülése. Szóba került a székely autonómia is, amivel kapcsolatban az előadó kifejtette, az elképzelés nem kap valós támogatást a magyar kormánytól. „A székely autonómia kérdését meg kellett volna jeleníteni Európában, ehelyett elkészült a romastratégia” – fejtette ki.

„Nem igaz, hogy nem, tényleg voltak pozitív lépések is, de a kettős állampolgárság megszerzési lehetőségén kívül sajnos nem beszélhetünk nagy megvalósításról. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de míg a román diplomácia a nemzeti érdekeit helyezte előtérbe, addig Magyarország folyton Európába vágyott” – fejezte be mondandóját Szávay István. Az előadáson még többek között szó esett a gyöngyöspatai romakérdésről, a végén a közönség tagjai pedig kérdéseikkel bombázhatták a Jobbik két képviselőjét.

A nagy érdeklődés miatt nem mindenki kapott ülőhelyet

Mint már az elején is említésre került, az előadások nem szünetelnek, 18 órától – szintén az előadósátorban – az erdélyi magyar oktatás kerül megvitatásra, mindemellett pedig mindenki megtalálhatja a kedvére valót a különböző tematikájú sátrakban. A bulizni vágyókat este a Dalriada, a Bikini és Miklós György gitárestje szórakoztatja majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás

A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás
Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
Hirdetés