
Fotó: Pinti Attila
A romániai Elie Wiesel Intézet álláspontja szerint nem minősül román legionárius (román fasiszta) szimbólumnak az a kelta kereszt alakú emlékmű, amelyet a Bákó megyei Dormánfalva polgármesteri hivatala állíttatott az úzvölgyi katonatemetőbe.
2019. július 19., 16:302019. július 19., 16:30
2019. július 19., 19:362019. július 19., 19:36
A Romániai Holokausztkutató Elie Wiesel Intézet a Transparentnews.ro portál megkeresésére közölte álláspontját az úzvölgyi emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke július elején sérelmezte az emlékmű formáját, és közölte, hogy az Elie Wiesel Intézethez fordul ez ügyben. Az intézet tudatta,
Elsősorban az írországi és skóciai síremlékeken jelenik meg, Romániában pedig a máramarosi síremlékeken és faragott kapukon használják gyakran.
Az intézet elismerte, hogy a két világháború között a szimbólumot Európában és Amerikában is a szélsőségesen jobboldali szervezetek használták, és az ma is az egyik legismertebb vizuális eleme például a fehérek felsőbbrendűségét hirdető mozgalmaknak. Azt is hozzátette, hogy
Az Elie Wiesel Intézet hozzátette azonban, hogy „az úzvölgyi emlékmű, amely keresztény sírkertben található, nem esik a fasiszta, legionárius, rasszista vagy xenofób tetteket, jelképeket és szervezeteket, valamint a háborús bűnökért és tömeggyilkosságokért felelős személyek kultuszát tiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet hatálya alá” – idézte a portál az intézet álláspontját.
Kelemen Hunor azt követően sérelmezte a román legionáriusok és mai követőik által is használt szimbólumot, hogy a román kulturális tárca utólagosan jóváhagyta az úzvölgyi román emlékmű művészi koncepcióját.
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
2 hozzászólás