
Ha nem vesszük tüzetesen szemügyre, kívülről nem sok jelét látni annak, hogy mekkora ütemben haladnak a felújítási munkálatok a Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épületben. Pedig lenne mire rácsodálkozni, régen lehetett ekkora felfordulás az iskola épületében, amelyet most nem diákok és tanáraik népesítenek be, hanem az építőmunkások.
2010. augusztus 04., 12:312010. augusztus 04., 12:31
2010. augusztus 04., 13:052010. augusztus 04., 13:05
A pincétől a tetőtérig zajlik a munka, a bentlakások szobáinak például már csak hűlt helyével szembesül a látogató. Az építőteleppé avanzsált iskolában Ráduly Róbert Kálmán polgármester vezette végig kedden az újságírókat, de jelent volt a tervező, a kivitelező cégek több képviselője, a projekt lebonyolításával foglalkozó szakemberek. A csapat egyébként heti rendszerességgel végigjárja az épületet, szemlélődnek, majd egyeztetik, megvitatják a látottakat, észrevételeket.
A polgármester szintről szintre végigvezette az érdeklődő csapatot, bemutatva a teljes felújítás alatt álló déli szárnyban zajló belső munkálatokat, láthatták az érdeklődők, hogyan is alakul át osztálytermekké – hárommá – a hajdani 2-es tornaterem, de részletes tájékoztatást kaptak az ajtók, ablakok megújulásáról is. „A folyosón helyenként dupla ablakok kerülnek fel. A belső az épület hőmegtartó erejét hivatott jelentősen javítani, a külső ablak pedig azért marad meg teljesen az eredeti formájában, hogy az épület arculata kívülről ne változzon” – magyarázta a polgármester. Mint Máthé Zoltán műépítész elmondta, a felújítás után is az eredeti alakra újragyártott zárszerkezetek kerülnek az ablakokra, ugyanis a kivitelező felajánlotta, hogy újraöntik ezeket a szükséges mennyiségben.
A teljes, külső-belső felújítás alatt álló déli szárnyat követően a központi épületrész, majd a nyugati szárny megtekintése is sorra került. Látható, nagy ütemben zajlik a munka, bontják a falakat, helyükre kerülnek az új fűtőtestek, a vezetékek, cserélik a padlózatot, kisebb termekből alakítanak ki egy-egy nagyobb osztálytermet, és az egykori leánybentlakás hálótermei is osztálytermekké alakulnak át. Sőt azt is kiküszöbölik, hogy két osztályteremnek egy bejárata legyen. A látogatás során olyan osztálytermet is bemutattak, ahol vélhetően a város első vasbetonszerkezete is megtekinthető.
Az északi szárnyon teljes cserépcserére kerül sor, a lefolyó rendszert, a régi díszműbádogos munkákat is felújítják – mutatta a város elöljárója. Elhangzott, a gimnáziumnak közel hatvan kéménye volt, ebből ma már kevéssel több mint tíz létezik, de próbálják azokat a kéményeket, amelyek a felújítás előtt léteztek, visszaépíteni, annak ellenére, hogy ezeknek ma nincs konkrét funkciójuk. És bár ma új fűtőtestek kerülnek az épületbe, látható annak a tetőtérről működtetett kézi csigafelvonónak a helye, amellyel a pincéből a különböző emeletekre vonták fel a tűzifát. Az optimista forgatókönyv szerint – jegyezte meg a polgármester – a januári félévközi vakáció lenne alkalmas arra, hogy a déli szárnyból kiköltözzön az építő, és beköltözzön az iskola.
„Az ütemtervnek megfelelően zajlanak a munkálatok” – szögezte le Zakariás István, a felújítási munkálatok kivitelezését elnyerő cégcsoportosulás vezetője. Tőle tudtuk meg, hogy átlagban naponta 150–180 személy dolgozik az iskolában.
„A munkálat ütemét meghaladó dilemmám az, hogy az egykori, száz évvel ezelőtti megoldásokból, ha csak hírmondóként is, de mit és hogyan lehetne visszaállítani, gondolok a kézi felvonóra, a kéményekre, fűtőelemekre, kályhákra, amelyet a folyosóról tápláltak. Ezek hozzátartoztak és hozzá kell tartozzanak a gimnázium kultúrájához, és jó, hogy ha az a fiatal, aki itt koptatja az iskolapadot, szembesül azzal, hogy száz évvel ezelőtt milyen műszaki megoldások kerültek beépítésre” – magyarázta Ráduly Róbert. Megjegyezte, az elmúlt napok során a belső díszítések keltették fel az érdeklődését, ezek feltárását, dokumentálását kérte. „El kell ismernünk, hogy bár csak száz éves ez az épület, pofátlanul keveset tudunk róla. Ez egy jó alkalom, hogy amit a falak, a nyílászárok rejtenek, próbáljuk kellő óvatossággal és nyitott szemmel kiolvasni, rögzíteni” – fűzte hozzá.
Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.
Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.
Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.
Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.
Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.
Négyen sérültek meg egy balesetben Csíkszentimre községben kedden este.
szóljon hozzá!