Méhes György gondolatai által vezérelve pályázta meg a Csillagvár Napközi Otthon a székelyudvarhelyi városi tanács által meghirdetett projektet, melynek célja, hogy a gyerekek megismerjék környékünk történelmi nevezetességeit, hisz fontosnak tartják, hogy bővüljön, gyarapodjon az óvodások történelmi ismerete. „Őrizzük meg, tiszteljük mindazt, ami jó volt a múltban, mert aki nem becsüli meg a múltat, annak jövője sincs” – írta Méhes.
Ebben a nehéz időszakban sokan úgy döntenek, hogy külföldön próbálnak pénzt keresni, azonban néhányan pórul járnak, átverés áldozatai lesznek. Péter Károly-Attila küküllőkeményfalvi lakos saját tapasztalatait osztotta meg velünk, ő sajnos az egyik legrosszabb eshetőséget fogta ki.
Székelyvarság egész hetes ünnepségsorozattal tiszteleg iskolájának és oktatásának 135. évfordulója alkalmából.
Pálfi Tünde XII.-es diák zenekarvezető, csapatkapitány, informatikus, volt YouthBankár és gyerekkori karatebajnok egy személyben. Elemi iskoláit a Tompa László Általános Iskolában végezte, V–VIII. osztályban a Tamási Áron Gimnáziumba járt, jelenleg pedig a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium matematika-informatika szakának egyik éltanulója. Aktívan részt vett többek közt a Föld Napján rendezett vetélkedőn, csoportja harmadik díjat...
Dalforgás címmel első alkalommal tartanak karvezetői és kórustalálkozót Székelyudvarhelyen a Partiumi Egyetemi Énekkar egykori tagjai számára. A 40 zenepedagógus, valamint a 11 vendég énekkar közös gyökere a főiskolai évek alatt a karéneklés során megélt élménysor és Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy személyes ügyszeretete.
Elkezdődött az idei szezonális influenza elleni oltáskampány, Székelyudvarhelyen múlt hét vége, e hét eleje óta oltják pácienseiket a családorvosok. Leginkább az idősek és krónikus betegek kérik a védőoltást, a tavalyi hisztériának már nyoma sincs, az oltási kedv csökken.
Hargita megye idei összköltségvetése – a megyei közpénzügyi hivatal adatai alapján – közel négy százalékkal csökkent a tavalyihoz képest, a januári és októberi periódust összehasonlítva, viszont ha a 2010-es és 2009-es harmadik negyedévet nézzük, akkor alig több mint egyszázalékos a visszaesés.
A képviselőház munkaügyi és szociális védelmi bizottsága visszavonta a betegszabadságok ellenőrzését szabályozó kormányrendeletből azt a részt, amely lehetővé tette, hogy rendőri kísérettel ellenőrizzék lakhelyükön a betegszabadságon lévőket. Az intézkedés a rendőrség bevonása nélkül is megtette hatását.
Jelölőgyűléseket tartanak november folyamán az Udvarhelyszéki RMDSZ szervezeteiben. 26-áig a 26 helyi szervezet mindegyikében nevesítik a küldötteket, akik a december 9-ei széki tisztújító gyűlésen megválasztják a széki szervezet elnökét.
November 13-án érkeznek Székelyudvarhelyre a nemrég elhunyt Toró Tibor atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja hamvai.
Számos, farkas által okozott vadkár történt az ősz folyamán Udvarhelyszéken, olyan községekben is, ahol évek óta egyetlen ilyen jellegű esetet sem jegyeztek. Oroszhegyen több mint tíz egyedből álló falkáról beszélnek, a vadgazdálkodási szakember szerint azonban kizárt, hogy ősszel ilyesmi előforduljon.

Kassai Lajos évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét.
A Székelyföldi Filharmónia neves bel- és külföldi meghívottak közreműködésével nagyszabású hangversenyt ad november 14-én, vasárnap 18 órától a Művelődési Ház nagytermében.
Országszerte már javában zajlik a területalapú támogatások (SAPS) előlegeinek kifizetése – ami november 30-án ér véget –, Hargita megyében azonban szinte senki nem számíthat arra, hogy megkapja.
Bőségünnepet tartottak november 10-én a Csicsergő Napközi Otthonban. A város többi napközijéből is meghívtak két-két óvodást, valamint óvónőiket.
Nagyvárosok nyomdokaiba lépve már Székelyudvarhely számos üzletében is megjelentek a karácsony kellékei. Hó és tél még sehol nincs, ennek ellenére az élettelen karácsonyfák alól kikandikáló műanyag „rézangyalkák” roskadozó polcokról parancsolnak ránk: szükséged van rám!
„Egy folyamatot kezdtünk el” – mondta Elekes Gyula, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója az intézmény kiállítótermében szerdán megnyitandó Robert Capa-fotókiállítás kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Nem túl magasak az árak, ennek ellenére kevés érdeklődő volt kedden, nem sokkal dél után az udvarhelyi zöldségpiacon.
Egy frissen megjelent kormányhatározat értelmében minden település önkormányzatának létre kell hoznia egy elektronikai hulladékgyűjtő központot, ugyanakkor a gyártókat és a műszaki cikkeket forgalmazó kereskedéseket arra kötelezi, hogy ingyen bevegyék a használt elektronikai cikkeket.