Egy idős hölgy életét vesztette Székelyudvarhelyen. Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen körülmények között halt meg, vélhetően gyilkosság történt.
Számos próbálkozás után Szabó Zoltán (Kobra) múlt pénteken végre megszerezte az iráni vízumot, így Törökországból délkelet felé indult tovább. Közben orvosolta első defektjét, s a tengerszintről szédítő magasságokig kapaszkodott fel.
Időnként eszébe jut az embernek, hogy vajon igaz-e, létezik-e olyan sírkő vagy fejfa az udvarhelyi református temetőben, amelyen a címbéli kijelentés olvasható.
Július 21. és 28. között kerül sor a felsősófalvi nyári tánctáborra. László Csaba koreográfustól, a szervező Pipacsok Néptáncegyüttes vezetőjétől érdeklődtünk a részletekről.
Csíkszeredában, a Kós Károly Szakközépiskolában zajlott le csütörtökön az idei pedagógusi véglegesítő vizsga. A megmérettetésen nyolcas az átmenőjegy.
Közel másfél évtized után sem látszik lankadni a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány munkatársainak lelkesedése: a szervezet idén, immár tizenegyedik alkalommal, megújult lendülettel és egyre bővülő programokkal rendezi meg a Míves Emberek Sokadalmát.
Csütörtök dél óta új padokon pihenhetnek meg a Márton Áron tér látogatói, a felújítás végéhez közeledő Patkóba kihelyezték a térbútorzat egy részét.
Feláldoztak egy kerti törpét, gyászszalaggal vettek örök búcsút egy új lámpaoszloptól, és ideiglenesen a régi címerek is visszakerültek a tér kőfalára – villámcsődületen mutatta be céljait a székelyudvarhelyi Civilek az Örökségért Mozgalom a Patkóban.
Udvarhelyszéket ismerhetik meg mindazok, akik részt vesznek az Élő Erdély Egyesület kilencedik Erdélytúráján augusztus 9–18. között. A honismereti biciklitúrára július 22-ig lehet jelentkezni.
Körvonalazódik a megoldás a Csereháton legelő lovak problémájára: a tulajdonosokat megbírságolják, a gazdátlan állatokat befogják.
Huszonkettedik alkalommal rendez motorostalálkozót és partit a székelyudvarhelyi Daimler MC augusztus 2. és 4. között Szejkefürdőn, ahol könyvbemutató és történelmi előadás is lesz.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
Nem szeretnek angolul beszélni és nyugodtan, de hangosan élnek a spanyolok – derült ki a Kós Károly Szakközépiskola diákjainak beszámolójából.
Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala minden szombaton megrendezi a Nyári esték nevű zenés, művészi esteket a város sétaterén és a Bethlen-negyedi parkban.
Életét vesztette egy férfi, akit egy kotrógép kupája talált el.
Székelykeresztúr Önkormányzatának Önkéntes Tűzoltósága szerdán délelőtt tűzoltóképzést rendezett, amit a magyarországi Sóskút Tűzoltó Egyesülettel közösen bonyolítottak le.
Közbeszéd tárgya, de önkormányzati szinten is felmerült az illegális építkezések kérdése Székelyudvarhelyen. A helyi polgármesteri hivatal urbanisztikai osztályának munkatársai évente átlagban mintegy húsz-harminc ilyen esetet jegyeznek.
Kilencedik esztendeje, hogy nyári tábort szerveznek a fúvósok továbbképzésére Székelyudvarhelyen. Július 23–30. között a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola Kossuth Lajos utcai (45. szám) épülete ad otthont a rendezvénynek.
A székelyudvarhelyi Kövecsi Nagy Zsigmond azzal a panasszal fordult szerkesztőségünkhöz, hogy a szomszédja által megkötött UPC-szerződést képtelen felbontatni.