Az oktatási tárca honlapján közzétették kedden az előkészítő osztályba való beiratkozásra vonatkozó rendeletet. Február 16-ától csak a folyamat előkészítése kezdődik el, a szülők február 23-ától nyújthatják be a gyermekeik beíratására vonatkozó kéréseket.
A Szent Gellért Alapítvány a hétvégén negyedik alkalommal rendezte meg kamaszoknak és fiataloknak a Rólam beszélsz? hívó gondolatú önismereti tábort.
Vidám utcai felvonulásokat, lakomákat, bálokat és különböző mulatságokat rendeznek Udvarhelyszéken a negyvennapos nagyböjt kezdete előtt.
A betegek világnapja közelében, vasárnap a Szent András-plébániatemplomban tartott szentmisén kiemelten imádkoztak a nap kedvezményezettjeiért, az idősekért, és kiszolgáltatták a betegek kenetét.
Ingyen használhatják a tanulók a városi korcsolyapályát az iskolai program részeként, s bizony a pedagógusok élnek is a felajánlással. A tapasztalatok szerint a szabadtéri mozgással növelhető a csapatszellem és a szellemi teljesítőképesség.
A Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi önkormányzati frakciója ezúttal írásban fordult a helyi polgármesteri hivatalhoz és Bunta Leventéhez, hisz – mint írják – kérdéseikre már hónapok óta nem kapnak választ.
Tizenegy külföldi fiatalból alakult meg idén a székelykeresztúri Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntescsapata. A kisváros vendégei egyebek közt a csillagászat, az újságírás vagy az óvodai oktatás terén fejtik ki önkéntes munkájukat.
Bár egy hét múlva valószínűleg elkezdődik az előkészítő osztályba való beiratkozás, ennek módszertana még nem jelent meg. A szabályzat korábban közvitára bocsátott tervezete szerint a tanfelügyelőség és az iskolák már készülnek a szülők fogadására.
A Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi szervezete azt szorgalmazza, hogy az udvarhelyi önkormányzat támogassa a város területén kapuállítást vállaló polgárokat, jogi személyeket, intézményeket.
Megoldódni látszik a speciális kazán használatához szükséges biomassza beszerzése a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskolában: bár a tanintézet idei költségvetési kerete alacsonyabb a tavalyinál, a fűtéssel előreláthatólag nem lesz gond.
A hónap végén a nyolcadikos tanulók próba-kisérettségin vesznek részt, ezt követően pedig a tizenegyedik és tizenkettedik osztályos diákok adnak számot ismereteikről a próbaérettségin.

Miközben a romániai jégkorong-válogatott ráhangolódott a kínai világbajnokságra, az FK Csíkszereda pontot szerzett Nagyszebenben, a Sepsi idegenben botlott, székely játékvezető mutatkozott be a 2. Ligában.
Afrikai vadászati lehetőségeket népszerűsített pénteken az udvarhelyszéki vadászoknak és érdeklődőknek Gyócsos Ferenc hivatásos vadász.
Hagyományőrző disznótoros vetélkedőt rendeztek szombaton Székelykeresztúron.
Jóval kevesebb összegből gazdálkodhat idén több udvarhelyszéki község önkormányzata, mivel a költségvetés-kiegészítés új szabályzata szerint saját célokra felhasználható büdzséjüket csak másfél millió lejig egészíti ki a pénzügyminisztérium.
Biztonsági szempontok miatt népszerűtlen a biciklizés Székelyudvarhelyen: a kerékpáros közösség veszélyesnek tartja az egyre nagyobb autós forgalmat, a tavalyi halálos kerékpáros balesetek is arra utalnak, nem alaptalanul.
Vissza a gyökerekhez, de csak vidáman – lehetett volna az idei, immár harmadik alkalommal megszervezett táncházkaraván mottója. Az idei rendezvénysorozaton a táncházmozgalom bölcsője, Szék tematikája volt a központban.
Elkészült a Hargita Megyei Vámhivatal 2014-es jelentése, amely a megyei import-export tevékenységet, valamint az intézmény által elvégzett ellenőrzéseket összegzi. Hargita megye fő exportcikke továbbra is a fa.
Mivel tavaly a méztermés az elmúlt ötven év leggyengébbikének bizonyult, jó okuk volt találkozni és a szakma nehézségeiről beszélgetni a Hargita megyei méhészeknek Csíkszeredában szombaton.