Polgárvédelmi riadóztatási gyakorlat lesz március 25-én, csütörtökön 11:45 órai kezdettel Székelyudvarhelyen a Tábor-negyedben – tájékoztat a polgármesteri hivatal sürgősségi-katasztrófavédelmi osztálya.
2010. március 19., 14:022010. március 19., 14:02
2010. április 08., 21:432010. április 08., 21:43
Az előre beütemezett akción egy kémiai katasztrófa esetén szükséges teendők gyakorlatára kerül sor, így ebben a városrészben kétszer is megszólalnak majd a szirénák, amelyek a gyakorlat elejét, illetve végét jelzik. A sürgősségi-katasztrófavédelmi osztály a lakosság megértését kéri, valamint azt, hogy tartsák be a gyakorlat idejére szóló előírásokat és őrizzék meg nyugalmukat.
Keresési és mentési akció zajlik Maroshévízen, a Maros folyónál, ahol egy férfi eltűnését jelentették.
Kézdivásárhelyen kezdődött, Nyujtódon ért véget hétvégén a 11. alkalommal megszervezett Háromszéki Huszártoborzó, amely idén a Tuzson János-emlékhadjárat nevet viselte, ily módon is megemlékezve a 200 évvel ezelőtt született bélafalvi 48-asra.
A szülőket árgus szemekkel figyelik az óvodások, kisiskolások, kamaszok, fiatalok, és másolják viselkedésüket. Nem szavainkkal, hanem tetteinkkel nevelünk – hívta fel a figyelmet Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus Marosvásárhelyen.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint hamis az a George Simionnak tulajdonított levél, amelyik ezekben a napokban terjed a közösségi oldalakon.
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy igyekszik a kampányban szóba állni azokkal is, akiknek az övétől eltérő a véleménye.
A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint. A szél élénkülésére, esőkre, havas esőre, a hegyekben pedig havazásra van kilátás.
Idén áprilisban 4.686.479 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 21.837-tel többet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2759 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból, melyeket az Agerpres szemléz.
Az áramszolgáltató előre tervezett karbantartási munkálatai miatt május 13-án, kedden ideiglenes áramszünetekre kell számítani több Hargita és Maros megyei településen – figyelmeztet a vállalat.
Bevált a meteorológusok előrejelzése, május derekához képest országszerte hűvös volt a szombati nap és az azt követő éjszaka. Csíkszeredában mínusz 1,1 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, de Székelyföld többi részén sem volt sokkal melegebb.
A történelemkönyvekből kitűnik, hogy a 19. század végére gazdasági-társadalmi fejlődésben Székelyföld kezdett egyre inkább leszakadni az ország nyugatibb részétől. Ám úgy tűnik, a legősibb mesterség művelésében azért igyekezett tartani a lépést.
szóljon hozzá!