
Fotó: Farkas Antal
A tömegrendezvények megszokott színvonalát hozta a hétvégén megtartott székelyudvarhelyi Szent Mihály-napi hagyományőrző vásár: a kézművesek és a helyi termelők vására mellett az állatszépség-verseny és a már hagyományos kutyakiállítás szép számú látogatót vonzott, a legnépszerűbb programpont mégis a szombati erősember-vetélkedő volt.
2013. szeptember 29., 18:222013. szeptember 29., 18:22
2013. szeptember 30., 19:202013. szeptember 30., 19:20
A testvérvárosok és helyi csapatok részvételével pénteken főzőversennyel rajtolt a Szent Mihály-napi vásár. A nap folyamán bőven akadt látnivaló, hisz a kisállat-kiállításon bemutatott számtalan galamb- és szárnyasfajta mellett a térség legszebb lovai is felvonultak a városi salakpályán. A belső térben az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének kézművesei kínálták portékájukat, és a Boróka cukrászda jóvoltából a gyerekek egy-egy süteményt kaptak vásárfia fejében. A háromnapos rendezvény programját néptáncelőadások és gyerekprogramok, valamint a már hagyományossá érett vasárnapi kutyakiállítás színesítette.
A májusi Székelyföldi Kupa után szombaton Székelyudvarhelyen küzdött meg az országos Masters bajnoki címért Magyarország nyolc legerősebb embere. „A Szent Mihály-napi vásár alkalmából amatőr versenyt is hirdettünk, jelentkező viszont nem akadt. Úgy döntöttünk tehát, hogy jövőre a kézdivásárhelyi amatőr csapatot hívjuk meg a vetélkedőre, hátha más udvarhelyszéki versenyzők is kedvet kapnak a részvételhez” – mondta el a nyílt verseny elhalasztása kapcsán Ambrus Sándor szervező.
Az igen látványos versenyen 7,5 tonnás kamiont kellett elhúzniuk a sportolóknak, melyet a rönknyomás, illetve a 330 kilogrammos lengősúly cipelése és a zsákcipelés követett, zárásként pedig 130 kilogrammos betongolyót kellett másfél méter magasan minél többször átemelniük az erős embereknek. „Bár minden versenyszám nyertesét külön díjaztuk, Hrozik Gábor (Dunaújváros, 36 éves, 178 cm, 115 kg), aki hosszabb sérülés után tért vissza az év közepén, messzemenően a legjobban teljesített: a kamionhúzást leszámítva az öt számból négyben első helyen végzett” – magyarázta a szervező. Hrozik egyébként 2010-ben már elnyerte a Magyarország legerősebb embere címet. A salgótarjáni Juhász Csaba (39 éves, 174 cm, 110 kg) összetettben második lett, így az országos második helyezést érte el, valamint Nengyi Rajmond (Tiszaújváros, 42 éves, 182 cm, 130 kg), a háromszoros Masters országos második helyezett, a kamionhúzás győztese lett a harmadik. „Jövőre is megtartjuk a Székelyföldi Kupát, terveink szerint három fordulóban: Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen” – árulta el Ambrus Sándor.
Sófalvi András régész-történész történelmi tematikájú kötetét mutatják be március 20-án, pénteken 18 órakor a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány több éves kutatómunka eredményeit összegzi a homoródszentmártoni templomvár esettanulmányaként.
„Mi, magyarországiak tartozunk köszönettel az erdélyi magyarságnak, mert nemzethűségből és megmaradni akarásból ti adtok példát nekünk” – mondta Semjén Zsolt Székelyudvarhelyen, a református kollégium új épületének avatóünnepségén.
Tizenhat esetben szabtak ki bírságot, valamint szekereket és láncfűrészeket koboztak el a hatóságok az elmúlt hétvégén Székelykeresztúr környékén, ahol az ellenőrzések során kiderült: hivatalos iratok nélkül szállítottak faanyagot.
Az Udvarhelyszéket is érintő, mintegy háromszáz millió eurós beruházás révén új vízvezeték épül a zetevárljai víztározó és Székelyudvarhely között, valamint jelentős hálózatfejlesztések lesznek a térségben – jelentették be hétfőn Székelyudvarhelyen.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
szóljon hozzá!